Nyitókép: SITA/Diana Černáková

 

Boris Kollár (Sme rodina) házelnök szerint még pénteken megegyezhetnek a koalíción belül a távozó SaS-es miniszterek utódjairól. Kollár azt is elárulta, hogy egyelőre csak a gazdasági miniszter személyét illetően van egyezés közte és partnerei közt, nevet azonban még nem árult el.

 

„Este valószínűleg többé-kevésbé tudni fogjuk a négy miniszter nevét” – mondta Kollár azzal, hogy a gazdasági miniszter nevén kívül a többi még nyitott. Megjegyezte, hogyha megegyeznek, akkor a miniszterek cseréje már hétfőn (szeptember 14.) megtörténhet.

 

Zuzana Čaputová államfőt egyelőre még nem informálták a jelöltek személyéről, Kollár szerint azonban ez nincs hatással a kiválasztási folyamatra.

 

 hirdetes_810x300  

Kollár elmondta, hogy a nevekről való tárgyalásokra senki sem érkezett úgy, hogy valamelyik párt jelöltjét mutatná be, hanem olyan jelöltekről van szó, akiket egymásnak javasoltak. Elismerte, hogy voltak nevek, akik ellen kifogást emeltek partnerei, voltak olyanok is, akikkel ő nem értett egyett, de készek tárgyalni, és további jelölteket meghallgatni.

 

A parlament működését illetően Kollár számol nehézségekkel, úgy véli, hogy akár néhány órára is blokkolhatják az ülés megnyitását. Úgy gondolja azonban, hogy ezzel ki tudnak egyezni. Mint mondta, egyelőre nincs napirenden a parlamenti bizottságok elnökeinek cseréje. Az SaS-nek ellenzéki pártként 5 bizottsági elnöke van, a Sme rodinának kormányzópártként ugyanolyan számú képviselője van és két bizottsági elnöke.

 

Megjegyezte ugyanakkor, hogy jelenleg nem érvényes a koalíciós szerződés, hisz azt az SaS felbontotta. Úgy gondolja, hogy a koalíción belül javulni fog a helyzet miután felújítják a koalíciós szerződést.

 

Čaputová maga dönt, ha nem kap javaslatokat a miniszterek személyére

 

Zuzana Čaputová államfő pénteken kijelentette, hogy ha hétfőig nem kapja meg Eduard Heger kormányfőtől az új miniszterek neveit, akiket javasol, ő maga fogja eldönteni, hogy kiket bíz meg az egyes tárcák irányításával a jelenlegi kormánytagok közül.

 

Čaputová azt is elárulta, hogy jövő héten nyilatkozik a Smer-SD referendum kiírási kezdeményezéséről. Az ellenzék népszavazást íratna ki az előrehozott választásokról.

 

teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!