Nyitókép forrása: reprofotó

 

Továbbra sem az objektivitásáért fogjuk dicsérni a TA3 A politikában című vitaműsorát, ahol vasárnap Martin Klus (SaS) külügyi államtitkár és Marián Kéry (Smer), a parlament külügyi bizottságának elnöke vitázhatott. Vita helyett azonban az SaS-es államtitkár és a smeres képviselő több dologban is egymásra talált, például a „magyarkérdésben”, ahol Klus egyenesen köszönetet mondott Bugár Bélának és a Smernek. A szélsőliberális, magyarellenes nézeteiről ismert államtitkár élesen támadta Gyimesi Györgyöt, az OĽANO parlamenti képviselőjét.

 

A politikai műsor legnagyobb részt Igor Matovičról szól. A műsorvezetőnek köszönhetően két ellenérdekelt politikus úgy mondhatta el véleményét egy harmadik párt politikusáról (aki nem volt jelen), Igor Matovičról, hogy nem kaptak egyetlen keresztkérdést sem saját szerepükkel kapcsolatban. Nem is csoda, hogy a legtöbb dologban sikerült egyetérteniük.

 

A Heger-kormány összetétele kapcsán Klus lényegében pozitívan nyilatkozott, elmondta, hogy mely pozíciókat tarthatta meg az SaS. Egyébként aligha lehet panasza az SaS-nek: a kormányválságot kirobbantó és a vakcinázást a Szputnyik V akadályozása által hátráltató liberális párt minden államtitkári és miniszteri helyet visszakapott – érdemi áldozatot a „kompromisszumért” csak az OĽANO hozott.

 

 hirdetes_810x300  
Klus színt vallott

 

A beszélgetés legérdekesebb része Igor Matovič és Gyimesi György budapesti látogatására vonatkozott. Ez utóbbi kijelentését, miszerint azért sikerült megállapodásra jutni, mert a szlovák nagykövet nem volt jelen, többen is élesen támadták, leginkább Ivan Korčok külügyminiszter. Gyimesi már a kormányválságot megelőzően, az állampolgársági törvény kapcsán is kritizálta a liberális diplomáciai vezetést, amely szerinte V4-ellenes.

 

A teljes képhez azonban hozzátartozik, hogy épp a külügyminisztérium indította el a Szputnyik V vakcina elleni politikai és mediális offenzívát, amelyben Korčok és Klus is aktív szerepet vállalt.

 

Matovič budapesti útja kapcsán a liberális államtitkár kijelentette, az „szokatlan volt abban az értelemben, hogy az ilyen utakról a kormányban hoznak határozatot, amire azonban nem került sor”.

 

Gyimesi kapcsán Klus úgy fogalmazott, hogy nem tudja, hogy egyáltalán még koalíció képviselő-e, amit szerinte az is alátámaszt, ahogy a külügyminisztériummal szemben állást foglalt.

 

„Ennek az embernek az egyetlen célja nemzetiségi feszültség keltése.”

 

mondta Klus, majd a Smernek és Bugár Bélának hálálkodva az állítólagos „etnikai megbékélésért” kijelentette:

 

„Köszönetet kell mondani a Smernek, hogy ebben a kérdésben rengeteg jó munkát végzett, többek között olyan politikusokkal együttműködve, mint Bugár Béla”

 

mondta a liberális államtitkár, arról a pártról, amely felelős a Hedvig-ügyért, a dunaszerdahelyi magyarverésért, az alkotmányellenes állampolgársági törvényért, és a maffiakormányzásért.

 

Ezután Klus előhúzta a magyarkártyát:

 

„Itt van egy új fiatal magyar ‘vér’, amelynek egyetlen célja, összeuszítani a magyarokat és a szlovákokat. És ezt nagyon célzottan, programszerűen csinálják”

 

mondta, majd arról beszélt, hogy nyugodt légkörre van szükség, „hogy mindenki otthon érezze magát”.

 

„A szóban forgó úr, a hozzá kötődő sajtószervezetekkel, akiket isten tudja, ki finanszíroz, valamilyen sejtésünk van, nem tesz mást, a nyugodt légkör ellen cselekszik”

 

jegyezte meg.

 

Klus és Gyimesi szembenállását az állampolgársági törvény legutóbbi módosítása alapozta meg, amikor már kezdett nőni a feszültség a kormánypártok között. Klus több magyarellenes kijelentését végül azzal koronázta meg, hogy biztonsági kockázatként utalt a szlovákiai magyar közösségre, háború sújtotta országokkal húzva párhuzamot.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 27 olvasónak tetszik ez a cikk.