Nyitókép forrása: unian.com

 

A leadott szavazatok több mint 90 százalékának megszámlálása után Volodimir Zelenszkij ukrán elnökjelölt 73,19 százalékkal győz ellenfele, az eddig regnáló Petro Prosenko felett (24,48 százalék). Ukrajna tehát egyértelműen a változásra szavazott, még ha pontosan nem is lehet tudni, mit jelent ez a változás.

 

Zelenszkij ugyanis kerülte a konkrét megoldási javaslatokat a kampánya során. Elsősorban abóbl merített erőt, hogy új arcként még nem kapcsolódnak nevéhez korrupciós és más botrányok, miközben a mostani politikai elit berkeiben személyi változásokat ígért. Ezen kívül Zelenszkij elkötelezte magát a korrupció elleni harc, a minszki békefolyamat, az ukrán nyelv védelme mellett. Kiemelte az ország szeparatisták által ellenőrzött területein rekedt ukrán foglyok hazahozatalát.

 

Zelenszkij győzelméhez az elsők között gratulált az USA, az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk és Jens Stotlenberg NATO-főtitkár.

 hirdetes_810x300  

 

Nyugati orientáció

 

Zelenszkij határozottan hitet tett a Normandiai Négyek formáció (Ukrajna, Oroszország, Németország és Franciaország) által képviselt minszki békefolyamat folytatása mellett. Ez azonban több ellentmondást is hordoz magában. A minszki békefolyamatnak része az a megállapodás is, amely kompromisszumos megoldást ígér Kijevnek és az oroszok által támogatott szeparatistáknak. Többek között azt, hogy a feszültség enyhítése érdekében Ukrajna autonómiát adhatna az oroszajkúak lakta keleti régióknak Ukrajnában.

 

A probléma az, hogy vétójoggal rendelkező autonóm régiók jönnének létre, amelyek jóváhagyása nélkül például Kijev nem léphetne be az EU-ba vagy a NATO-ba. A minszki megállapodás hangsúlyozása Zelenszkij részéről így inkább csak amolyan gesztus Franciaország és Németország felé.

 

Másrészt, Zelenszkij azt is ígérte, hogy népszavazást ír ki országa NATO-csatlakozásáról, ami teljesen új helyzetet teremtene az ukrán válság szempontjából, még ha a csatlakozási folyamat csak lassana kezdődhetne el.

 

Zelenskyj lehet az új ukrán államfő. Porosenko elismerte vereségét

 

Korrupció

 

Zelenszkij győzelmének sarokköve az Ukrajnában burjánzó korrupció megfékezésére tett ígéret volt. Mint ismeretes, a háborúban álló és gazdaságilag megroppanó ország jelentős külföldi és nemzetközi pénzügyi támogatásban részesült (az USA és az IMF oldaláról is). A pénzek felhasználása azonban enyhén szólva sem a gazdaság helyreállítását vagy a hadsereg megerősítését szolgálta, a választók pedig most megbüntették az eddig regnáló elnököt.

 

Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy egyelőre csak az elnök személye változik, Porosenko továbbra is uralja az ukrán törvényhozás nagy részét. Nem véletlen, hogy Zelenszkij korábban előrehozott parlamenti választások kiírására is ígéretet tett.

 

Összességében elmondható, hogy a változás ígéretével győzelmet arató Zelenszkij valójában belpolitikai bizonytalanságot fog hozni az ukrán közéletbe. A minszki megállapodás támogatása és az ukrán nyelv védelmére tett ígéretek pedig nem azt jelzik, hogy fel akarja oldani azokat az ellentmondásokat, amelyek eddig akadályozzák Ukrajna közeledését a nyugathoz – például kérdés, hogyan alakul majd az ukrán oktatási törvény ügye és az ukrán-magyar diplomáciai kapcsolatok.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!