Nyitókép: ujs.sk

 

Szeptember 18-án a kialakult járványhelyzet miatt, rendhagyó módon tartotta tanévnyitóját a komáromi Selye János Egyetem. Az érdeklődők online követhették az eseményeket, a rendezvényen csak az egyetem vezető tisztviselői vettek részt.

 

Juhász György rektor beszédében kiemelte, hogy

 

„a koronavírus-járvány miatt több, tervezett egyetemi rendezvényünk is elmaradt, néhányat pedig az új helyzethez alkalmazkodva valósítottunk meg, így van ez a mai tanévnyitónkkal is.”

 

Elmondta, hogy a helyzet oktatóikat, hallgatóikat és műszaki dolgozóikat is új kihívások elé állította.

 hirdetes_400x285  

 

„Március 10-től a jelenléti oktatás formáit felváltotta a távoktatás. A veszélyhelyzet kihirdetése után felfüggesztettük a mobilitási programokon belül a külföldre való kiutazás lehetőségét és a külföldről érkező vendégek fogadását, az egyetem szükségállapotban üzemelt, az épületeink zárva tartottak.”

 

Juhász a későbbiekben beszámolt arról, hogy a kialakult járványügyi helyzet ellenére bővítéseket is tudtak eszközölni.

 

„Az elmúlt időszakban sikerrel bővítettük a tanulmányi programkínálatunkat is. A Gazdaságtudományi és Informatikai Kar a Matematika és informatika oktatásának elmélete doktori programmal, valamint az Alkalmazott informatika mesterszintű tanulmányi programmal lett gazdagabb.”

 

A rektor beszédéből kiderült, hogy a most induló akadémiai évben összesen 1886-an iratkoztak be a komáromi egyetemre. A beiratkozott hallgatói összlétszámok karok szerinti megoszlása a következőképpen néz ki:

 

► a Tanárképző Karon 929 hallgató,

► a Gazdaságtudományi és Informatikai Karon 893 hallgató, 

► a Református Teológiai Karon pedig 64 hallgató tanul. 

 

Az elmúlt akadémiai évben összesen 418 végzős hallgató volt az intézményben, ebből 233 a Tanárképző Karon, 169 a Gazdaságtudományi és Informatikai Karon és 16 a Református Teológiai Karon végzett.  

 

A rektori köszöntő után került sor az SJE Tanárképző Kara dékánja, Horváth Kinga beiktatására dékáni tisztségébe. Ezt követően az ünnepség vezetője ismertette a Rektori Díjban részesült egyetemi oktatók névsorát, végezetül az SJE Hallgatói Önkormányzatának elnöke, Páldi Ádám üdvözölte a hallgatóságot. Az ünnepségen készült felvétel az álábbi linkre kattintva tekinthető meg: https://www.ujs.sk/tanevnyito2020/

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.