Szalay Zoltán: A hazai „párhuzam”

(…) Miután a szlovákiai magyarszolidaritási nyilatkozat kikerült az éterbe, több meredek párhuzam vetődöttfel, például arról, vajon a Szabad Újság szeptemberi megszűnése miért nem váltott ki hasonló szolidaritási hullámot.

(…)

Kiderült, a szerkesztőséggel már a parlamenti választások előtt tudatták: a Szabad Újság sorsa az MKP sikerétőlfügg. Ha az MKP (a Szabad Újság hathatós segítségével) bejut a parlamentbe, a lap életben maradhat, ellenkező esetben nem. A többit ismerjük, a budapesti illetékesek tartották magukat ahhoz, amit ígértek, a lapot elsorvasztották.

   

(…)

Fél évig bírta a lap a magyar állam segítsége nélkül. A Szabad Újság gyakorlatilag önmagát számolta fel akkor, amikor sorsát teljes egészében az aktuális hatalomtól tette függővé. Mindez a szerkesztőség tudtával és asszisztálásával zajlott (…) mindent, ami a lapban megjelent, politikai céloknak rendeltek alá.

(…)

Mekkora csapást jelentett a sajtószabadságra a Szabad Újság megszűnése? Az igazi csapást a fentiek fényében nem a lap megszűnése jelentette, hanem az a paktum, amelyet kiadója és szerkesztősége a magyar kormánnyal kötött, és az MKP parlamentbe juttatása képezte a tárgyát. Azt hiszem, a szereplők nagyobb része pontosan tisztában van ezzel. Nyilván ezért nem adott ki senki szolidaritási nyilatkozatot a Szabad Újság megszűnése után – még az MKP sem. Elfogadták gazdáik döntését.

Egyetlen fontos egyezés van a Népszabadság és a Szabad Újság ügyében: mindkettő a hatalom áldozata lett. A fontos különbség az, hogy az egyik szerkesztőség ellenállt, míg a másik behódolt. A végeredmény ugyanaz lett, de mi, magyarok mégiscsak büszkébbek szoktunk lenni azokra, akik ellenálltak a hatalomnak, ám az végül eltiporta őket, mint azokra, akik lehajtott fejjel sétáltak be a hatalom csapdájába.

Új Szó – Szalay Zoltán: A hazai „párhuzam”