Ön azt nyilatkozta nemrégiben, hogy ha újra egyszínű Smer-kormány alakul, fontolóra veszi, hogy elköltözik az országból. Komolyan gondolta ezt? 

 

Teljes komolysággal mondtam. Azért mondtam ezt, mert nyilvánvalóvá vált, hogy amióta egy párt ellenőrzi a rendőrséget, az ügyészséget, egy párt jelöli az összes kerületi, illetve járásbíróság elnökét, egy párt irányítja az összes ellenőrző szervet ebben az országban, azóta olyan mértékben élnek vissza a hatalommal, ahogy az Szlovákia történetében már régen nem fordult elő. Én nem akarok ilyen országban élni.

 

 

Az elköltözés azonban aligha jelent megoldást, és nem költözhet el mindenki az országból, aki ezzel a helyzettel nem ért egyet. 

 

Ez igaz. Ám mi ellenzéki pártként négy évig elég keményen, ha nem a legkeményebben, mutattunk rá azokra az esetekre, amelyekben – mint legutóbb Igor Matovič esetében – visszaéltek a hatalommal, és ha négy év munkája sem volt elég arra, hogy véget vessünk ebben az országban az egypártrendszernek, akkor ebben a pillanatban sok más megoldást már nem látok.

 

(…)

 

Mi az a legfőbb cél, amit kitűzött maga elé, hogy el kellene érnie, ha bejut a parlamentbe?

 

Az elsődleges célom most, a választások előtt, véget vetni a Smer politikai egyeduralmának. Nagyon örülnék, ha sikerülne egy jobbközép kormányt alakítani.

 

Nagyon örülnék, ha bejutnának a parlamentbe azok a pártok is, amelyek az ötszázalékos küszöb környékén táncolnak, mint az SaS vagy az MKP.

 

Nagyon örülnék, ha ezzel a társasággal sikerülne kormányt alakítani úgy, hogy a Smer ellenzékbe kerüljön. Azt hiszem, ez ráfér erre az országra.

 

(…)

 

A kisebbségeket érintő kérdések terén van valami, amit fontosnak tartana megvalósítani a parlamentben?

 

Mindig kiálltam a kisebbségek mellett, és ez a jövőre vonatkozóan is érvényes.

 

Új Szó – Grendel Gábor: Véget vetni a Smer egyeduralmának

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!