Az elmúlt két évtizedben több Dallast és Született feleségeket néztünk, mint Tenkes kapitányát – és ez a házakon is meglátszik.

Az amerikai kultúra teljesen rátelepedett életünk minden részére, amiből furcsa hibridek születnek. A hagyományos magyar esküvők helyett amerikai filmekből látott giccses jelenetek szemtanúi vagyunk, többször eszünk hamburgert sült krumplival, mint lángost és a rétes is erős vetélytársat kapott a muffin személyében. Ezzel párhuzamosan a magyar tájtól kinézetükben és funkciójukban is idegen házak épülnek.

Rég volt gyerekkor

Legtöbbünknek megvan az élmény gyerekkorból, ahogy a nagyszülők kertjéből a fáról szedjük a friss gyümölcsöt. A Lila akác közön szocializálódott nemzedék unokái viszont már csak a kínos precizitással nyírt díszpázsitra és a tujákra fognak emlékezni. A díszpázsitos udvarokon pedig az amerikai farmerek hatalmas alapterületű, lapos házainak vagy pedig az amerikai kertvárosok csicsás emeletes faházainak másai állnak.

Régi családi házaink nem arról árulkodtak, hogy a tulajdonosa néz tévét, hanem arról, hogy milyen a vagyoni helyzete és az ízlése. Miközben sorra nőnek ki a földből az egyenházakkal zsúfolt új lakónegyedek, a falvakban máig megtalálhatók szórványosan a régi parasztházak is.

Elrendezésük tökéletesen alkalmassá teszi őket arra, hogy két generáció lakja egyszerre a házat, mindenkinek megadva a szükséges magánéleti teret. Kivitelezésük pedig élményszámba megy. Többségük sajnos mára lepusztult, de még így is kivehetők rajtuk az igényességről árulkodó, gyakran szimbolikus díszítések. Kár ezekről a házakról lemondani, hiszen az eredeti állapotuk visszaállításával igencsak szemrevaló és praktikus otthonok, a falu díszei lehetnének ma is, ráadásul nem a semmiből kell őket felépíteni.

 hirdetes_810x300  

„Nem érhet bennünket egykönnyen szomorubb érzet, mint midőn őscsaládaink által éppen napjainkban elhagyatni látjuk százados tűzhelyeiket. Mert mi sem tanusitja jobban azon válópercet, mely minket ez időben ért, mint a százados hagyománnyal és a szülőfölddel való szakítás.”
(Csaplár Benedek, Csallóközi útiképek, 1858.)

Mutatunk néhány példát Dunaszerdahely környékéről (Csallóközkürt, Alistál) – a teljesség igénye nélkül:
Csallóközkürt

Normális körülmények között nem látszana, hogy a vályogfalak alapját égetett téglából rakták. A vályog hőszigetelő tulajdonságainak egyébként a nyári kánikulában és a téli fagyban is nagy hasznát veszik az ilyen házban lakók.
Normális körülmények között nem látszana, hogy a vályogfalak alapját égetett téglából rakták. A vályog hőszigetelő tulajdonságainak egyébként a nyári kánikulában és a téli fagyban is nagy hasznát veszik az ilyen házban lakók.
Hangulatos, boltíves tornác, az utcáról nem látható árnyas kert a mai igényekkel is teljesen összhangban lenne.
Kisebb felújításra szoruló, tetszetős ház tornáccal szintén Csallóközkürtről, amelyet ma is laknak.

Alistál

A Dunaszerdahely környéki régi parasztházak Aston Martinja. Sokan a csodájára járnának, ha visszakapná régi fényét.
A Dunaszerdahely környéki régi parasztházak Aston Martinja. Sokan a csodájára járnának, ha visszakapná régi fényét.

 

Az előző oldalról. Az amerikai kultúra kritikátlan másolása közben valódi, páratlan értékeink mennek veszendőbe.
Az előző ház oldalról. Az amerikai kultúra kritikátlan másolása közben valódi, páratlan értékeink mennek veszendőbe.
Kevésbé díszes, de még ilyen lepusztult állapotban is kitűnik a többi ház közül eleganciájával.
Kevésbé díszes, de még ilyen lepusztult állapotban is kitűnik a környékbeli házak közül eleganciájával.

 

A tető már a végét járja. Ami a menhelyen a bociszemekkel néző, csapzott szőrű kutyus, ugyanaz ez a ház az épületek között. Az utolsó órákban járunk, hogy valaki „hazavigye”.
Ami a menhelyen a bociszemekkel néző, csapzott szőrű, reményvesztett kutyus, ugyanaz ez a ház az épületek között. Az utolsó órákban járunk, hogy valaki „hazavigye”.
Közepesen lepusztult ház, amely ugyancsak jobbat érdemelne, annak ellenére, hogy ma is lakott.
Közepesen lepusztult ház, amely ugyancsak jobbat érdemelne, annak ellenére, hogy ma is lakott.
Ugyanaz a ház oldalról.
Ugyanaz a ház oldalról.
Egy ragyogó példa arra, hogy a hagyományos szépség és a korszerűség nem zárják ki egymást.
Egy ragyogó példa arra, hogy a hagyományos szépség és a korszerűség nem zárják ki egymást.

Bogos Zsuzsanna, Vésey Kovács László

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.