Nyitókép forrása: aljazeera.com

 

Albánia, Koszovó és Törökország után Bosznia-Hercegovina és Horvátország is bejelentette, hogy bojkottálja a Nobel-díjátadót Peter Handke osztrák író kitüntetése elleni tiltakozásként – közölte a balkáni térség médiája kedden.

 

Sinisa Grgic, Horvátország svédországi nagykövete azért nem vesz részt a keddi ceremónián, mert Handke korábban támogatta a diktátornak is nevezett Slobodan Milosevic jugoszláv elnök „nagyszerb” politikáját a kilencvenes években – közölte a horvát külügyminisztérium hétfő késő este.

 

Szintén hétfő este Zoran Komsic, a háromtagú boszniai államelnökség soros elnöke is bejelentette, hogy országa tájékoztatta a Svéd Akadémiát, hogy a boszniai diplomaták nem mennek el a díjátadóra.

 hirdetes_810x300  

 

A Svéd Akadémia október elején jelentette be, hogy a 2019. évi irodalmi Nobel-díjat Peter Handke osztrák írónak ítélte oda.

 

Handke 1999-ben került támadások kereszttüzébe, amikor ellenezte és később is élesen bírálta, hogy a NATO légicsapás-sorozatot indított Jugoszlávia ellen, 2006-ban pedig beszédet mondott a háborús bűnökkel és népirtással vádolt Slobodan Milosevic szerb vezető temetésén. Az író Nobel-díja több balkáni országban is visszatetszést keltett.

 

A svéd király kedden adja át Handkénak az irodalmi Nobel-díjat Stockholmban. Aznapra tiltakozásokat szerveznek a svéd fővárosba az osztrák író ellen, amelyen a boszniai háború áldozatainak hozzátartozói is részt vesznek. Szerb aktivisták ellentüntetést jelentettek be.

 

A múlt pénteken a díjátadó előtt Stockholmba érkezett osztrák író nem volt hajlandó válaszolni a Szerbiával és a balkáni háborúval kapcsolatos álláspontját firtató újságírói kérdésekre, korábban viszont védte vitatott álláspontját a kilencvenes évek balkáni háborúival és Miloseviccsel kapcsolatban. Az ország iránti szimpátiáját édesanyja származásával magyarázta.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!