Volt egyszer egy rendszerváltás. Tényleg? – háromgenerációs interjú

Több mint 45 év egypártrendszer. Állandó megfigyelések, a kommunizmussal nem szimpatizáló személyek megfélemlítése. A hatalom a szabad mozgást és a külföldi utazásokat is korlátozta. Vallásszabadság nem létezett, a hívő embereket is üldözték. Ugyanakkor kiszámíthatóság, létbiztonság, nyugodtabb közhangulat uralkodott, legalábbis a mai felgyorsult világgal ellentétben. Az emberek nyitottabbak voltak egymás iránt.

1989 a rendszerváltás éve. Többségi demokrácia, jogállamiság, az emberi jogok betartása – tanítják a történelemkönyvek.

Hogy mindez ténylegesen gyökeret vert-e, és végbement-e a gyakorlatban is a rendszerváltás, azoktól tudhatjuk meg, akik saját bőrükön tapasztalták a „diktatúrát” és az immár 26 éve virágzó „szabadságot”. Nagyapa, apa és fia visszaemlékezései a múltról és jelenről. Három-generációs interjú.

Név: id. András

Született: 1928, Gúta

Foglalkozás: nyugalmazott utazási iroda vezető és vállalkozó (Komárom, Csehszlovákia/Szlovákia)

Mire emlékszik 1989 előttről? Milyen volt az élet a rendszerváltás előtt?

   

Az idegenforgalomban dolgoztam, ami a szocializmus alatt nagyon érzékeny terület volt. Így állandó megfigyelés alatt voltam. A titkosrendőrség feladata volt, hogy szemmel tartsa, megbízható emberek vannak-e a megfelelő helyeken. Az idegenforgalomra ez különösen vonatkozott. Nem telt el úgy hét, hogy ne jártak volna nálunk.

Tudta is róluk, hogy a titkosszolgálattól jöttek?

Bemutatkoztak, hogy a turizmus ellenőrző szerveit képviselik. Ma már nyilvános az ún. besúgók névsora Kassától Prágáig, mindenki számára hozzáférhető. De abban az időben nem is tudtam, hogy ilyen létezik. Csak 2000 után hozták nyilvánosságra.  Ami a helyi, komáromi viszonyokat illeti, 30-35 személy volt a titkosrendőrség kötelékében.

Kik voltak a besúgók?

Általában magas beosztású emberek, akik nagyon ragaszkodtak a funkciójukhoz. Például volt köztük gyógyszerész. De nem a főorvost kérték fel, hanem a segédorvost. Vagy olyan személyek, akik valami rosszat, bajt csináltak, és cserébe elsimításra került az ügyük. Az is előfordult, hogy egy üzemből kiemelték, aki magasabb funkcióra pályázott, megtalálva így a gyenge pontját. Voltak besúgók a hajógyárban, iparban, közhivatalokban. A munkatársak nem tudtak róla.

Magát nem keresték fel ilyen ajánlattal?

Én nem voltam érintve, mert nem voltam megbízható egy ilyen felkérésre. Nekik laza erkölcsű emberre volt szükségük, aki hajlandó bármire, ha szorult helyzetben van. Vagy valamit elkövetett, és a hűséges informálásért cserébe elsimították az ügyét.

A megfigyelések során mit ellenőriztek pontosan?

Aki hozzánk utazott, azt is megfigyelték, aki tőlünk távozott, azt is. Szinte utasítottak, hogy kivel szabad foglalkoznom és kivel nem. Külföldre nem lehetett menni, még Magyarországra sem. Csak később, a 70-es évektől. Idővel aztán Bulgáriába, Romániába, Lengyelországba is. Főleg arra voltak kíváncsiak, kik érdeklődnek az utak iránt és hova szeretnének utazni. Például volt, akinek hozzátartozója élt Olaszországban vagy Németországban, esetleg Franciaországban, és szerettek volna eljutni hozzájuk. Ekkor kérdőre vontak, mi célból és miért nem beszélem rá őket egy tátrai útra.

