Az idei évben is számos megrázó, botrányos esemény történt, és sok minden változott a közéletben is. 2015-öt a migránsválság, Orbán Viktor, a szlovákiai off-shore cégek, közülük is elsősorban a Váhostav-ügye határozta meg leginkább. De mindez csak a jéghegy csúcsa. A Körkép.sk összegyűjtött 15 LEG-et az elmúlt év hazai és nemzetközi történéseiből.

 

A 2015-ös év…

 

…LEGfontosabb belpolitikai eseménye a család védelméről szóló februári népszavazás volt, mely végül érvénytelenül végződött. Fontos kérdéseket vetett fel, ugyanakkor előkészítetlensége és öncélúsága miatt sok kárt is okozott a társadalomban, Hogy mennyire volt őszinte az egész kezdeményezés, jól mutatja, hogy az év további részében el is halt a táma. A Körképen mi is kifejtettük a véleményünket a kérdésben.

 hirdetes_400x285  

 

A másik fontos történés év végére maradt, mégpedig az alkotmány módosítása a terrorizmus elleni törvény kapcsán, mely sok tapasztalattal szolgált és felnyitotta végre az emberek szemét egyes választott vezetőink képmutatásáról. A törvénycsomag nem csak kibővítette a szlovákiai erőszakszervezetek jogait, de egyúttal olyan eszközt adott a kormány kezébe, amelynek hatásai egyelőre beláthatatlanok. A szavazásánál a kormánypártnak kollaboránsaival sikerült szétzilálnia az ellenzéket.

 

…LEGnagyobb összeborulása kétségkívül a Most-Híd közös szavazása volt a Smerrel a fenti témában. Ezzel Bugár Béla pártja végképp leírta magát nemcsak az ellenzék tagjainál, de a jóérzésű állampolgárok és politikai elemzől szemében is. Kiderült, amit eddig annyira lepleztek, hogy a Smerrel való koalíció is elképzelhető számukra.

 

Megtalálta zsák a foltját
Megtalálta a zsák a foltját?, forrás: aktulaity.sk

 

…LEGmeghatározóbb hazai személyisége tetszik vagy sem, Robert Fico miniszterelnök, aki már hosszabb ideje kormányfő, mint Vladimír Mečiar vagy Mikuláš Dzurinda. Miniszterelnökségét a kiválasztottaknak való osztogatás mellett a szociális csomagok és populista intézkedések jellemzik, az ország állapotát pedig a stagnálás. Meglovagolva a terrorizmus okozta félelmet és Orbán Viktor nemzetközi kiállását a migránsválságban, az ország védelmezőjeként lépett fel, miközben a bősiek akaratát vigyelmen kívül hagyva több száz migránst engedett be Szlovákiába.

 

…LEGmeghatározóbb nemzetközi személyiség Orbán Viktor, aki a migránsválság kezelésével és Magyarország határainak védelmével a világpolitikai színpad meghatározó szereplőjévé vált. Orbán Viktor bevándorlás politikájának köszönhető a V4-ek eddig soha nem látott katonai együttműködése a határok védelmében, és az ő hajthatatlansága vezetett oda, hogy egyre több európai politikus gondolja úgy, hogy a magyar megoldás az egyetlen helyes lépés a migránsválság kezelésére.

Orbán Viktor felvette a kesztyűt a migránsokkal és az EU-val is
Orbán Viktor felvette a kesztyűt a migránsokkal és az EU-val is, Forrás: Index.hu

 

…LEGnagyszerűbb sportsikere, hogy a magyar válogatott 44 év után újra kijutott a foci EB-re. A magyar nemzeti tizenegy a pótselejtezőn Norvégia ellenében kettős győzelemmel vívta ki a jövő nyáron Franciaországban megrendezésre kerülő EB-n való részvételt.

 

…LEGnagyobb szlovákiai sportsikere Peter Sagan kerékpározó történelni világbajnoki győzelme. Sagan idén is elhódította a zöld trikót a Tour de France körversenyen. 2015-ben az év sportolójának választották Szlovákiában.

sagan
Az év sportolója – Peter Sagan, forrás: tasr.sk

 

…LEGnagyobb gazdasági eredménye a Jaguar Land Rover nyitrai gyáralapítása, ahol évente 300 ezer autó készülhet. A becslések szerinti 6000 munkahelyet teremtő beruházás nagysága 1,5 milliárd euró. A gyár megépülése közvetve további munkahelyeket hozhat létre a térségben, valamint infrastrukturális és egyéb beruházásokat ösztönözhet.

