Nyitókép forrása: france24.com

 

Andrej Babiš cseh kormányfő cáfolta azt a prágai lapértesülést, miszerint a négy visegrádi ország (V4) a szlovák Maroš Sefčovičot fogja jelölni az Európai Bizottság elnökének.

 

A Hospodárské Noviny című gazdasági és politikai napilap keddi jelentését Babiš „spekulációnak” minősítette.

 

„Ilyen javaslat nem létezik. Ez csak spekuláció” – mondta Babiš újságíróknak Prágában, mielőtt Brüsszelbe indult volna a rendkívüli EU-csúcsra.

 hirdetes_810x300  

 

A cseh miniszterelnök szerint az Európai Unió legutóbbi temesvári csúcstalálkozóján több névről is folyt a vita, de ilyen javaslat nem hangzott el.

 

Andrej Babiš ismételten leszögezte, hogy szükségesnek tartja az európai uniós intézmények működésének megváltoztatását. „Szükség van arra, hogy az Európai Tanácsnak az eddiginél jóval nagyobb befolyása legyen az Európai Bizottságra” – fejtette ki a kormányfő. Rámutatott: Csehországnak erős hangja van az Európai Tanácsban, és ott keres szövetségeseket érdekei védelméhez például az európai költségvetés, a migráció vagy az európai belső piac kérdésében.

 

A Hospodárské Noviny című információját a cseh kormányfő, valamint az Európai Bizottság környezetéből szerzett értesülésekre hivatkozva közölte.

 

Hivatalos javaslatot az Európai Parlamentnek az Európai Bizottság elnökére az európai uniós tagállamok állam- és kormányfői tesznek  júniusi csúcstalálkozójukon.

 

Maroš Šefčovič jelenleg az Európai Bizottság alelnöke, és a közelmúltban a kormányzó Irány-Szociáldemokrata Párt (Smer) jelöltje volt a szlovákiai elnökválasztáson, ahol Zuzana Čaputovával szemben a második körben maradt alul.

 

A Hospodárské Noviny című lap értesülése szerint Emmanuel Macron francia államfő a kedd délutáni EU-csúcs előtt Brüsszelben találkozik a visegrádi országok (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) kormányfőivel, hogy megvitassa a kérdést. Macron állítólag Michel Barniert, az Európai Bizottságnak a brit kilépési tárgyalásokat lefolytató főtárgyalóját szeretné látni a bizottság élén.

 

A tekintélyes cseh lap szerint a végső egyeztetések során a V4-ek végül is támogathatnák Michel Barnier vagy Krisztalina Georgieva – a Világbank elnökhelyettese – jelölését az EB élére, cserébe azért, hogy Maroš Šefčovič megkapná az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének tisztségét, amelyet jelenleg Federica Mogherini tölt be.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.