Nyitókép forrása: hnonline.sk

 

Akár az alacsonyabb évfolyamok diákjai és érettségit tehetnek, nem csak a végzősök – ezt a lehetőséget fontolgatja Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter. Mint mondta, nem látja akadályát, hogy akár egy harmadikos középiskolás diák is letegye az érettségit egy adott tantárgyból, ha annak tanyagát már teljesen elsajátította.

 

A miniszter szerint a gimnáziumokban több tantárgy oktatása az első két-három évben lezajlik, később már csak szemináriumokra kerül sor.

 

„Ezeknek a diákoknak szeretnénk lehetővé tenni, hogy az adott tárgy érettségi vizsgáját már a harmadik évfolyamban letehessék. Nem akarjuk kibővíteni a negyedik évfolyamban lévő tárgyak sorát, de akadályozni sem szeretnénk a diákokat az érettségiben, ha a szükséges tudást már megszerezték”

 

 hirdetes_810x300  

fogalmazott Gröhling.

 

A miniszter szerint ezzel a módszerrel segíteni lehet azokon a diákokon, akik például orvosi egyetemre, képzésre készülnek, külföldre mennének, matematikai irányú továbbtanulás mellett döntöttek, vagy két idegen nyelvből is érettségizni akarnak.

 

Gröhling azt azonban kikötötte, hogy az előrehozott érettségi vizsgát csak a választható tárgyakból lehetne letenni, mert a kötelező tárgyak oktatása a negyedik évfolyamban is zajlik.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!