Nyitókép: archív

 

Andrej Kiska köztársasági elnök a „himnusztörvénnyel” kapcsolatban felszólítja a parlamenti képviselőket, hogy olvassák el mire szavaznak. A felvidéki magyarságot célzó botrányos törvénymódosítás miatt Bugár Béla már felhívta az elnököt, hogy küldje vissza a parlamentnek ahelyett, hogy aláírná.

 

„Andrej Kiska elnök megkéri a kormánykoalíció képviselőit, hogy először olvassák el, mire szavaznak, de sokkal jobb lenne, ha már a törvénytervezetek előkészítésekor szenteljenek nagyobb figyelmet a javaslatokra. Nem csak a Most-Híd elnöke, de más koalíciós pártok képviselői is megkeresték az államfőt, hogy küldje vissza az állami jelképekről szóló törvényt. Az államfő a jövő hét folyamán jelenti be, miként döntött”

 

írja Kiska sajtóosztálya.

 

 hirdetes_400x285  

Amint arról a Körképen is beszámoltunk, most-hidas segédlettel fogadta el a parlament azt a törvényt, mely szerint május 15-től büntethetővé válik (többek között) a magyar himnusz éneklése, amennyiben az adott rendezvényen nem vesz részt Magyarország hivatalos küldöttsége.

 

A magyar himnusz megvédésért csütörtök reggel petíciót indított portálunk, melyet cikkünk megjelenéséig már több mint 5 és félezren írtak alá. Ha Ön is támogatná kezdeményezésünket, itt talál további információkat.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.