Amerikában ma több tízezer különböző keresztényegyház-jellegű közösség működik, melyekben Jézus megítélése és jelentősége különböző. Az adventisták vagy pünkösdisták is 40-50-100 ágra szakadtak már, amelyek között sincs egyetértés.

 

Ezek mellett jelen van különböző, de jelentős hívőszámmal szinte minden nem keresztény vallás, vallási szekta. A vallásszabadság Amerika történelmében, életformájában mindig is jelen volt. A különböző vallások közelítését, a vallási ellentétek feloldását szolgálja az 1952-től évente megrendezett polgári Nemzeti Imanap, amely egy felekezetektől független vallási szertartás.

 

komaromi_imanap
A XXV., jubileumi Komáromi Imanap Komáromban. Kép: kultiplex.sk

 

Jézuska születése helyett inkább ajándékozás

 hirdetes_810x300  

 

Ez a vallási sokszínűség lehet az oka, hogy az Egyesült Államokban karácsonykor  Jézus helyébe Télapó kerül, és a kis Jézus megszületésének megünneplése helyett az ajándékozásra terelődik a hangsúly, amelyet a nagyszákallú rendez le rénszarvasaival karácsony éjszakáján, és így kiszorul a keresztény vallási jelleg az ünnepből.

 

Ezt sugallja a legtöbb amerikai romantikus vígjáték is, melyeknek se szeri, se száma ezidőtájt a különböző hazai csatornákon is. Ezért nőtte ki magát a Hálaadás az Egyesült Államokban a karácsony mellett a második legnépszerűbb családi ünneppé, amelyet az emberek munkaszünettel, a rokonok és a hagyományos pulykasült „társaságában” töltenek el mindenféle vallási jelleg nélkül.

 

halaadas napja
A Hálaadás napja 2012-ben. Kép: goabroad.com

 

A szocializmus pedig ateista ideológiát kényszerített rá az emberekre, és üldözte a hívőket. Volt olyan ismerősöm, aki munkahelye féltése miatt nem ment el édesapja egyházi temetésére, de tudomásom volt olyan esetről is, amikor hasonló meggondolásból a párttitkár apuka nem vett részt gyereke egyházi esküvőjén.

 

Torzítani a karácsony vallási jellegén

 

Amikor a kommunisták tisztában lettek azzal, hogy a legkedveltebb keresztény ünnepet nem tudják kiiktatni az emberek gondolkodásából, megpróbálták legalább a Jézuskát eltávolítani belőle. Számos példáját tapasztalhattuk a Mikulás és a karácsony vallási jellegének torzítására.

 

A legkézenfekvőbb volt az amerikai példa utánzása, a Télapó meghonosítása, belopása a köztudatba. Először Szent Mikulás helyett jött a Télapó vörös ruhában, fehér szakállal, szánon, majd a propaganda szerint ugyanő hozta (ez nekem gyerekkoromban komoly fejtörést és dillemát okozott) december 24-én, a Tél ünnepén (sicc!) az ajándékokat és a karácsonyfát is.

 

telapo
Kép: femina.hu

 

 

Így szerettek volna leszámolni a karácsonnyal, a szent estével,  a hívőkkel. Sokak szerint titkosok gyűjtöttek feljegyzéseket a szentestén éjféli misére igyekvőkről.

 

Antonín Zápotocký Csehszlovákia egykori köztársasági elnöke volt az élenjáró az ateista ideológia  mítoszteremtésében: Szerinte a jászolban, szegénységben született kis Jézus évszázadokon át a szegényeket jelképezte, de a szocializmusban már nem, hiszen felnőtté vált, bajusza és szákála nőtt, már nem jár szakadtan, meggörnyedve, hanem kiegyenesedve, és szépen felöltözve kucsmában, bundában.

 

Ő lett a Télapó ( Jézusból lett Télapó!), aki nem Északról, hanem a moszkvai Vörös térről érkezve hozza az ajándékokat a kisgyerekeknek. A betlehemi csillagok pedig kivörösödtek!

 

ejfeli mise
Élféli mise Kárpátalján. Kép: karpatalja.ma

 

De az emberek többsége ellenállt a kommunista agymosásnak: a keresztény ünnepen akkor is karácsonyfákat díszítettek, Betlehemeket építettek, jártak éjféli misére, és családi körben is kis Jézus megszületését ünnepelték, aki a gyerekeket megajándékozza.

 

Száraz Dénes

 

Nyitókép: nyugat.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.