Nyitókép forrása: ATV.hu

 

A pártok március 15-ei Facebook-aktivitásáról készített gyorselemzés szerint a Fidesz az online térben is jól mozgósít, az ellenzéki pártokat Gyurcsány Ferenc dominálja, a Jobbiktól pedig elfordulnak eddigi követői – olvasható a Körkép.sk-hoz vasárnap eljuttatott közleményben.

 

A 2018-as országgyűlési választások során már tapasztalható volt, hogy a kormánypárt kifejezetten tudatosan mozog a közösségi médiában és hatékonyságát (interakciók számát) tekintve messze az ellenzéki pártok előtt járt. Az európai parlamenti választásokhoz közeledve ezért a Médinéző Központ ismét vizsgálat alá vette, hogy egy évvel később, a március 15-ei események kapcsán miként használták ugyanazon felületet a pártok.

 

Ötszörös Fidesz-fölény

 hirdetes_810x300  

A Fidesz és hat ellenzéki párt (MSZP, Jobbik, DK, Párbeszéd, Momentum, LMP) Facebook-oldalát vizsgálva összesen 134.100 interakciót (kedvelés, megosztás, komment) találunk március 15-én, amelyből a kormánypárt 113 ezret tudhat magáénak. A Fideszhez így az összes, pártokhoz tartozó interakció 84 százaléka volt köthető, ami azt jelenti, hogy üzenetei több mint ötször olyan hatékonyan értek célba, mint az összellenzéki tüntetés és az azon részt vevő összes párt üzenetei összeadva.

 

 

Gyurcsány uralja az ellenzéket

A vezető ellenzéki politikusokra szűkítve a vizsgálatot Gyurcsány Ferenc dominanciájával találkozunk: március 15-én a valamivel több mint 20 ezer ilyen interakció 64 százaléka (12.800) kötődik a DK elnökéhez, míg a maradék 7.300 reakciót hat (!) vezetőként számontartott ellenzéki politikus közösségi médiában elhelyezett üzenetei váltották ki. Az ellenzék belső erőviszonyait jól tükrözi, hogy a második helyre egy pártnélküli politikus, Szél Bernadett került (2.400 interakció).

 

 

Elhagyják a Jobbikot
Nemzeti ünnepünkön minden párt (még ha minimálisan is) növelte követői számát – egy kivételével. A Jobbikosok szemmel láthatóan nem tudták elviselni, hogy képviselőjük, Jakab Péter, többek között Gyurcsány Ferencnével állt színpadra az ellenzéki tüntetésen, hiszen aznap harminchét fővel lett alacsonyabb a párt Facebook oldalát követők száma. Viszonyításképpen: a legtöbben a Fidesz (271 kedvelés), a legkevesebben (2) az LMP profilját jelölték meg követésre érdemesnek a nemzeti ünnepnapon.

 

Összesítés

Összességében elmondható, hogy az elmúlt egy év során továbbra sem látható változás a Fidesz és az ellenzéki pártok közösségi média-használatában, a választási eredményekhez hasonlóan ezen a területen is elsöprő kormánypárti fölény tapasztalható. A közelgő európai parlamenti választásokra nézve ez ismét a kormánypárt tudatosabb és nagyobb mozgósítási képességére enged következtetni, miközben az ellenzék belső erőviszonyai tekintetében egy tovább hanyatló Jobbikot és egy szűk, de aktív támogatói réteggel rendelkező Gyurcsány-pártot láthatunk.

 

Körkép.sk/sajtóhír

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!