Önnek erről írásban jelentést kellett tennie?

A besúgónak volt egy kis notesza, és abba jegyzetelt. Majd otthon kidolgozta magának. Persze ezek a személyek állandóan változtak, áthelyezték őket egyik körzetből a másikba.

Akkoriban lehetett mondjuk Franciaországba utazni egy szocialista országból?

Kezdetben nem, csak a 70-es évek végétől, 80-as évek elejétől volt erre lehetőség. Majd fellazult a fokozott figyelem. Mindez alapvetően az orosz modellre épült, miszerint az állampolgár gyanús és figyelni kell a viselkedését. Folyamatosan attól féltek, hogy lázadás tör ki. Attól tartottak, hogy összedől a rendszer.

Beszélhettünk egyáltalán az akkori körülmények között idegenforgalomról? Hiszen nem lehetett külföldre utazni.

Még csak gyerekcipőben járt. Elsősorban belföldi turizmus volt. Majd kezdődött a szocialista országokba, de útlevél persze mindenhova kellett. Minden egyes utazás előtt vámügyi nyilatkozatot kellett tenni. Ha elutaztam, be kellett jelenteni mit viszek magammal, mennyi pénzt. Egy bizonyos összeg beváltásra is meg volt szabva, de ez nagyon minimális volt. Csak a legapróbb kiadásokat tudta fedezni, és ennek is szigorú ellenőrzése volt.

Az állandó megfigyelésen kívül mi jellemezte még az akkori rendszert?

Beleszóltak abba, hogy miért ezt a személyt vettem fel, és miért nem másikat. Később előfordult, hogy az egyik titkosnak a feleségét kellett alkalmaznom.

Főleg azokat figyelték, akik vadászat céljából jöttek hozzánk, ami jövedelmező volt az ország részére. Például egy medve kilövéséért bizonyos összeget kellett fizetnie az osztráknak vagy a hollandnak. Pénzes kapitalistának élmény volt eljönni a Tátrába.

Harcoltak egyáltalán valamilyen módon a rendszer ellen, vagy inkább a passzivitás volt jellemző?

Nyíltan nem lehetett beszélni sem lázadni. Csak a kollégák, ismerősök, családtagok között beszéltünk róla. De ott is előfordult, hogy valaki elárulta az apját vagy a testvérét, rendszerellenességgel vádolva.

Várta már a rendszerváltást?

Családban és a munkahelyen is folyamatosan napirenden volt, hogy meddig tart még. Magyarországon hamarabb lazult a helyzet, majd jöttek az 56-os események. Számomra az volt a legnehezebb, hogy állandó megfigyelés alatt voltam. Ettől még persze szabadon mozogtam. Idegenvezetőként turistacsoporttal jártam az országot. A titkosok beleegyezésével. Előfordul olyan eset is, amikor nem informáltam őket kellően, és bevonták az útlevelemet. Nem utazhattam több mint egy évet.

Milyen kirívó esetei voltak?

1970-ben, amikor a komáromi irodánk megalakult, az első csoportom vonattal utazott ki Olaszországba.  8-10 pincér jelentkezett rá. Mindenki kint maradt. Olyan esetem is volt, hogy házaspár gyerekkel együtt disszidált.

Nem sejtette, hogy azért mennek, hogy kint maradjanak?

Sejteni sejtettem.

Nem volt olyan kikötés, hogy legalább egy családtagnak otthon kellett maradnia?

Voltak, akiknél nem, mert nem volt olyan a közmegítélésük, hogy a hiányuk ártott volna az ország gazdaságának. Mindenkinél egyénenként ítélték meg. Az embereket az szerint értékelték, mint manapság. Milyen a végzettsége, mennyire áll helyt a munkahelyén, mennyire sikeres ember.

Mi az, amit az 1989 előtti időszakból visszahozna a jelenbe?

