Orosz levelek 2 – Bábeli zűrzavar

Akkor most elidőznék kicsit ennél az intézetnél … Moszkváról mindenkinek az MGU jut automatikusan az eszébe: a gyönyörű, impozáns, sztálini empír stílusú épület… stb. Viszont az MGU-ra bejutni szinte lehetetlen, megnézni se engedik (!) – főleg a külföldieknek, a különféle merényletek után  (nekünk mégis sikerült, nem kevés kalanddal fűszerezve, de ez majd egy másik történet). Ilyen kis jelentéktelen országokból nem is kívánnak külföldi diákokat fogadni, zárt világ, a pénzesek világa – Swarowski kristaáyos Bentley-ké, a Louis Vuitton és Gucci hátizsákoké … egy szóval mi oda nem jutottunk. Viszont a Puskin Intézet egyike a főváros maradék 40 egyetemének, ami direkt a külföldi diákok fogadására specializálódott. A kapuban büszkén hirdeti is a tábla, hogy ők bezzeg 80 különböző országból fogadnak diákokat. A fősuli egy épület a kollégiummal, tehát anélkül, hogy ki kellene az embernek tennie a lábát az épületből, átsétálhat órára. Ez különösen a moszkvai -17, -25 fokban egész hasznos, de akkor is kellemes, ha ömlik az eső és tornádószerű szél süvít (tipikus őszi-novemberi időjárás Moszkvában).  Azonkívül, hogy évközben fogadnak diákokat, szerveznek még nyári iskolát is, ahol szintén elmélyítheti az ember az orosz tudását. 

 

Akkor ennyi az aggódó anyukáknak szóló rész, kérjük azon felnőtteket, akiknek gyerekei oda készülnek, ne olvassanak tovább.   

 

A Puskin, diákszemmel olyan mint egy hatalmas nyári tábor, amely az egész évben tart.  Buli, buli hátán, a csapból is vodka folyik (ha nem éppen egy-egy kalandvágyó csótány kukucskál ki onnan), egy  kb. 1000 fős, 14 emeletes kolesz, ami a kultúrák, népek és nemzeti kaják szagának gyomorforgató keveréke.

 

Az a hely, ahol az ember olyan szavakkal gyarapítja a szókincsét, amit egy hivatalos nyelvórán a legvégsőbb esetben se – hasmenés, hányás, székrekedés…óvszer… esemény utáni tabletta…, és ahol a legkülönbözőbb nyelveken tanulhatunk meg folyékonyan, válogatott fordulatokkal káromkodni.  (E sorok írója a lengyel nyelv szépségeivel ismerkedett meg egy esti vecserinka – vagyis buli – során, de mivel az úrihölgyek nem beszélnek csúnyán, másnap reggelre gyorsan el is felejtette őket). 

 

Az a hely, ahol nem igazán lehet bepróbálkozni a rasszizmussal, semmi értelme úgyse szidni a másik nemzetet, mert  soha nem tudni, hogy a vodka nyújtotta mámorban a  következő pénteki buli során kivel  kötünk mélyebb barátságot. Az egyik litván (vagy lett???) srácnak volt erre egy tuti trükkje – az egyik szombat éjjel néhány bar nyomás alatt félmeztelenül berontott az összes szobába az adott emeleten és arról kezdett el filozofálni, hogy Dosztojevszkij vajon jó író volt-e. Osztatlan sikere lett a lányok között – talán mert vaságyastul nyomott vagy 50 kilót, de ezután minden éjjel 11 után zártuk az ajtókat. 

 

Sztereotípiák, sztereotípiák …hát a finnországi levelek 2. is említette G, hogy az ember ilyen multikulti környezetben rájön, hogy nagyon is igazak. A lengyelek TÉNYLEG mindenütt ott vannak és tényleg mindenütt sokat isznak. Az arab országokból jöttek néha nagyon látványosan tudják bűvölni csábos tekintetükkel a nem arab hölgyeket (magyarul: majd kiesik a szemük, úgy bámulnak), és nem okoz nekik különösebb gondot 10 percnyi ismeretség után megkérni az adott hölgy kezét és meginvitálni az adott hölgyet, mondjuk Jemenbe. A kínaiak őrülten büdös kajákat főznek … lifttel való utazáskor tudtuk már, hogy melyik emelet az, ahol ha kinyílik a liftajtó, csak saját felelősségre szabad levegőt venni (bár néha elfelejtettük, vagy csak túl optimisták voltunk… hát akkor azokat az arcokat igazán érdemes lett volna filmezni). Ezzel a kollégium vezetése is tisztában volt, mert lehetőség szerint megpróbálták a „legbüdösebb ételek készítőit a legfelsőbb emeleten elhelyezni, mert a bűz fölfelé terjed“ (idézet a kollégium igazgatójától). Viszont két hónap alatt az ember arra is képes lesz, hogy megkülönböztesse a kínait a japántól és a kóreaitól …nem viccelek, meg lehet! Vagy legalábbis észreveszi a különbségeket. Az olaszok meg a franciák pedig szívtipróak. Lehet, hogy csak a déli barna szempárok vagy a dallamos nyelv teszi, vagy ez eleve a DNS-ben kódolva van, hogy olvadunk, ha ránk néznek. Tény viszont, hogy Fabricioért (és a hozzá hasonló déli fiúkért) a lányok gyilkoltak. Abban a kegyben részesülhettem, hogy Fabricio szembeszomszédja lehettem – a beköltözése után, szinte sorban álltak a lányok a szobánkban, hátha pont akkor kopog át a félig olasz-félig orosz srác, mondjuk cukorért. Vagy egyéb körmönfontabbnál körmönfontabb terveket szőttek a behálózására.

