Nyitókép: Mede Géza/Körkép.sk

 

Az elmúlt napokban nagy ijedtségre adott okot a folyók és patakok vízszintje a Gömörben is. A sok csapadék következtében a vizek szintjének megemelkedése fokozta a nyugtalanságot. A hatóságoknak, köztük a vízügyieknek és a települések vezetőinek, de a gazdáknak is minden eshetőséggel, még az árvízzel is számolniuk kellett.

 

A Körkép.sk megnézte, jelenleg mi a helyzet a gömöri folyókon.

 

Elmondhatjuk: sajnos a veszély még nem múlt el. Annak ellenére, hogy a vizek szintje apad, továbbra is javallott a fokozott óvatosság. Nem tudni ugyanis, lesznek-e ismét a következő időszakban csapadékos napok, ami megint a vízszint emelkedéshez vezethet.

 hirdetes_810x300  

 

Gortva-patak Dobfeneknél és Péterfalánál (Mede Géza)

 

Gortva-patak Dobfeneknél és Péterfalánál (Mede Géza)

 

A képeken világosan kivehetőek a patakok és folyók vízszintje, amelyek talán már nem ijesztőek, mindenesetre az értő szakembereknek fontos információkat adnak. Most láthatóvá váltak azok a helyek, medrek, illetve átfolyások, ahol problémák vannak. Olyanok, amelyek nagymértékű vízszintemelkedést, árvizet okozhatnak, amelyeket mindenképpen ki kell javítani. Legyen szó akár a Rima folyóról, a Gortva, Macskás vagy a Balog patakokról, de a többi kisebb patak is tud meglepetést okozni.

 

Ahogy a településeket átszelő átfolyók és árkok tisztítása is fontos, amely meghatározza a polgárok vagyonának, valamint a közvagyonnak a védelmét is. Bizony sok helyen lehetett tapasztalni, hogy a nem karbantartott árkok, átfolyók még a közelmúltban elkészült aszfaltozásokban is károkat okoztak.

 

Helyzet Dobócán (Mede Géza)

 

Nem kevésbé fontos a belvizek terjedelmének a mértéke és annak meghatározása, hogy a gazdáknak szükséges-e beavatkozniuk. Tapasztaltuk, hogy sok helyen a mezőről csak a pár méterre levő árokba kellene elvezetni a vizet. Általános tapasztalat az, hogy az utak mellett levő árok széle magasabban van, mint a mező lejtése, így a belvíz nem folyik le az árokba.

 

Belvíz a földeken (Mede Géza)

 

Megálltunk a Macskás patakon levő gesztetei víztározónál is. Az itt lakó vízgazdásztól megtudtuk, hogy fokozott figyelemmel kíséri a gátat és a vízszintet. Az áteresztés mértéke jelenleg nagyobb fokozatú, ugyanis már átfolyt rajta a víz. Az állandó szabályozásra azért van szükség, hogy a közeli Simonyi és Darnya községeket ne lepje meg az árvíz, amire a múltban már volt példa.

 

Balog-patak Rimaszécs mellett a megrongálódott híddal (Mede Géza)

 

Balog-patak Rimaszécs mellett (Mede Géza)

 

Balog-patak Rimaszécs mellett (Mede Géza)

 

Nagyobb figyelmet szenteltünk a Balog-pataknak és a felette levő hídnak Rimaszécs mellett. A múlt év második felében fontos javítás folyt az 51-es közúton Bátka és Tornalja között, a munkálatok végett elterelték a forgalmat Rimaszécs irányába. A község mellett levő híd teljesen megroppant, alá kellett támasztani és korlátozni az átmenő forgalmat is. Ilyen körülmények között sajnos a Balog megemelkedett szintje is fokozza a veszélyes helyzetet. Nagy a baj, csak remélni tudjuk, hogy a megroppant hidat tavasszal gyorsan rendbeteszik a felelős hatóságok.

 

Balog-patak Nagybalognál (Mede Géza)

 

Végigjárva a Rimaszombati járás déli részén csak azt tudjuk tanácsolni minden felelős embernek, ne hagyják figyelem nélkül még a legkisebb gyanús esetet sem. Jegyezzék fel a bajt és a legelső lehetséges alkalommal iktasssák be a szükséges javításokat.

 

Előzzük meg a nagyobb méretű problémákat a mostani tapasztalatok alapján. És ebben ne várjunk senkire, hiszen messze még a tavasz.

 

 

Mede Géza

A képek a szerző felvételei.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 6 olvasónak tetszik ez a cikk.