Nyitókép forrása: pixabay.com

 

A Wood&Company befektetési csoport nemrég sajtótájékoztatón jelentette be, hogy több mint 600 millió eurót akar befektetni hulladék energiatermelési célú felhasználásra, vagyis (leegyszerűsítve) hulladékégetők építésére. E célra egy új céget hoztak létre, de a csoport képviselői következetesen kerülik a „égető” kifejezést.

 

Nem csoda. Szlovákiában a korábbi szomorú tapasztalatok miatt ha valaki hulladékfelhasználást emleget, a lakosság rögtön szemétégető-üzemre gondol, és máris elkezdik gyűjteni a petíciót. A vállalat vezetői ezért kerülik a kifejezést. Elmondásuk szerint olyan hálózatot akarnak létrehozni, amely a begyűjtött hulladék felét visszaforgatja, vagyis alapanyaggá dolgozza át, a másik felét pedig elektromos áram- és hőtermelésre használná fel. Ez utóbbi pedig egyet jelent az égetéssel.

 

A befektető csoport azzal érvel, hogy ma már rendelkezésre állnak olyan technológiai megoldások, amelyek környezetkímélőbbek a hulladékégetés során. Viszont, ezek nem olcsó megoldások, márpedig Európa nagyobbik részében az energiatermelést szolgáló hulladékkezelés nem igazán termel hasznot.

 hirdetes_400x285  

 

Háromszor is NEM! – Párkányi tiltakozás a szemétégető ellen (Képekkel)

 

A cég ennek ellenére igencsak bizakodó, azzal számol ugyanis, hogy a következő években jelentősen megdrágul a hulladéktárolás költsége a háztartások számára, ami versenyképessé teszi majd a hulladékégetők piacát. Nem állnak messze az igazságtól.

 

A Környezetvédelmi Minisztérium korábban új sávozási rendszert és magasabb díjakat vezetett be a háztartások kárára, vagyis drágábbá tették a hulladék elszállításának és szeméttelepen való tárolásának díját. A rendszer úgy működik, hogy azoknak a településeknek szab kedvezőbb díjat, amelyek többet szelektálnak. Ha szemétről van szó, akkor a két legjobb megoldás, ha nem termelünk szemetet, vagy ha újrahasznosítjuk.

 

Szemétügy a hulladékszelektálás – de közérdek

 

Ma országosan a hulladékgazdálkodási díj átlagos nagysága 35 euró tonnánként, ezt azonban a következő két évben a minisztérium (a brüsszeli irányelveknek eleget téve) tovább drágítja majd. A TREND gazdasági hetilap számításai szerint 2021-ben a díjszabás elérheti az 57 eurót (átlagban). Az hulladék energiahasznosításának költsége ugyanakkor 80 euró tonnánként, vagyis legalább ilyen szintre kellene növelni a háztartások költségét, hogy a projekt nullszaldós legyen.

 

Mindemellett az is tény, hogy a hagyományos szemétlerakatok és hulladéktárolók kapacitása véges. A minisztérium egyébként viszonylag optimista számításai szerint 2028-ra megtelnek a telepek, és újak nyitására már nem lesz lehetőség. Mindemellett a Környezetvédelmi Minisztérium szerint a hulladék energiatermelési célú hasznosítása a szeméttelepek után a második legrosszabb megoldás, persze sok függ a technológiai megoldástól.

 

A Wood&Company lakott területektől messzebb eső telkeken akarja megvalósítani projektjét. A sajtóban megjelent információk szerint Nagyszombat, Nyitra, Besztercebánya, Trencsén, Zsolna és Túrócszentmárton városai vannak a potenciális helyszínek között.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!