A dolgok szervezésében látok hibát, de persze ezt városa válogatja. Sokkal stabilabb volt akkoriban a helyzet, hiszen központilag volt irányítva.

Ha újraszülethetne, 1989 előtt vagy után élné le az életét?

A mai kor több lehetőséget kínál az arra alkalmas és vállalkozó szellemű embernek. Hazai viszonylatban sajnos nincsenek akkora lehetőségek, mint külföldön. De mindig vannak kivételek.

Önálló és felkészült emberekre van szükség az érvényesüléshez. A külföldi munkavállalás sok kockázattal jár. Meglazulnak az emberi kapcsolatok a családban.

A rendszerváltás előtti 40 év az ifjúságomat jelentette. Sok nehézséget és kellemetlenséget éltem át. A változás már a nyugdíjas kor küszöbén érkezett.

Hogyan élte meg a rendszerváltást?

Olyan korban voltam, amikor már nem igen lehetett vállalkozásba fogni. Mégis megtettem. Ez volt az első és talán utolsó lehetőségem erre. Kiváltottam az iparengedélyt és kereskedelemmel kezdtem el foglalkozni. Egyedül végeztem az árubeszerzést, rövidáru, textiláru és galantéria kereskedésem volt. Ebben láttam, hogy hiány van a piacon. Ezek olyan apró kis dolgok voltak, amivel nem szívesen foglalkozott a nagykereskedelem. Sem az új kapitalista rendszerben, sem az átalakuláskor. Nagyon tetszett, hogy önállóan léphettem kapcsolatba az üzletfeleimmel. Ki is alakult a kapcsolatrendszerem. Szerettem csinálni. Terveim, elképzeléseim is voltak.

Hol volt és mit csinált 1989 novemberében?

Akkor még mindig az idegenforgalomban dolgoztam,és nagyon figyeltem az események alakulását. Olyan utasítást is kaptunk, hogy egyházi eseményekre a turistáink ne menjenek. Nekem persze az volt az érdekem, hogy minél nagyobb forgalmat generáljak. Voltak is érdeklődők a búcsújáró helyek iránt. Ha 5-10 csoport ment, az már óriási forgalom volt. Ezért is kaptam dorgálást.

Ebben az időben volt Pozsonyban a gyertyás felvonulás, ahova szintén voltak jelentkezők. Azt viszont már olyan szigorúan vették, hogy leállították odafelé az autóbuszforgalmat. De az emberek leleményesek voltak.  Volt 2-3 csoport, aki elindult. Hivatalosan úgy volt vezetve, hogy Késmárkra vagy a Tátrába tartunk, és útközben irányt változtattunk. Lejegyezték a helyszínen parkoló autóbuszok rendszámát, én meg kaptam a figyelmezetéseket. Ugyanúgy a sofőr is, aki azzal védekezett, hogy neki nem volt mit tennie, hiszen csak az utasok kívánságának tett eleget.

Elvárásokkal, vagy inkább félelemmel tekintett a jövőre?

Nagyon lelkesen vártam. Az volt a feladatom, hogy megszervezzem a csoportokat az eseményekre. Vállalva, hogy jön a titkosrendőrség, aki felelősségre von. Hiszen meg volt mondva, hogy az adott helyre nem szervezhetek csoportot. Persze volt olyan beépített ember is akivel szót lehetett érteni. Hogy szegény idős asszonyokra ne legyenek már féltékenyek. Had menjenek imádkozni.

Mi volt a legjobb és legrosszabb dolog 1989 előtt és után?

A legjobb az volt, hogy biztos megélhetés volt. Valószínűleg a képességeim és az ügyességem is hozzájárult ehhez, és kockázatokat is vállaltam. A legrosszabb pedig az, hogy bevonták az útlevelemet, ha éppen úgy ítélték meg, hogy nem felelek meg a rendszernek. A szakmámnak ez nagyon fontos kelléke volt. Egy évig is voltam útlevél nélkül. Így elvesztettem a kapcsolatot a magyarországi ismerősökkel, ottani munkatársakkal. És a már említett állandó megfigyelések.

