Nyitókép: obecne.noviny

 

A kormánykoalíció az építésügyi törvény módosításán dolgozik. Ez az egyik a két legfontosabb törvénymódosítás közül, melyeket el kell fogadni ahhoz, hogy megkezdődhessen az állami bérlakások masszív építése. A másik fontos törvénymódosítást már előterjesztette a kormány, ez az, amely megnyirbálná az ÚVO (Közbeszerzési Hivatal) kompetenciáit.

 

„Az állami bérlakások bekerültek a kormány programnyilatkozatába is és mi ezt az ígéretet teljesítjük. De ahhoz, hogy ezt megkezdhessük, meg kell változtatnunk az építésügyi törvényt és a közbeszerzésről szóló törvényt”

 

emelte ki közösségi oldalán Boris Kollár, akinek a bérlakásépítés volt az egyik legfőbb kampánytémája.

 

Kollár megjegyezte, hogy mivel a választói számon kérik rajta ígéretét, ezért magyarázattal tartozik nekik, miért nem kezdődött még el a nagyszabású állami projekt.

 hirdetes_400x285  

 

„Az én szempontomból ez nagyon fontos változás és kormányunk nagyon fontos lépése ahhoz, hogy olcsó lakhatáshoz segítsük az embereket, azokhoz a bérlakásokhoz, amelyek 200-300 euró körül mozognának”

 

írta Kollár azzal, hogy ebben az időszakban különösen fontos segíteni az embereknek, mivel egy gazdasági válság kellős közepén állunk.

 

„Az ingatlanosok csillagászati magasságokba nyomják a négyzetméterenkénti árakat és az emberek ezt már gyakorlatilag nem tudják megengedni maguknak. Azzal együtt, hogy most a bérek csökkennek, sok vállalat elbocsájt, vagy 10-20 százalékkal csökkenti a fizetéseket. Ezek az emberek nem tudnak majd miből lakni valahol és nem adósíthatják el magukat 30 évre a bankban és törleszthetnek drága lakáshiteleket.”

 

tette hozzá Kollár, majd megjegyezte, hogy szavát adta, ígéretét pedig betartja.

 

Igor Matovič kormányfő kedden jelentette be Štefan Holý (Sme rodina) miniszterelnök-helyettessel, hogy a törvénymódosítást, mely „forradalmat” okoz a közbeszerzésekben, a kormány még idén decemberben szeretné áttárgyalni. A tervek szerint a módosított törvény 2021 augusztusától lépne érvénybe. Holý szerint a javalat valamikor jövő év februárjában mehetne át második olvasatban a parlamenten. Az elmondottak szerint a törvénymódosítás elhozná a közbeszerzések átláthatóságát, meggyorsítani az eljárást, ráadásul csökkentené a bürokráciát.

 

 teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!