Nyitókép: LEGOLAND DEUTSCHLAND

 

Baleset történt a németországi Legolandben, a hullámvasút-szerencsétlenségben legalább harmincan megsérültek – jelentette be a günzburgi rendőrség szóvivője.

 

A hullámvasút a beszámolók szerint túl erősen fékezett, egy másik szerelvény pedig emiatt nekiment. A balesetben harmincegy ember megsérült, közülük egy súlyosan. A balesethez a vidámpark készenléti mentőszolgálatának összes tagját riasztották, de a rendőrség és a tűzoltóság is a helyszínen van. A csütörtöki szerencsétlenség ellenére a dél-németországi vidámpark nyitva marad.

 

A helyszínre három mentőhelikoptert riasztottak, a hatóságok nagy létszámban érkeztek a helyszínre. A Tűzsárkány névre keresztelt hullámvasút a vidámpark nyilatkozata szerint óránként körülbelül huszonkilenc kilométeres sebességgel ment, azt azonban egyelőre nem tudni, mitől fékezett be a szerelvény.

 hirdetes_400x285  

 

Múlt szombaton a Németország délnyugati részén fekvő Rajna-vidék-Pfalz tartományban történt halálos baleset, ott egy ötvenhét éves nő ismeretlen okokból kiesett az egyik hullámvasút kocsijából, és belehalt sérüléseibe. A Klotten an der Mosel-i vidámpark csütörtökön nyitott ki újra. A günzburgi Legoland 2002-ben nyitotta meg kapuit.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!