Hamarosan Pozsonyból is indít járatokat a magyarországi fapados légitársaság, a Wizz Air. Érkezésükről már korábban cikkeztek, a hírt azonban eddig nem erősítették meg.

 

A Wizz Air több járat indítását tervezi a szlovák fővárosból, ezek közül egyelőre egyet jelentett be, a többivel később bővül a kínálat.

 

Az első járat a Pozsony – Skopje lesz. A Makedón fővárosba március 28-tól heti két alkalommal lehet lesz repülni.

 

 hirdetes_400x285  

A rózsaszín repülőgépek Skopjeból hétfőn és pénteken érkeznek vissza. A legolcsóbb egyirányú jegy 9,99 euró körül várható.

wizzair

 

A Wizz Air szerint Bécs az egyik legkedveltebb skopjei célpont, ezért bízik abban, hogy a pozsonyi járata is megtelik. Az utasok nagy része Bécsben átszállva folytatja útját. Az Austrian Airlinesnak monopóliuma van ezekre a járatokra, a Wizz Air alacsony áraival próbál a jövőben versenyelőnyhöz jutni.

 

A Pozsonyban landoló utasok akár a megszokott repülőjegy árának felét is megspórolhatják, ahonnan alig egy óra alatt Bécsben lehetnek.

 

Az alapgondolat ugyanaz, mint a London Stansed járatokon már megszokott. Bécsből indulva gyakran 250 eurót is elkérne egy menetjegyért, ezért a makedón és osztrák célcsoport számára kínál alternatívát az új járatnak.

 

Pelikan.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!