Eperjesre és Privigyére is kiterjedt a kórházi nővérek tömeges felmondása.

Az Eperjesi Egyetemi Kórházban 382 nővér – az ott dolgozók kevesebb mint fele – adta be a felmondását. Tegnap este még azt állította a kórház, hogy egyetlen felmondás sem érkezett hozzájuk. A zsolnai kórházban indult felmondási hullámhoz, az eperjesieken kívül csatlakoztak a privigyei kórház bajmóci kirendeltségén dolgozók is: ott a nővérek nagyjából harmada mondott fel. Iveta Lazarová, a nővérkamara elnöke szerint a számuk tovább nőhet.

A többi állami kórház – köztük a Pozsonyi Egyetemi Kórház, a trencséni, a nyitrai és a besztercebányai – állítja, hogy nem kaptak felmondásokat, ahogy a pozsonyi és kassai gyermekkórházak sem. A nővérkamara elnöke szerint azonban a kórházak nem is tudhatnak, hiszen a felmondásokat mindegyikben egy ember gyűjti, és ha sok jön össze, azt tudatja a kórház vezetésével. „Mindegyik kórház bekapcsolódik, de megvan a kockázata, hogy nem mindnél lesz olyan mértékű felmondás, ami megbénítaná a működést” – mondja Lazarová. Azt nem mondta meg, mennyi kórház működése fog megbénulni. Állítása szerint már most is csak kevés felmondás hiányzik ehhez bizonyos intézményekben, míg vannak olyanok, amelyekben sosem lesz elég felmondás az eredményhez.

A nővérek követeléseivel és a tömeges felmondáshoz vezető okokkal itt, az orvosok támogatásával pedig itt foglalkoztunk.

A miniszter szerint alaptalan a hangulatkeltés

A felmondást már beadott nővérek jelenleg a felmondási idejüket töltik. Ha valóban távoznak a kórházakból, arra február 1-jén kerülhet sor, azaz egy hónappal a parlamenti választások előtt. Viliam Čislák egészségügyi miniszter szerint senkinek sem fog csökkenni a fizetése, erre 55 millió euró van jövő évre. A nővérek követeléseit viszont csak 190 millióból lehetne teljesíteni. „Ha január 1. után valakinek csökkenni fog a fizetése, lemondok” – tette hozzá a miniszter, aki szerint a nővérek lemondása politikailag motivált, mert Monika Kavecká, a nővérszakszervezet elnöke jelölteti magát a parlamenti választáson. Ezt Kavecká sem tagadta, de nem árulta el, milyen színekben indul, csak a Smert zárta ki.

 hirdetes_810x300  

A miniszter azt javasolta a már felmondott vagy azt fontolgató nővéreknek, hogy keressék fel a kórházigazgatójukat, aki megmutatja nekik, hogy a fizetésük nem fog csökkenni. Elmondása szerint igyekszik elejét venni a további felmondásoknak, de nem válaszolt arra a kérdésre, hogy enged-e a követeléseknek.

„Van pénz, csak nem tudnak vele gazdálkodni. Vagy nem akarnak.”

Iveta Lazarová szerint elég pénz van a követeléseik teljesítésére, csak a kormány nem tud vele jól gazdálkodni; „vagy nem akar” – tette hozzá. A nővérek a béreket szabályozó jövő évi törvény hatálya alá eső, további egészségügyi dolgozókat – gyógytornászokat, gyógyszerészeket, mentősöket, masszőröket – is biztatnak a csatlakozásra. „Azt szeretnénk, hogy mindenki a ledolgozott évei alapján kapjon fizetést” – mondja, de szerinte a többieknek nincs kidolgozott tervük, ezért a szakszervezeteik nem javasolták nekik a csatlakozást a felmondási hullámhoz.

(dennikn.sk)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!