Óriási önellentmondásból dumálná ki magát Bugár

Frissítve: 20.23 Meglehetősen kiverte a biztosítékot az ellenzéki pártoknál és a Most-Híd szlovák szavazóinál, hogy a Smer frakció Bugárékkal karöltve megszavazta az alkotmánymódosítást.

 

Bugár Béla sejtette, hogy lesz hullámverése a dolognak, hiszen már előre magyarázkodásba kezdett: „Ez nem jelenti azt, hogy együtt fogunk működni a választások után.” Solymos László is tagadta, hogy politikai alkuról vagy háttéregyezményről lenne szó.

 

A reakciók alapján nem igazán hisznek nekik. Az alkotmánymódosítást 95 képviselő szavazta meg, köztük a Smer és a Most-Híd frakció (Chmelt és Šebejt leszámítva), valamint két további független, korábban OĽaNO-s képviselő. Az ellenzék többi része nemmel szavazott vagy tartózkodott. A vegyespárt csak Lucia Žitňanská módosításának elfogadását kérte cserébe. Az egykori igazságügy-miniszternek sem lesz könnyű ezután elhitetnie, hogy az alkotmányt komoly dolognak tartja.

 

Nézzük az ellenzéki reakciókat Bugárék nyílt flörtölésére a Smerrel

 

Miroslav Beblavý (Sieť) sajnálja, hogy a Smer és a Most-Híd közösen módosították az alkotmányt. „Nemcsak tartalmilag, hanem jelképesen is. A Most-Híd egészen más hozzáállást mutatott a menekültek iránt.”

 

Lucia Nicholsonová (SaS) még keményebben odaszólt: „Kedves mostosok a Mostból és a Hídból! Ma az új smeres partnereik ovációjától kísérve sikeresen befejezték az ellenzéki játékot, átvitték az alkotmánymódosítást, és segédkeztek a rendőrállam létrehozásában.” Az ellenzék soraiban az a vélemény uralkodik, hogy a Smer és Most-Híd máris elkezdte a választás utáni együttműködésük előkészítését.

 

Daniel Lipšic (OĽaNO-NOVA) sem rejtette véka alá véleményét:

“Robert Fico ma Jahnátek miniszter küldte a parlamentbe a „terroristaellenes csomag“ védelmében. Ez is újabb bizonyítéka annak, hogy tiszta marketingről van csak szó. Sajnálom, hogy a Most-Híd – ahogy mondani szokás – kéznél volt. Mert lehet tárgyalni a „csomag“ támogatásáról, de csak, mint annak egészéről. Megszavazni az alkotmánymódosítást, melynél a Smernek szüksége van az ellenzék egy részére, majd úgy tenni, hogy az ezzel kapcsolatos többi törvénnyel nem értünk egyet – ezt már, azt hiszem, a Most több képviselője sem hiszi el.

 

A terroristákkal szemben ráadásul semmilyen törvény nem véd meg minket. Sokkal inkább a hírszerző szolgálatok jobb munkája, a rendőrség megfelelőbb kiképzése, akik elsőként érkeznek a lehetséges terrortámadás helyszínére. Sajnálom, főleg a választóik miatt, de néhány jelöltjük miatt is, akiknek a Most alternatívának tűnt a menekültekkel szembeni megengedőbb álláspontja miatt. A menekültekkel szembeni megengedőbb álláspontot nem kellene, hogy legyőzze a kollaboráció azzal a párttal, amely szétlopja az egész országot, és populista „védőcsomagokat“ fogad el. Robert Ficoval szemben kellene védenünk az országot.”

 

Alojz Hlina (független, KDH frakció) az elsők között nyilatkozott: “Ebben az országban már senki nem garantál semmit. A Most-Híd együtt szavazott a Smerrel az alkotmánymódosításnál. Miközben a párt polgári pártként határozza meg önmagát. Ilyen törvényt ilyen körülmények között választások előtti időszakban semmilyen polgári párt nem támogathat. A Most-Híd megtámogatta.”

 

Bugár Béla megpróbálta menteni ami menthető, mondván „némelyek nagy örömmel vágtak bele” (a bírálásba). Szerinte a többi párt homokba dugta a fejét a migránsválság ügyében, és korábban csak hallgattak.

 

Való igaz, a Most-Híd korábban is megszólalt a témában: lelkesen kiállt a bevándorlók és a bevándorlás mellett. Három hete Bugár még arra kérte a kormányt, hogy ne rémisztgesse a polgárokat. Sőt, ő maga vádolta azzal Ficót, hogy a terrortámadások keltette döbbenetet és félelmet saját választási kampányára használja ki.

 

A lehetetlen helyzetből egy még nagyobb lehetetlenséggel próbálja kidumálni magát. Elmondása szerint pártja nem támogatja és a kormány kampányfogásának tartja a terrorizmusellenes intézkedéscsomagot, ugyanakkor az ezzel kapcsolatos alkotmánymódosítást egyedüli ellenzéki erőként megszavazta.

 

Lényegében Bugár segített megtankolni Ficónak a kocsit, aztán pedig azt mondta, hogy ellenzi Fico autózását. Nem csoda, ha a nagy többség csodálkozva húzta fel a szemöldökét. És akkor még nem is beszéltünk az erről szóló hírek alatti, ennél jóval messzebbre menő olvasói hozzászólásokról…

VKL

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője.

Kövessen minket