Nyitókép forrása: sme.sk

 

A nap folyamán egyre több politikus szólal meg Monika Jankovská csütörtökön nyilvánosságra került, Kočnerrel folytatott üzenetváltásai kapcsán. A leiratot a Denník N közölte, és elég világosan látszik belőle, hogy Kočner és Jankovská összejátszottak, hogy az előbbi javára befolyásolják az igazságszolgáltatást.

 

A PS-SPOLU az elsők között nyilatkozott az ügyben, kijelentette, hogy Gál Gábor (Most-Híd) igazságügyi miniszternek már rég fegyelmi eljárást kellett volna indítani Jankovská ellen, aki – miután nemrég a botrány első hulláma után lemondott államtitkári tisztségéről – bíróként tevékenykedik.

 

Gál reakciója rendkívül alibista volt. Kijelentette, hogy a büntetőhatóságoknak kellene „azonnal vádat emelnie” Jankovská ellen. Szerinte ugyanis a most nyilvánosságra hozott üzenetek tartalma „nem fegyelmi és nem is etikai vétségnek minősülnek, hanem bűncselekmény elkövetésének alapos gyanújának”. Gál állítja, hogy csak a vádemelés után léphet bármit is az igazságügyi minisztérium.

 hirdetes_810x300  

 

Mária Kolíková egykori igazságügyi államtitkár szerint (aki most a Za ľudí párt csapatát erősíti) Jankovskának és a többi gyanúba keveredett bírónak meg kéne fontolni, hogy személyes okokra hivatkozva kérvényezzék bírói tevékenységük felfüggesztését. Szerinte a bíró testületek elnökeinek komolyan mérlegelnie kellene, hogy a nyomozás alatt álló bírók hozzáférhetnek-e a vádiratokhoz.

 

A KDH szerint Jankovskának és a többi kompromittálódott bírónak azonnal le kellene mondania a talárról, és követelik Gál Gábor igazságügyi minisztertől, hogy cselekedjen.

 

„Jankovská a Smer államtitkára volt. Monika Jankovská most bíró a kerületi bíróságon. Hogyan hihetnek így az emberek az igazságszolgáltatásban?”

 

írják állásfoglalásukban.

 

A Sme rodina szerint „az eddigi legszégyenteljesebb és legsúlyosabb botrány” alakult ki a most nyilvánosságra került üzenetek miatt. A mozgalom szerint az üzenetek tartalma miatt felesleges a bűnösök elleni eljárás elindítására felszólítani a hatóságokat – mivel azok magukért beszélnek –, hogy az üzenetek hitelességét igazolják.

 

Igor Matovič és az OĽaNO szerint a ma közölt üzenetek „egyértelmű bizonyítékai annak, hogy Monika Jankovská és az őt államtitkári székbe juttató Smer privatizálták az igazságszolgáltatást, Jankovská pedig merényletet követett el az igazságszolgáltatás ellen”.

 

Az üggyel kapcsolatban elmondta, ha Peter Pellegrini (Smer) kormányfő gyorsított eljárásban szeretne törvényt elfogadni arról, hogy a Bírói Tanács szabad kezet kapjon és dönthessen Jankovská és a többi gyanúsított bíró felfüggesztéséről, az OľaNO minden további nélkül hajlandó arról tárgyalni és azt támogatni.

 

Peter Pellegrini azonban ismét hárított. Kijelentette, hogy a most nyilvánosságra kerülő üzenetek bizonyítják, hogy „helyénvaló, hogy Jankovská már nem államtitkár”, de szerinte a következő lépés megtétele a rendőrség és a büntetőhatóságok feladata.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.