Az elmúlt hetekben fogadták el azt a 2016. március 21-ével életbe lépő új törvénytervezetet, amely gyökeresen megváltoztatja a jelzáloghitelek piacát. A jogszabály nagyrészt EU-s rendeletekhez igazodik.

 

A Körkép.sk összefoglalta, melyek a legfőbb változások, és milyen előnyünk, esetleg hátrányunk származhat mindebből.

 

Sokkal kedvezőbb idő előtti törlesztési feltételek

 

 hirdetes_810x300  

Az első, talán a kliensek számára leglényegesebb változás, hogy ha idő előtt kívánják törleszteni a lakáskölcsönt, csökken az ezzel kapcsolatos büntetés nagysága. A bankok eddig 5%-os illetékkel sújtották ügyfeleiket, ha idő előtt szerették volna lefizetni a hitelüket. Ez az illeték a törvény által 1% – ra csökkent.

 

lakashitel torlesztes
Kép: piacesprofit.hu

 

Hogy érzékeltessük ennek a súlyát, egy egyszerű példán mutatjuk meg, milyen nagy különbség is ez. Kliensünk nem elégedett magas kamatjával, 50 ezer eurós hitelét másik bankba szeretné áthelyezni. Ebben az esetben 2 500 eurós büntetéssel számolhatott. Jövő év március 26-tól a jutalék azonban már csak ennek az összegnek a töredéke, egészen pontosan egyötöde, tehát 500 euró. Kedvezőbb kamatláb esetén akár 3-4 hónap alatt is megtérülhet a hitel átfinanszírozása.

 

A törvény az ügyfelek számára egyértelműen kedvező, több teret és szabadságot hagy a futamidő lejártáig. A bankok azonban valószínűleg nem hagyják annyiban és reagálnak a maguk módján: akár a kamatlábak emelésével, vagy más illetékeik megnövelésével.

 

jelzalogpiac

 

A terhet vélhetően áthárítják azokra a klienseikre, akik a hitelükkel elégedettek és nem szeretnének változtatni jelenlegi helyzetükön. Megtörténhet, hogy a bankok eltörlik az 5 éves és ennél hosszabb kamatfixációs idejű hiteleiket és a kamatlábakat csak 2-3 évre rögzítik. Ezzel csökkentve az ügyfél motivációját az idő előtti váltásra.

 

Nyilvánossá válnak a közvetítők províziói

 

Amennyiben a kliens a jelzáloghitelét közvetítőn keresztül intézi, az új törvény előírja, hogy a közvetítő tájékoztasson a pénzjutalom nagyságáról, amit ezért a munkáért a banktól kap. Ami még lényegesebb, hogy a kliensnek joga lesz megtudni azt is, mekkora jutalmat kapna a közvetítő, amennyiben más bankoknál intézné ugyanazt a hitelt. A törvény ebből a szempontból is a kliens érdekeit védi, ugyanis kiderítheti, hogy a közvetítőt nem csak a nagyobb provízió motiválja-e az adott bank mellett.

 

14 napon belüli visszalépési lehetőség

 

Az ügyfelek 14 napon belül visszaléphetnek a lakáshiteli szerződéstől, mégpedig indoklás nélkül.  Ez a törvénymódosítás a későbbiekben még hatalmas galibákat okozhat, mivel az adás-vételi szerződésekre nem vonatkozik hasonló törvényi előírás. A bank a pénzt az eladó számlájára utalja a szerződés aláírását követően, általában pár napon belül. Amennyiben a kliens visszalép a lakáshiteltől, nem tudni, hogyan járnak majd el azok a bankok, akik már kifizették a lakás árát. Főleg, ha az eladó a pénzt már elköltötte más célokra.  Erről egyelőre a törvény nem rendelkezik.

 

Lesz itt még cirkusz.

 

 

Zsupcsan Zoltán, pénzügyi matematikus, tanácsadó

Jelzáloghitelre vonatkozó, vagy más pénzügyi kérdéseiket feltehetik a szerzőnek a [email protected] email-címen

 

 Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat!

 

Ajánlott cikkek:

Biztosítások – a játékgépek után a második legjobb hely pénzünk elherdálására

Lakáshitel-támogatás fiataloknak? Nem mindegy honnan

Melyik nyugdíjalapot válasszam – A második pilléről egyszerűen II.

A tőkealapokról egyszerűen

Kilépni vagy maradni? – a 2. pillérről egyszerűen

Ezért kerülhetnek 20 év múlva utcára a nyugdíjasok

Fektessünk-e aranyba? És ha igen, miért ne?

Lakástakarék vagy spórolás? Ha a matrac helyett más helyet keresnénk a pénzünknek

20 éve tombol a nyár, mégis télikabátban járunk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!