Ezen kívül az is kellemetlen volt, hogy háromévente kérdőíves életrajzot kellett kitölteni: hova utaztam, milyen céllal, stb. Sőt, külföldre menet még feladatot is kaptam. Hogy figyeljem a résztvevőket ki kivel lép kapcsolatba. De én soha nem találtam ilyen emberre. Nyaralni jött, érezze jól magát, nem figyelgettem én senkit. Ha elkövettem valamit, akkor meg behívtak a titkosrendőrség irodájába. Ez nagyon kellemetlen volt. A templomba járást is büntették. A gyerekek nem járhattak hittanra. Viszont mi szerettük volna továbbvinni a katolikus nevelést a gyerekeink számára.

Pozitívuma a rendszerváltásnak a nagyobb önállóság volt.  Bennem volt is ambíció, hogy vállalkozásba fogjak. Ezzel biztosítottam a megélhetést pár évre előre. Nem számítottunk magas nyugdíjra és kellett tartalékolni. A másik, hogy szabadon lehetett autót venni. Az előző rendszer alatt nem mindenkinek volt lehetősége erre, igényelni kellett és előre bejelenteni.

Milyen következményei voltak a rendszerváltásnak?

Tulajdonképpen nem is volt rendszerváltás, mert az addigi 40 év emberei léptek funkciókba. Nem is lehetett volna ez másként, hiszen honnan szedtünk volna új embereket, aki már fel lett volna készülve az új demokratikus, szabad rendszerre?  Nagyon nehezen ment végbe a rendszerváltás és talán még most sem ment végbe.

Név: András

Született: 1955, Komárom

Foglalkozás: jogász (Komárom, Szlovákia)

Mire emlékszik 1989 előttről? Milyen volt az élet 1989 előtt?

1989 előtt az emberek kiegyensúlyozottabbak voltak. Nyugodtabb volt a közhangulat. A közéletben, illetve a hivatali és állami közszférában nagyobb rend volt és természetes kiszámíthatóság uralkodott. A korrupció is még gyerekcipőben járt – vagy alig létezett.

Hogy élte meg a rendszerváltást?

A többség várakozással teli örömmel élte meg, ami naiv csodavárással párosult.

Mi a véleménye a rendszerváltás utáni változásokról? Ön szerint végbement a gyakorlatban is?

Nem, illetve a szó szoros értelmében vett rendszerváltás nem lett befejezve. 1989 novemberét követően nem is lehetett, mert forradalmi változások csak valódi forradalommal jöhetnek létre. A „bársonyos forradalom”- ilyen szópárosítás a világtörténelemben soha nem létezett, inkább csehszlovák találmány – nem volt képes elsodorni a szocialista rendszer kiváltságosait. Ezért sem mehetett végbe, csak módszerváltás volt. Maga a kifejezés is egy tudathasadásos fogalom, mert az igazi forradalomhoz vér tapad.

Mi az, amit az 1989 előtti időszakból visszahozna a jelenbe?

A létbiztonságot, kiszámíthatóságot, a viszonylagos rendet, az emberi kapcsolatok nyitottságát.

Ha újraszülethetne, 1989 előtt vagy után élnéd le az életed?

Ez nem is kérdéses számomra. Természetesen 1989 után élném le az életem. Az én generációm számára bizonyos értelemben törést jelentettek az 1989 utáni változások, és nem mindenki volt képes igazodni az új körülményekhez és lehetőségekhez.  Gondolok itt arra, hogy a létbiztonság és a biztos egzisztencia már nem volt adott és voltak, akik nehezen vagy nem is tudtak felülkerekedni ezen.

Mit tart a legjobb és legrosszabb dolognak 1989 előtt és után?