 

Továbbá a Puskinnak vannak úgymond állandó lakói, akik kezében minden szál összefut és mindenki ismeri őket. Az egyik ilyen Nasszer volt, akit még a nyári tartózkodásom alatt ismertem meg. Állítólag Szaúd-Arábiából jött jemeni állampolgár, aki még sosem járt Jemenben és a jövő héten megy haza. Ezt a sztorit el tudta adni kb. egy hónapon keresztül és nem egyszer fordult elő, hogy az egyik ismerősöm Nasszer-féle búcsúbulin volt a hétvégén, mert „most már tényleg megy haza“.  Mikor egy évre rá visszatértem a Puskinba, az első ember, akit megláttam a lépcsőn dohányozni, Nasszer volt. Talán egyszer ő is hazajut Szaúd-Arábiába. Vagy Jemenbe. Esetleg ő is ott marad a Puskinban mint a másik jellegzetes figura – Ali. Ali egyiptomi, olyan 45-50 körüli lehet, nappal kifogástalan öltönyben sétálgat fel-le a kollégiumban mint valami kiskirály, esténként pedig átvetkőzik világoskék melegítőjébe és asztaliteniszezik mindenkivel, aki épp hajlandó beszállni a játékba. Ali kezében összpontosult a kollégium internetének üzemeltetése (szidtuk is szerencsétlent eleget), de ezenkívül mindennel üzletel, ami eladható és nem eladható egyaránt – bármit be tud szerezni, el tud adni, szerel és füvet vág.  A szobája meg a legízlestelenebb tárgyaknak a gyüjteménye – ízléses elrendezésben. Az ágyon egy fehértigrisbőr szőnyegszerűség plüssből, a faldíszítése  meg … nos, gondolom, hogy ne nagyon legyen honvágya a moszkvai betondzsungelben, szóval egy óriási homokos tengerpart, ahol egy egész pici napozó Ali integet egy másik egész pici Alinak, aki a tengeren vitorlázik.

Ali – a jobb oldalon –  a diáknap alkalmából rendezett kultúrműsoron is fellépett, népszerűsítve az egyiptomi kultúrát. Mondanom se kell, fergeteges sikert aratott)

 

Hát…csótányok is vannak …de az első találkozásból adódó sokk után az ember elég gyorsan megszokja őket (nincs más választása), nevet ad nekik, amint azt a magyar lányok tették, esetleg távfutó versenyt rendez számukra mint a lengyelek,  és  a lelki békéjéből egy reggeli során a konyhában átsétáló megtermettebb példány se tudja kizökkenteni. Sikítás helyett gyorsan utánanéz az első használati tárgynak, ami alkalmas arra, hogy lecsapja őket, és jó étvággyal eszik tovább.

 

Finnyásoknak nem való hely. Viszont aki nem a Hilton elnöki lakoszályán nőtt fel, és az extrém szituációktól nem kap sírógörcsöt, hanem humorral fogja fel, annak csak ajánlani tudom. Olyan élményekkel tér haza, ami nem mindenkinek adatik meg. Mert szerintem arra mindenki képes, hogy besétáljon egy utazási irodába, ahol lehúznak róla egy rakás pénzt teljesen feleslegesen, elröpítik valamilyen luxushotelbe, ahol kifekszik a tengerpartra, és aztán otthon eldicsekedjen, hogy én is voltam tengerparton. A Puskint túlélni, az viszont egy magasabb kategória…   

Marek és sikere a kínai lányoknál – sorban álltak a csajok, hogy lefényképezkedhessenek az osztálytársammal…

 

És ha valaki kedvet kapott további Puskin intézetes sztorik olvasására, tudom ajánlani Drienyovszki Eszter könyvét  Túlélő szótár hátizsákosoknak. 

 

Kapcsolódó cikk: Orosz levelek 1