2021. július 1-jén Lengyelországtól Magyarország vette át egy évre a Visegrádi Négyek soros elnöki tisztét. Ebből az alkalomból, a 8. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó programsorozatának zárásaként, Nagymaroson rendezték meg a V4 magyar elnökségének kulturális nyitó ünnepségét. Az eseményen Rétvári Bence, az EMMI parlamenti államtitkára kiemelte: a legfontosabb, hogy a V4 országok minél jobban megismerjék egymás kultúráját.

 

A Visegrádi Négyek – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – együttműködésének célja az országok gazdasági, politikai, kulturális és diplomáciai érdekeinek közös képviselete. Az együttműködés összehangolását minden évben egy tagország, a V4 soros elnöke vállalja magára. 2021. július 1-je és 2022. június 30-a között ezt a tisztséget Magyarország tölti be. A V4 országok legrangosabb kulturális eseménye, a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó.

 

„Három hét alatt sikerült megszerveznünk a fesztivált, és ezzel elsőként nyitottuk meg a nemzetközi fesztiválpiacot a visegrádi régióban”

 

– emelte ki Kis Domonkos Márk, a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó igazgatója.  A kulturális elnökség szimbolikus átadására az eseménysorozat zárásaként Nagymaroson egy ünnepi gála keretében került sor.

 hirdetes_400x285  

 

„A négy nemzet megtapasztalhatta a történelem során, hogy a térségbe lépő birodalmak – bármerről is érkeztek, nyugatról, keletről vagy délről – a kultúrát a saját maguk céljaira használták és a saját kultúrájukat akarták ezekbe az országokba exportálni. A V4-ek kulturális együttműködése viszont teljesen más alapokon áll, egymás tisztelete mellett a legfontosabb, hogy egymás kultúráját minél jobban megismerjük”

 

– hívta fel a figyelmet Rétvári Bence, az EMMI parlamenti államtitkára.

 

„Egy járvány utáni helyzetben vagyunk, mely minden országban megváltoztatta akár a kulturális életet is. Jobban értékeljük most a kulturális eseményeket, egy koncertet, egy színházi előadást, hogy személyesen jelen lehetünk, hiszen egy évig ezt nélkülöznünk kellett. Amit korábban természetesnek tartottunk, az most már újra ünnepi alkalomá válik. A kulturális életre magasabb is az igény az emberekben, hiszen kimaradt egy, másfél év.

 

Mindenki szeretne még több kulturális eseményre elmenni, ezért is örülünk annak, hogy a VéNégy Színházi Fesztiválon és Találkozón ez meg tudott valósulni. A V4 országok részt tudtak venni, és mindenki úgy megy haza, hogy érzi, hogy otthon még nagyobb megbecsülésnek örvendenek a V4-ek

 

– Nyilatkozta Rétvéri Bence a Körkép.sk kérdésére, hogy milyen helyzetben veszik át a V4-ek soros elnöki tisztségét és milyen állapotban szeretnék azt továbbadni.

 

Dr. Sztáray Péter András, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára a kultúra összetartó erejére hívta fel a figyelmet.

 

„A kultúra fejezi ki azt a közép-európai összetartozást, amellyel jobban megismerhetjük és megérthetjük egymást.”

 

„Az elkövetkező egy évben egymásra figyelő, összeölelkező, egymás kultúráját és múltját tisztelő kulturális programok tucatjaival fogjuk a VéNégyekkel együtt megmutatni Európának, hogy hogyan kell az életet újra beindítani”

 

– emelte ki Fekete Péter, az EMMI Kultúráért Felelős Államtitkára, aki Joanna Urbańska, a budapesti Lengyel Intézet igazgatójától vette át szimbolikusan a kulturális elnökséget.

 

Kulturális elnökség átadása

 

Az ünnepi gálán a 2021-es Köszönjük, Magyarország! indulását is bejelentették. A program célkitűzése, hogy továbbra is segítse a pandémia miatt nehéz helyzetbe került előadóművészeket, a befogadóhelyek számára pedig lehetőséget biztosítson színvonalas produkciók bemutatására.

 

Az eseményen fellépett Szakcsi Lakatos Béla, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész és zeneszerző, a Feledi Project, Gubik Petra és Csengeri Attila színművészek, Dánielfy Gergő énekes, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ artistái, Lengyelország egyik kiemelt tehetségű zsonglőrje és az Urban Verbunk táncegyüttes.

 

Dánielfy Gergő és Melanie produkciója

 

Július 2-án Visegrádon a _CIRCUS FLOW _kiállítás cseh, lengyel és szlovák kortárs képzőművészek meghívásával, cirkuszi tematikájú alkotásaik szerepeltetésével köszönti Magyarország V4 elnökségének kezdetét. A tárlat emellett egyedülálló válogatás a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. és a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ 2020. évi nyílt alkotóművészeti pályázatára készített alkotásokból. 114 hazai kortárs képzőművész 250 cirkuszi tematikájú új műve – festmény, grafika, szobor, kisplasztika, fotó, videó és iparművészeti alkotás – kínál rendhagyó belemerülést a cirkusz sokszínű világába.

 

A Mária Valéria híd díszkivilágításban. Kép forrása: Körkép.sk

 

Szintén ebből  az alkalomból csütörtök este 9 órától éjfélig kék színű díszkivilágítást kapott a Magyarországot és Szlovákiát összekötő Mária Valéria híd Párkány és Esztergom között!

 

VéNégy Fesztivál kommunikáció/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.