Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Aurel Obreja

 

A moldovai parlament rekordgyorsasággal hagyta jóvá a Maia Sandu államfő által jelölt Dorin Recean Nyugat-barát kormányát a csütörtöki bizalmi szavazáson. A 101 fős moldáv parlamentben 63-an támogatták az új kormányt.

 

Az előző kabinet a hosszú hónapok óta tartó belpolitikai és megélhetési válság nyomása miatt adta be a kulcsot, de mivel Moldova igencsak ki van téve az orosz (és nyugati) geopolitikai nyomásnak is, a Nyugat-barát Sandu szerint az oroszok puccsot terveznek a Nyugat-barát vezetés ellen.

 

Tény, hogy ha az oroszok más országra is ki akarnák terjeszteni a konfliktust, akkor Moldova lenne soron. A keleti határánál húzódó szakadár régió, Transznistria oroszbarát terület, orosz katonák állomásoznak ott. Ráadásul Moldova földrajzi helyzete is vonzó célponttá teszi: nyugat felől könnyen lehetne támadni Odesszát, a stratégiai fontosságú ukrán kikötőváros (állítólag a partvidék megerősítése miatt a partraszállást inkább nem kockáztatják az oroszok).

 

 hirdetes_400x285  

Az érem másik oldala, hogy oroszok sem kellettek ahhoz, hogy a szegény, 3,5 milliós országban a Nyugat-barát kormány távozását követeljék az emberek. A megélhetési válság, az infláció, a belső megosztottság (a moldovaiak egy része Romániához csatlakozna, egy része nem, egy harmadik részük az oroszokkal szimpatizál). A Nyugat-barát kormány számlájára írják azt is, hogy az ország energiaellátása akadozik.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!