Nyitókép: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

 

Szombaton lezárulnak a szlovák II. liga küzdelmei is. A bajnokcsapat sorsa még kérdéses, Szakolca már biztosan harmadik, Komárom pedig még akár feljebb is jöhet a jelenlegi 7. helyéről. Egy biztos, a lila-fehérek szeretnének mindenképp győzelemmel búcsúzni a komáromi szurkolóktól.

 

A komáromiak számára történelmi siker volt az előző szezonban feljutni, majd bennmaradni a másodosztályban. Olejník edző tavaly úgy vette át a csapatot elődjétől, hogy elérje a bennmaradást, ami egy hihetetlenül merész meneteléssel sikerült is. A komáromiak végül a 6. helyen zárták a bajnokságot, és a klub történetében először egymás után két szezont is az országos szintű ligában tudtak eltölteni.

 

Azzal, hogy idén szintén a tabella felső felében zárnak, újabb történelmi sikert értek el, hiszen ezzel már zsinórban harmadik szezonjukat kezdhetik majd meg a II. ligában.

 hirdetes_810x300  

 

Talán a sors fintora, hogy ma délután a komáromiak épp a tőketerebesieket fogadják a Városi Stadionban, ugyanis pont ez ellen a klub ellen játszották évtizedekkel korábban az országos szintű bajnokságban első mérkőzésüket. A tőketerebesiek számára már nincs tétje a mai találkozónak, hisz sorsuk az előző fordulóban megpecsételődött, így búcsúznak a II. ligától. Ugyanakkor a komáromiaknak még van esélyük a hetediknél jobb helyezést elérni, ám ehhez nem csak a hazai győzelemre van szükség, hanem a többi csapat eredménye is befolyásolja majd.

 

Új szezon, új kihívások

 

Ha az égiek is úgy akarják, akkor ősszel már a stadion felújítási munkálatai is megkezdődhetnek. A klub vezetéséből származó információink szerint a magyar kormány által jóváhagyott támogatásból egy több millió forintos előleg már megérkezett a klubhoz, hogy megkezdhessék az engedélyeztetési folyamatot, valamint hogy a hatályos szabályok szerint átdolgoztassák az egyébként már kész projekttervezetet.

 

Várhatóan megváltozik majd a játékoskeret összeállítása is. Könnyen előfordulhat, hogy a mai meccsel végleg búcsúzik a komáromi közönségtől Samir Nurkovič kapitány. Információink szerint több külföldi csapat is érdeklődik iránta, így nem lenne meglepő, ha végül a távozás mellett döntene a KFC házi gólkirálya.

 

Ettől függetlenül Nurkovič számára külön is fontos a mai találkozó, hisz még harcban áll a bajnokság gólkirályi címéért. 21 találatával, csupán két góllal van lemaradva a máriatölgyesi klub (Dubnica nad Váhom) játékosa, Vladan Vujošević mögött.

 

II. ligás körkép: A komáromiak a listavezetőtől rabolnának pontokat, négyből három kieső sorsa már biztos

 

A klubvezetés folyamatosan keresi a lehetőségeket a játékoskeret megerősítésére, ráadásul nem csak Komáromban eddig ismeretlen játékosokat figyelnek, hanem olyanok is szóba jöhetnek, akik korábban már megfordultak a lila-fehéreknél.

 

„Van, akinek nagyon jól megy Komáromban, és kevésbé jól máshol. Nem a miénk lenne az első példa arra, ha egy más csapatnál gyenge szezont záró játékos sikeres lenne a csapatváltás után”

 

nyilatkozta portálunknak Szüllő Béla klubalelnök azzal, hogy jelenleg még nem született döntés a vezetésen belül arról, hogy bárkit is leigazolnának.

 

A komáromiak a szezon utolsó mérkőzésén, szombaton 17 órától hazai környezetben játszanak. A kezdőrúgást két klublegenda, Dombi János és Nagy Jenő végzik majd el.

 

Még jócskán változhat a sorrend, reprofoto/futbalnet.sk

 

Ki lesz a bajnok? 

 

Hihetetlen izgalmak közepette, csak az utolsó fordulóban dől el a bajnoki serleg sorsa. Garamszentkereszt és Poprád csapata egyaránt 58 pontot gyűjtött össze. Míg előbbi Somorján próbálja kiharcolni a győzelmet, addig az utóbbi Pozsonyligetfalu ellen, hazai pályán vághat neki az utolsó fordulónak.

 

Hosszú idő után ismét győzni tudott otthon Komárom

 

Mint ismert, a bajnokcsapat – amennyiben sikerül teljesítenie a licencfeltételeket – felkerül a Fortuna Ligába, a második helyen végző csapatnak azonban még meg kell mérkőznie a feljutásért a Fortuna Liga utolsó előtti helyén záró csapattal, esetünkben a trencséniekkel.

 

A feljutásért ill. bennmaradásért folyó harc első mérkőzését május 28-án, míg a visszavágót június 1-jén rendezik majd.

 

A többi csapat ez idő alatt már jól megérdemelt pihenőjét töltheti majd. A II. liga következő idénye július 20-án ill. 21-én veszi majd kezdetét.

 

Komjáthy Petőcz Andrea

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!