Denisa Saková belügyminiszter azt nyilatkozta, hogy a Kuciak-gyilkosság kivizsgálását érintő változás adminisztratív döntés eredménye volt. Mit gondol erről?

 

Igazság szerint tegnap óta az az érzésem, hogy nem kaptam hiteles magyarázatot arra, hogy miért vol szükség erre a lépésre, ezért csak spekulálhatok arról, hogy miért cselekedett így a főügyész, Saková miniszter asszony és a rendőrfőkapitány.

 

Az egyik ok az lehet, hogy ők maguk szeretnének egyszerűbb módon hozzáférni a nyomozati aktához, hiszen a nyomozás eddig valóban független volt. Egy politikailag független nyomozó végezte a munkáját, akit politikailag független ügyészek felügyeltek, így bizonyos dolgokat odafönt az „urak” nem tudtak meg időben.

 

 hirdetes_400x285  

A másik ok az lehet, hogy ezzel a módszerrel akarnak közelebb jutni a megvádolt személyekhez. Tényleg nem akarok senkit a legrosszabbal gyanúsítani, de lehetnek kétségeink afelől, hogy mégis hogyan fognak a vádlottakkal kommunikálni.

 

A következő ok az lehet, hogy valaki olyat akartak ebbe a pozícióba ültetni, akiben megbíznak, akire egyenes befolyásuk lesz, és akit befolyásolni fognak tundi. Úgy gondolom, hogy ezt az egész „lavinát” az indította el, hogy rájöttek, toxikus lehet saját magukra nézbe ez a nyomozás, hiszen a magas beosztású embereikről további gyanús dolgok derülhetnek ki. Mi ezeket a gyanús dolgokat továbbra is próbáljuk ellenőrizni és bebizonyítani.

 

Kušnírová asszony szavaival élve: „egyszer minden mocskos dologra fény derül”. Úgy vélem, hogy megijedtek ettől a sok mocskos dologtól.

 

.týždeň Fb-oldala

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!