 

…LEGnagyobb világpolitikai eseménye a migráció és a szír polgárháború. A migránsválságról a Körképen is első kézből, egyenesen a frontvonalról számoltunk be olvasóinknak, szinte egyedül, a felvidéki magyar média képviselői közül. Idén a becslések szerint rekordnagyságú, 1,4 millió bevándorló érkezett Európába. Ez Európa legnagyobb válsága a második világháború óta. A Nyugat-Európai országok számára a bevándorlók fontos munkerőutánpótlást jelentenek, de mint kiderült, ekkora tömegben képtelenek ellenőrizni és kezelni a migrációt.

 

…LEGnagyobb szlovákiai botránya a Váhostav cégóriás körül kialakult politikai perpatvar. A komoly állami megbízásokat megszerző építőipari vállalat rendkívüli haszonra tett szert az első Fico-kormány idején. Később kiderült, hogy több állami megbízás jelentősen túlárazott volt, ezeket a szerződéseket a 2010-es kormányváltás után az akkori közlekedésügyi miniszter visszavonta. A vállalat jelentős tartozásokat halmozott fel alvállalkozóival szemben.

 

Váhostav ügy - még mindig nem fizették ki az alvállalkozókat
Váhostav ügy, forrás: topky.sk

 

 

..LEGmegrázóbb eseménye párizsi terrortámadások voltak. A több mint 137 áldozatot és 352 sérültet követelő merényletet az Iszlám Állam terrorszervezet dzsihadistái követték el. A terrortámadás rámutatott, hogy Európa egyetlen városa sincs biztonságban, és hogy a terrorizmus közvetlen veszélyt jelent az EU polgáraira.

 

..LEGnagyobb konfliktusa az Iszlám Állam elleni háború. Jelentősége abban áll, hogy kimenetele több országot érint, mint a szíriai polgárháború, és a konfliktus közvetlenül nagyobb veszélyeket hordoz magában, mint a migránsáradat. Jelenleg az USA, Oroszország, Európa meghatározó hatalmai támadják az IÁ állásait, valamint az iraki hadsereg és a kurd milícia is. Az IÁ Csehország nagyságú területet tart ellenőrzése alatt, szervkereskedelemből, drogterjesztésből, műkincsek feketepiaci értékesítéséből, és kőolaj eladásából finanszírozza a Nyugat ellen vívott harcát. Célja egy Marokkótól Indonéziáig terjedő egységes kalifátus létrehozása.

 

Folyamatos fenyegetettséget jelentenek, archív felvétel
Iszlám Állam – Folyamatos fenyegetést jelentenek, Forrás: alfahir.hu

 

..LEGnagyobb tudományos áttörése a molekuláris olló, amely hatásos módszer a DNS szerkesztésére. A CRISPR/Cas9 névre hallgató technológia lehetővé teszi a DNS mesterséges megváltoztatását, géneket iktathatnak ki, vagy adott esetben pótolhatnak.

 

..LEGnagyobb baklövése egy Gian Lorenzo Bernini által készített mellszobor „eltékozolása“ volt. A több millió euró értékű alkotást 24 ezer euróért adták el Szlovákiából. Csak az eladást követően jöttek rá , hogy a szobor az európai szobrászat egyik legjelentősebb alakjának alkotása. A művet azóta Amerikában állították ki a Getty Museum kiállítótermében. Értékét 7 millió euróra becsülik.

Az aprópénzért eladott Bernini szobor
Az aprópénzért eladott Bernini szobor, forrás: pravda.sk

 

..LEGnagyobb nemzetközi botránya a Volkswagen autókonszern több mint 11 millió gépkocsit érintő emissziós csalása volt. Amerikai minőségellenőrök kimutatták, hogy a tesztvezetések során a Volkswagen egyes modelljei „csalnak“ a kibocsátási értékekkel. Azóta kiderült, hogy a gyártó a motor viselkedését szabályozó szoftvert „buherálta meg”, hogy tartani tudja a kötelező emissziós előírásokat. A botrány jól jött az amerikai autógyártóknak, mivel így megszabadulhattak egy erős versenytársuktól.

 

..LEGjobb filmje az év végén mozikba került Star Wars 7, amely minden eddigi rekordot megdöntött. Rekordnagyságú jegyeladásait elsősorban az előző részek sikerének köszönheti, hiszen a Csillagok Háborúja a sci-fi filmtörténet egyik legnépszerűbb alkotása, amely eposzi magasságokba emelte a műfajt.

 

A mozik alig győzték jegyezni a jegyelővételeket
A mozik alig győzték jegyezni a jegyelővételeket a Star Wars 7-re, forrás: moviepilot.com

 

Komjáthy Lóránt, Király Zsolt

nyitókép: archívum

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!