Berlini levelek 3. – Wieder im Kindergarten – 1. félidő

„Laß Dir den Mut nicht rauben,
bleib im Unglück stark und fest,
werden doch die edelsten Trauben
auch am härtesten gepresst.”
                 (Burgenländische Faßinschrift)

Nos, mivel Józsi kollégánk e hét péntekén élménybeszámolót tart Prágában párhónapos berlini kiruccanásáról, ráhangolódásképpen illő írni róla valamit. (Meg persze az idei 3. El Classico alkalmával is illő lenne feldobni.)

A kezdetek még januárba nyúlnak vissza, amikor a drezdai Zwinger sörözőjében beszélgettünk a Józsival róla (amíg a többiek a képeket nézegették), hogy ki kellene használni az alkalmat, és le kellene csekkelni az Olimpiai stadiont, valamint a Hertha játékát. Szét is dobtuk rögtön a teóriát, ahol nagy nehezen megegyeztünk a dátumban (március 4.-6.), aztán már csak szállást kellett intézni és lezsírozni a részleteket. Időközben aztán úgy alakult a dolog, hogy kombináltuk a focit egy kis városnézéssel és körképes teambuildinggel (csapatépítéssel).

A futballturizmus nálunk a Körképen amúgy is mindig nagy téma, mert mindenki szereti (főleg a fiúk, de lassan már a jányokat is rászoktatjuk;-) … Már írtunk róla egy szép kis trilógiát, ahol lecsekkeltük a szlovák 3. ligát, aztán még két meccset az angol másodosztályban 2007-ben és 2008-ban. De figyelemmel követtük a tavalyi vébét is hazai, ill. helyszíni tudósítóval. Az idei márciusi hónap amúgy is a foci hónapja volt, mert a berlini kettes bundásliga után már az angol gombásligát (Championshipet)  is kipipáltuk. Arról is ígértem egy bejegyzést a bandának. De mindent csak sorjában.

   

A berlini kezdőcsapat

Pozsonyból hárman érkeztek: Zsolti, Kriszti és Ranieri mester. Józsi volt a helyi összekötő, a sejtmag koordinátora, ő Berlinben készítette elő a terepet, míg én féltávnál csatlakoztam a pozsonyi bandához hajnali 4 óra tájban. A meccs másnapján „alvó oroszlán“ kolleginánk is befutott. Az indulás neccesen indult, mert egyikünk elhagyta a jegyét, így dupla áron utazhatott, másikunk a vonatindulás előtt egy órával még lelkesen randizott, a maradék pedig még a csomagolást sem kezdte el, ill. még a sörözésen nyomatta a teóriát… Hajnali négykor szőnyegbombázás utáni állapot fogadott a vonaton, de a fogmosásra használt Becherovka és az edzői utasítások csöpp életet vertek a csapatba.
Csoportkép a csapatról és a minket elkísérő körképes fanszurkolókról:

(A képen valójában Gorbacsov elvtársunk látható, amikor 1989-ben meglátogatta Berlint. A fal történetéről bővebben erre lehet olvasni.)

Az öltöző
 

A szállás kiválasztásánál három fontos kritérium lebegett a szemünk előtt: 1. olcsó legyen, 2. jó összeköttetése legyen a belvárossal és a stadionnal, 3. közel legyen a sejtmag (Józsi) főhadiszállásához, 4. legyen kocsma a közelében! Találtunk is egy csodálatos szállást, amely még plusz funkciókkal is rendelkezett, mivel szexmozi és kupleráj is működött a közelében. Bár ez csak utólag derült ki, amikor már lezsíroztam a részleteket, aztán a fiúk belelapoztak a referenciákba. A madám minden este leszólított minket, amikor jóval éjfél után ballagtunk a szállásra, hogy lépjünk be a támadósorba sztárcsatárnak, de hát hiába, mert már le voltunk szerződtetve, meg minden dzsungelligában azért mégsem játszunk.

 A hotel közvetlen közelében volt egy faintos kocsma, ide csak az utolsó éjjel mentünk be, amikor egy órán keresztül hasztalan kerestük a vályút. Ez egy olyan kocsma volt, hogy kikértük a „spájzkártyát” (die Speisekarte), hogy mit tartogatnak a spájzban. Megtettük a rendelést, aztán 10 perc után jött a népviseletbe öltözött csapos, hogy szíves engedelmünkkel elvinné a spájzkártyát, mert csak ez az egy van nekik. Amúgy stílusos kis kocsma volt, csak Berlin überallja járt oda rajtunk kívül.
 

