A líbiai konfliktus lehetősége nyugati diplomaták számára már márciusban ismert volt, ugyanis többoldalú tárgyalásokat folytattak a líbiai vezetőkkel és Khalifa Haftár tábornokkal – írja a Reuters hírügynökség.
A nyugati diplomaták arról akarták meggyőzni Haftárt, hogy politikai karriert vállaljon, és ne támadja meg Tripolit. A mostani konfliktus, amely során Haftár erői közvetlenül a líbiai főváros határáig nyomultak előre, egyértelműen a nyugati diplomaták kudarcát jelzi.
Már 75 halálos áldozata van a konfliktusnak
Líbiában fokozódik a feszültség. A főváros környéki harcokban eddig bizonyítottan 75 ember halt meg, 320-an megsérültek. A halálos áldozatok között hét civil volt. Tripoliból több ezren menekültek el. A Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint 6000 ezren, a Reuters hírügynökség közlése szerint 9500 hagyták el otthonukat és menekültek el a fővárosból. A WHO úgy véli, hogy hamarosan akár több százezer ember menekülni kényszerül, ha eszkalálódik a helyzet.
Az április 4-től tartó konfliktus során sűrűn lakott területek is bombázott Haftár légiereje, az áramszolgáltatás megszűnt (az erőművek Haftár ellenőrzése alatt vannak), a víz koszos, fogyasztásra alkalmatlan, a frontvonalon pedig még a mentőautókat sem kímélik.
Tripoli keleti külvárosaiban nagy a veszélye, hogy megpecsételődik az ott élő civilek sorsa.
Szakértő: Tripoli megtámadásával Halifa Haftar tábornok elszámolta magát
Előzmények
Líbia Moammer Kadhafi megbuktatása és majdnem öt évtizedes uralkodása után folyamatos politikai instabilitásba süllyedt váltakozó intenzitással. Az ország államszerveződése enyhén szólva is gyenge lábakon állt, különböző törzsek laza szövetségéből álló frakciók hadakoztak az irányításért, és gyakran egyszerre több hatalmi központ is kialakult.
2014-ben aztán– főleg az iszlamisták előretörése miatt, az olajtartalékok kiaknázása végett és a dél-európai országokra nehezedő migrációs nyomás okán – külföldi nyomásra a felek beleegyeztek, hogy demokratikus választásokat tartanak, és ígéretet tettek, hogy eredményét tiszteletben fogják tartani. A választási részvétel azonban siralmas 18 százalékos volt, ráadásul nem a Tripoliban székelő, nyugati országrészt ellenőrző politikai erők, hanem a keleti régiók vezetői győztek Tripoli ígérete ellenére nem fogadta el az eredményt.
Az ország politikai vezetése kétfelé szakadt, két parlament és kormány alakult. Egy Tripoliban, amely a nyugati országrész központja lett, egy pedig Tobrukban, amely a keleti régiók politikai székhelyévé vált. És persze ott volt a jelentős katonai erővel rendelkező Khalifa Haftár tábornok, akinek szerepéről nem született megállapodás.
2015-ben papíron létrejött ugyan egy Fáiz Szarrádzs miniszterelnök vezette egységkormány, ám ez nem jelentett valódi megoldást. Tobruk folyamatosan ellehetetlenítette a kormány működését – az sem volt ritka a keletiek a fizetések elmaradására hivatkozva egyszerűen leválasztották a nagyobb városokat az energiahálózatról, vagy elzárták az olajterminálokat.
Polgárháborús helyzet Líbiában: Újabb migrációs nyomás és olajáremelkedés a láthatáron
Nyugati befolyás mindkét oldalon
Az egységkormány azonban gyakorlatilag folyamatosan szétesett az Iszlám Állam és a migrációs válságot meglovagoló embercsempész hálózatok nyomása alatt. Haftár, aki közben az radikális iszlám dzsihadistáival vette fel a harcot, szoros kapcsolatokat épített ki Franciaországgal, amely Bengázi közelében légibázist építettek ki és támogatták Haftárt a harcban. Ekkor már 2017-et írtunk, Franciaországban egymást érték a terrorcselekmények.
Emmanuel Macron francia elnök többször meghívta Párizsba és tárgyalóasztalhoz ültette Haftár tábornokot és Szarrádzs miniszterelnököt, ám érezhető volt, hogy a francia elnök számára Haftár sokkal fontosabb szövetséges, mint Szarrádzs. Haftárt Párizs a dzsihadisták elleni harc tábornokának tekintette, aki maga is inkább a szekularizált rendszer híve, szemben az ország nyugati részében domináns iszlámmal.
Haftár mögött tehát, ha korlátozott mértékben is, de ott áll Franciaország. A másik, egykor az országot gyarmatként birtokló Olaszországnak Tripolival van jobb kapcsolata. 2008-ban például Berlusconi akkori olasz kormányfőnek sikerült megállapodásra jutnia az akkor Nyugat felé sajátos módon nyitó Kadhafival egy 5 milliárd dolláros energiaügylettel. Olaszország ugyanis olajigényének ötödét, földgázimportjának tizedét Líbiából szerezte be. Az olasz ENI energetikai óriásvállalat jelenleg is fontos érdekeltségekkel rendelkezik Tripoliban és Miszráta kikötővárosban. Ráadásul a Tripoli által (úgy ahogy) ellenőrzött nyugati országrészeken keresztül haladnak a legfőbb nyugat-afrikai migrációs útvonalak, márpedig a migrációs nyomás csökkentése a jelenleg olasz kormány egyik fő prioritása.
Körkép.sk
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.