Nyitókép: thedailybeast.com

 

Missouri amerikai államban terrorizmus gyanújával vádat emeltek egy férfi ellen, mert egy boltban szándékosan ráköhögött másokra – jelentette szerdán a St. Louis Post-Dispatch című helyi lap.

 

A 33 éves John Swaller a Missouri keleti részén fekvő Cuba nevű városkában bement a helyi boltba, a hűtőpultra ráírta, hogy Covid-19 (a koronavírus miatti betegség), és szándékosan ráköhögött néhány vásárlóra. Az egyik eladó azonnal rendőrt hívott. Elmondása szerint a férfi a hűtőpultra többször rá is lehelt.

 

Az eset kedden este történt. A rendőrség védőruhában érkezett, a férfit őrizetbe vette, aki 25 ezer dollár óvadék ellenében védekezhet szabadlábon. Szerdán emeltek ellene vádat terrorcselekmény gyanújával.

 hirdetes_810x300  

 

Doug Shelton, Cuba rendőrfőnöke azt mondta a helyi lapnak, hogy még nem tudja, Swaller fertőzött-e az új típusú koronavírussal. A boltot lezárták és azonnal fertőtlenítették.

 

Nem ez az első eset az Egyesült Államokban, hogy valakit bíróság elé állítanak a járvánnyal összefüggésben. Pennsylvaniában azért tartóztattak el egy nőt, mert 35 ezer dollár értékű árucikkre köhögött rá egy élelmiszerboltban. A virginiai Purcellville-ben a rendőrség ugyanezen okból vette őrizetbe tizenévesek egy csoportját.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!