Pillanatkép a kocsmáról, ahol hajnali kettőkor már egész komoly témákról folyt a vita:

A csapat megérkezése, szurkolói fogadtatása az állomáson és letétele a csomagmegőrzőben

A peronon (nem az Evita Peronon, hanem a berlinin) a Józsi várt minket, aminek szerintünk ő örült a legkevésbé, mert rögtön mondta, hogy Ján Bechert talán nem kellene ilyen nyilvánosan mutogatnunk, mert neki nincs se útlevele, se személyije, az állomás meg német kamerákkal van tele és amúgy is jobb, ha inkognitóban mutatkozunk. Állítólag az érkezésünk előtt 2 órával már több tízezren vártak minket az állomáson virágcsokorral a kezükben meg dedikálásra várva. De a Józsi ügyesen félrevezette nemcsak őket, hanem az egész német médiát is, így érkezéssünkör se nagy tömeg, se fényképészek tömkelege nem fogadott minket, amit szívből megköszöntünk neki. Bár egy megjegyzésünk még így is akadt:

Vendéglátónknak sajnos délutáni kötelességei akadtak, német prezentáláson volt hivatalos, mint előadó. A prezentáció egyes fázisait átvettük a már említett Prágából elkísért német lektorunkkal, Ján Becherrel és a Humboldt Egyetem pozsonyi lektorával, Mr. Hans Fernettel. Délután egykor Józsi le is tett minket a csomagmegőrzőben és reménykedett benne, hogy amilyen állapotban letesz minket, ugyanolyan állapotban is kap vissza. Mi pedig természetesen meg is tettünk mindent ennek érdekében. 

Szódázgatás után még belefért egy kis városnézés, és lecsekkeltük a Charlottenburgot…

… a Brandenburgi kaput…

… és a Reichstagot…

Józsinak azóta már voltak vendégei Berlinben. Mindenkinek örömmel és meghatódva mutogatta a helyet a Reichstag előtt, ahol a földön heverésztünk minden frissenvágott fűszálat felszedve magunk után…
 

A Reichstagtól az állomás fele többek között megbeszéltük, hogy Churchillnek miért sikerült legyőznie Hitlert. Még jó, hogy volt köztünk olyan ember is, aki történelemből szerezte a diplomáját.

A Reichstag előnye, hogy közel van a főállomáshoz, ahonnan aztán közvetlenül járnak a szekerek az Olimpiai stadion felé. A szervezők megneszelhették, hogy mi is Berlinben vagyunk, és hogy fogalmunk sincs, hogy mellik a mi vasparipánk, így a kedvünkért kiírták a vonatot:

Taktika
Már két órával a meccs előtt kint voltunk a stadionnál. Gondoltuk, hogy mink leszünk az elsők, de tévedtünk…

A taktika nyilvánvaló volt: elvegyülni a tömegben. Bár ez kezdetben nem nagyon sikerült, mivel két órával a meccs előtt már előkerültek a szécsénke-kürti nótacsokor klasszikusai. A fiúk meg is tartották a tisztes 10 méteres távolságot, hogy jobban élvezzék a nóták akusztikáját:

(Német olvasóink számára szinkronfordítás: „Muter kötschön Tüchét vom schelyem auf den Kopf”, „Bruder… Es ist Kuh falsche”)

Az egyedüli esélyünk a tömegben való elvegyülésben abban rejlett, ha sörrel mutatkozunk. Bármennyire is nem akartunk sört inni, kínlódva bár, de rábeszéltük magunkat egy üvegesre:

… amiből aztán kettő lett (persze csak azért, hogy mégjobban elvegyüljünk a tömegben):

A legbiztosabb módja a tömegben való elvegyülésben abban rejlett, ha hazaiknak álcázzuk magunkat és németül beszélünk egymás között. Persze ehhez elengedhetetlen volt egy Hertha-szurkolói sál megvásárlása, amire összedobtuk Líbia költségvetését. A sált aztán mindig aszerint cserélgettük, hogy ki volt nagyobb életveszélyben…

A sálat először (diplomás mérnöki megoldásként) öt egyenlő részre akartuk vágni, de aztán leszavaztak és inkább odaajándékoztuk a helyszíni sejtmag főkoordinátorának, Józsinak. Mert ő volt a legnagyobb életveszélyben közülünk (ő volt a legvékonyabb és a legtörékenyebb, és még tömegverekedésben sem vett részt, nem is beszélve arról, hogy mi már női pofonoktól is edzettek voltunk). Meg amúgy is, mi már sörfogyasztásunknak köszönhetően elég szépen elvegyültünk a német úri közönségben.

A második félidőben betekintést nyerhetünk a stadionba, alapos elemzést kapunk a lejátszódott meccsről és a legizgalmasabb akciókról, és persze nem utolsósorban az edzőket is rászedtük, hogy nyilatkozzanak a Körképnek. Maradjanak velünk, a reklám közben se kapcsoljanak át!

Kapcsolódó cikkek:

Berlini levelek 0. – Az utazás örömei

Berlin falas múltja