Nyitókép forrása: 

 

Azt már megszokhattuk, hogy a szlovák hatóságok és politikusok kesztyűs kézzel bánnak nyugati partnereikkel a Chovanec-ügy kapcsán . Ezt a trendet követi a Mária Kolíková (volt Za ľudí, jelenleg SaS) által vezetett igazságügyi tárca is, amely szerint Jozef Chovanec halálának valódi okait lehetetlenség egyértelműen meghatározni. Legalábbis, erre a következtetésre jutottak az eset két napig tartó rekonstruálása után a tényleges helyszínen, a Charleroi-i reptéren.

 

Pedig a helyzet nem annyira bonyolult. Aki látta az eset kapcsán kiszivárgott videókat, annak egyértelmű, hogy Chovanec azért halt meg, meg a reptéri őrök, de még a kiérkező mentősök is fittyet hánytak a férfi életére, sőt szórakoztak állapotán, és szó szerint kijelentették, hogy nem kár érte. Az eset két és fél éve történt, a videók tavaly szivárogtak ki, a nyomozás pedig még mindig nem zárult le.

 

„Rendkívüli helyzet abban a tekintetben, hogy fennáll a gyanúja, hogy egy másik ország biztonsági erőinek mulasztása miatt meghalt egy állampolgárunk, és két évvel az eset után sem ismert a nyomozás eredménye, sőt semmilyen hivatalos közlés sem jelent meg arról, hogy pontosan mi okozta a férfi halálát”

 

 hirdetes_810x300  

summázta a helyzetet Mária Kolíková igazságügyi miniszter.

 

Az esetet hétfőn és kedden rekonsruálták a Charleroi reptéren. Elpróbálták, ahogy Chovanecet leszállítják a repülőgépről, a cellához kísérik, majd másnap az zárkánál történt eseményeket is újrajátszották. Ami a második napon történt eseményeket illeti, a kiszivárgott felvételek és a tanúvallomások szerint Chovanecet az ügyeletes orvos őrizetbe vételre alkalmasnak nyilvánította. A zárkában aztán a férfi a (vélhetően) a falba vagy az ajtóba verte fejét. Ez utóbbi miatt mentek be hozzá az őrök, akik lefogták, öten rátérdeltek, szórakoztak rajta, kigúnyolták. Ezután vették észre, hogy a lefogás közben a férfi elvesztette eszméletét. Kihívták a mentőket. Enyhén szólva nem mutattak aggodalmat Chovanec egészségi állapota iránt, a szorakozás, nevetgélés folytatódott. Hasonló „odafigyelést” tanúsítottak a mentők is. Jozef Chovanec nem tért magához, nem sokkal később megállapították a halál beálltát.

 

A két napos rekonstrukció alatt a helyszínen voltak a belga rendőrség és ügyészség, illetve Szlovákia képviselői is.

 

A szlovák igazságügyi államtitkár a rekonstrukció kapcsán kijelentette, hogy a belga és szlovák hatóságok és törvényszéki szakértők ismét találkoznak, hogy újra megvizsgálják Chovanec halálának körülményeit, beépítve eddigi ismereteik közé a rekonstrukció következtetéseit.

 

DennikStandard.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!