Nyitókép: pxhere.com

 

Óvodát hoznak létre a szlovák védelmi minisztérium területén, mely az ott dolgozók gyermekeit fogadja majd. A költségek az előzetes tervek szerint 1,77 millió eurót tesznek ki, ebből 990 000 eurót az Újjáépítési Tervből finanszíroznak majd.

 

Az óvodát építőmodulokból, konténerekből építik majd ki. A nyitást 2023 szeptemberére tervezik. A pozsonyi óvoda kapacitása 60 fős lesz. A projektdokumentáció már kész van, ahogy az építési engedélyt is kiadták már. Jelenleg a közbeszerzést készítik elő.

 

Az A0-ás energiabesorolású konténerek a minisztérium szerint teljesítik majd az összes ökológiai trendet, így például az ún. zöld tetőt és a napelemekkel való felszereltséget. A konténeres megoldás miatt azzal számolnak, hogy szükség esetén gyorsan tudják majd bővíteni az óvoda kapacitását.

 

 hirdetes_400x285  

A minisztérium nem zárja ki, hogy a jövőben olyan szlovák városokban is létrehoz majd hasonló óvodát, ahol több katona állomásozik, vagy több minisztériumi dolgozó él és dolgozik egy helyen.

 

teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!