1989 előtt az emberek gátolva voltak a mozgásban, az utazásban. Vallásszabadságról sem lehetett beszélni. Ez a két dolog alapjában véve megváltozott. 1989 után az emberek tudatállapota más lett, sok értelemben elszaladtak velük a lovak. A jelenlegi fogyasztói társadalmat nagy mértékben befolyásolja a média, és bele van döngetve az anyagi világ útvesztőibe. Minden jóban van valami rossz és fordítva. A szabad mozgással, és azzal hogy tömeges a kivándorlás családok esnek szét. Ezt is károsnak k tartom. A 90-es évek elején elkezdődött Szlovákiában a kisebbségek támadása, a sovinizmus. 1989 után a legrosszabb dolognak többek között a korrupciót tartom.

Mi hiányzik most és mi hiányzott 1989 előtt?

A szocializmus alatt hiányzott a külföldre való utazás lehetősége. A rendszerváltás után pedig a kiszámíthatóság, valamint a kiegyensúlyozott társadalmi légkör.

Hol volt és mit csinált 1989 novemberében?

Akkoriban a Komáromi Városi Nemzeti Bizottság – mai Városi hivatal – Szociális-, munka-és egészségügyi osztályának vezetője voltam. Ezt követően pedig 1990 júniusában, az első szabad választáskor a nyugat-szlovákiai kerületi választó bizottság tagja.

Név: ifj. András

Született: 1987, Komárom

Foglalkozás: befektetési tanácsadó (USA, Kalifornia)

1989 előtt még csak alig 3 éves voltál. Mire emlékszel ebből az időből? Milyen volt akkor az élet?

Az élet egyszerűbb volt a kevesebb választási lehetőség miatt. Minden kiszámíthatóbb volt és nyugodtabb. Több idő jutott a családra és a barátokra.

Hogy élted meg a rendszerváltást és annak következményeit?

A következmények fokozatosan jöttek, nem egyik napról a másikra. Az igazi változást valószínűleg egy-két generáció után fogjuk érezni. Én még halványan emlékszem, milyen lehetett a szocializmus, de az okostelefon/internet generációnak már csak történelem.

Végbement szerinted a gyakorlatban is a rendszerváltás?

Az embereknek kitágult a látóköre és nagyobbak a lehetőségeik. Ugyanakkor a törvényhozásban még mindig visszatükröződik a szociális gondolkodás. Ez nem feltétlenül rossz, viszont nagyban csökkenti Szlovákia versenyképességét.

Mi a véleményed a rendszerváltás utáni változásokról?

Pozitívan gondolom. Motiváló, hogy a tehetség könnyebben utat törhet magának.

Már lassan egy éve az Egyesült Államokban élsz és dolgozol. Miben más az ottani társadalmi rendszer és közhangulat összehasonlítva egy posztszocialista országéval, mint Szlovákia? 

Az USA-ban is vannak elmaradott és gazdag régiók. Itt a Szilícium-völgyben egészen mások az értékrendek, mint Szlovákiában. Mindenki küzd, hogy valami hasznosat teremtsen. Nem másoktól várják a csodát, hanem vállalják a kockázatot és hajlandóak keményen dolgozni.

Mi az, amit az 1989-es időszakból visszahoznál a jelenbe?

Az orosz gépészmérnökök minőségi munkáját.

Ha újraszületnél, a rendszerváltás előtt vagy után élnéd le az életed?

A rendszerváltás után. A lehetőségek adottak, és csak rajtunk múlik, élünk-e velük.

Mit tartasz a legrosszabb és legjobb dolognak 1989 előtt és után?

A kiszámítható, kényelmes és a relatív bebiztosított élet adta hátrányok és előnyök 1989 előtt és a túl nagy választási lehetőség okozta összezavarodás 1989 után.

Andrással, Andrással és Andrással Tóth Lívia beszélgetett.

Nyitókép: mzv.cz

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!