Fábián, Sebestyén
  • HUF: 357.94
  • USD: 1.21
  • 3 °C
  • 11 °C
Belföld

Szijjártó-Sulík találkozó Komáromban: Folytatódik a sikertörténet, augusztusban átadják az új Duna-hidat

Szijjártó: nyugodtan kijelenthetem, hogy minden politikai feltétel adott ahhoz, hogy a sikertörténet folytatódjon

Nyitókép: körkép.sk/Komjáthy Lóránt

 

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter és Richard Sulík szlovák gazdasági miniszter a felvidéki Komáromban találkozott kétoldalú tárgyalások céljával.

 

Richard Sulík a komáromi városháza előtti téren tartott sajtótájékoztatón kiemelte, hogy magyar kollégája az első, akivel hivatalba lépése óta találkozott személyesen.

 

A találkozó az új komáromi Duna-hídon vette kezdetét, ahol közösen tekintették meg a már finisében lévő építkezést. Ezt követően a Klapka-téren található városháza épületében folytatódott a megbeszélés.

 

Sulík miniszter elmondta, hogy a hamarosan elkészülő új Duna-híd minden bizonnyal nagy segítség lesz majd a régióban élők számára. A találkozóval kapcsolatban kiemelte, hogy kellemes hangulatban tárgyaltak, nem volt semmilyen nézeteltérést kiváltó pont beszélgetésük során.

 

Szijjártó Péter és Richard Sulík a felvidéki Komáromban 2020. május 11-én, fotó: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

 

Elmondása szerint csak egyetlen kérdés maradt némileg függőben, ez pedig a magyar kormány által Dél-Szlovákiában támogatni kívánt vállalkozásokkal kapcsolatos.

 

“Itt megegyeztünk, hogy hivatalos tárgyalások kezdődnek a mi külügyminiszterünkkel, Ivan Korčokkal. (…) Örülök, hogy a szlovák-magyar, ill. magyar-szlovák kapcsolatok, amelyek néhány éve még nem voltak olyan jók, most tényleg nagyon minőségi és kooperatív szinten vannak.”

 

Szijjártó: sosem volt ilyen jó a magyar-szlovák nemzetközi együttműködés

 

Szijjártó Péter köszönetet mondott szlovák kollégájának, hogy a rendkívüli körülmények ellenére is találkozni tudtak Komáromban.

 

“Néhány évvel ezelőtt megszületett egy kormányzati felismerés mind a magyar, mind a szlovák oldalon, amely nagyjából úgy szól, hogy sokkal jobb jóban lenni, mint rosszban. Sokkal jobb a magyaroknak, sokkal jobb a szlovákoknak, hogyha a két ország jóban van, semmint hogyha a kapcsolatainkat a konfliktusok jellemzik. Hiszen ha jóban vagyunk, akkor sokkal nagyobb esélyünk van arra, hogy időről időre a nehéz, érzékeny kérdéseket is meg tudjuk vitatni.

 

A magyar külügyi tárcavezető kiemelte, hogy sosem volt ilyen jó a magyar-szlovák nemzetközi együttműködés, amely “az elmúlt években sikertörténetek sorozatává vált”.

 

Szijjártó Péter és Richard Sulík a felvidéki Komáromban 2020. május 11-én, fotó: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

 

Szijjártó hangsúlyozta, hogy Magyarország számára Szlovákia a harmadik legfontosabb kereskedelmi partner, a második legfontosabb exportpiac és a magyar tőkekifektetések harmadik legjelentősebb célpontja.

 

“A világjárvány alatt is példamutató volt az együttműködésünk. Kölcsönösen segítettük állampolgáraink hazatérését külföldről, megállapodtunk arról, hogy a határ harminc kilométeres távjában élő szlovák és magyar állampolgárok munkavállalási céllal átjárhatnak egymáshoz. 11 átkelőn engedjük jelenleg a forgalmat, ebből tíz helyen a teherforgalomnak is lehetőséget biztosítunk.”

 

Folytatódik a sikertörténet, jöhetnek az újabb beruházások

 

Szijjártó Péter köszönetet mondott a szlovák kormánynak, hogy lehetővé tette a magyar oktatási intézményekben tanulók érettségizésének lehetőségét,

 

“és a mai megbeszélés alapján nyugodtan kijelenthetem, hogy minden politikai feltétel adott ahhoz, hogy a sikertörténet folytatódjon, és folytatódik is ez a sikertörténet, hiszen a két ország között az elkövetkezendő években annyi összeköttetés lesz, mint amennyi korábban még nem volt.”

 

Szijjártó Péter a felvidéki Komáromban 2020. május 11-én, fotó: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

 

Szijjártó Péter bejelentette, hogy augusztusban át fogják adni az új Duna-hidat Komáromban.

 

“Ez a híd 600 méter hosszú, 7000 tonnányi acélszerkezete van. Aztán 2022-ig át fogunk adni további 6 új átkelőhelyet, köztük három Ipoly-hidat, és 2022-re elérjük azt az állapotot, hogy Miskolcról Kassáig végig gyorsforgalmi úton lehet majd közlekedni.”

 

A magyar külügyminiszter elmondása szerint megállapodás született arról is, hogy az idei év végéig két ponton összekötik a két ország villamosenergia-hálózatát, és minden akadály elhárult az elől, hogy a magyar-szlovák gázvezeték-rendszereket összekötő interkonnektoron a kapacitást magyar irányból háromszorosára növeljék meg. Ez azt jelenti, hogy 2024-től évente több mint ötmilliárd köbméternyi gáz érkezhet Magyarországról Szlovákiába.

 

“Soha annyi közúti, közlekedési összeköttetésünk nem volt, mint amennyi most lesz, soha olyan szoros energetikai összeköttetéseink nem voltak, mint amilyenek most lesznek.”

 

hangsúlyozta Szijjártó Péter, aki szerint minden adott ahhoz, hogy egy kölcsönösen előnyös és a kölcsönös tiszteletre alapuló együttműködés legyen Magyarország és Szlovákia között.

 

“Ez így jó Magyarországnak, így jó Szlovákiának, és így jó a felvidéki magyaroknak is.”

 

A magyar külügyi tárcavezető egy személyes megjegyzéssel zárta tájékoztatóját.

 

“A kétoldalú kapcsolatok minősége nagyon sokszor függ személyes kapcsolatoktól. És hogy Sulík miniszter úrral való személyes együttműködésünkkel nem lesz probléma, arra a biztosíték az, hogy mikor Magyarország ellen az Európai Parlamentben komoly támadás indult, akkor Sulík miniszter úr európai parlamenti képviselőként nem támogatta a Magyarország elleni politikai támadásokat. Amiért itt, ezúttal is minden magyar ember nevében és a magyar kormány nevében is szeretném kifejezni a köszönetemet és a nagyrabecsülésemet.”

 

A két tárcavezető a sajtótájékoztatón a Körkép.sk kérdéseire is válaszolt:

 

Szijjártó Péter a Körképnek: Stratégiai partnerként tekintünk Szlovákiára

 

Richard Sulík a Körképnek: Minél előbb vissza akarjuk állítani a rendet

 

Richard Sulík és Szijjártó Péter közös sajtótájékoztatója Komáromban a két ország gazdasági együttműködési lehetőségeiről.

Gepostet von Körkép am Montag, 11. Mai 2020

 

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 7 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket