Bugár és Procházka mint lehetőség az ellenzéki politizálásban

Felemás helyzetben van a politikai ellenzék a szlovák parlamentben, amennyiben a szavahihetőséget, a korrektséget, a megbízhatóságot, a gerincességet vagy az elvhűséget akarja számon kérni a kormányhatalom pártjain. A parlamenti ellenzék köteles ezeket mindenkor és mindenhol árgus szemekkel figyelni, és a legkisebb adódó lehetőségre lecsapni. Ez legkönnyebben akkor vezet eredményre, ha összevetik a hatalmat gyakorló pártok múltbeli és jelenlegi politikai szerepvállalásait, megnyilatkozásait.

Ilyen szempontból nehéz támadási felületet találni a Smer-en és a Szlovák Nemzeti Párton. Az előbbi esetében azért, mert az előző választási időszakban is kormánypárt (egyedüli) volt, folytatója tehát az erős nemzetstratégián alapuló, szociális érzékenységet hirdető, tényleges gazdasági növekedést ugyan felmutató, de korrupcióktól korántsem mentes politizálásnak.

Fico pártján nincs mit számonkérni

   

Mint kiderült, a választók jelentős része (28,3%) azonosulni tud ezzel, és az említett összevetésben ezért (közelmúlt-jelen) nincs is mit számon kérni Fico pártján. (Bár intő jel számukra a 16 százalékos szavazatveszteség a 2012-es választási eredményükhöz képest, de ez legyen az ő bajuk). A Szlovák Nemzeti Párt is erre a térfélre sorolható, csak más szempontból. Ugyanis az elmúlt hat évben nélkülük volt kénytelen működni a szlovák parlament.

A választások előtt elsősorban Danko sikeres kommunikációjának köszönhetően szavazóik többsége el tudta vonatkoztatni a pártot Slotától, az előző elnöktől, ezért aránylag tiszta lappal és szalonképesen indultak. Simán be is jutottak a parlamentbe.

Elvhűség, szavahihetőség

Más a helyzet viszont a koalíciót inkább számszerűleg, mintsem érdemben kiegészítő maradék két kormánypárt, a Most-Híd és a Sieť vonatkozásában. Az elvhűség és a szavahihetőség az ő esetükben erősen megkérdőjelezhető, hiszen a hatalommal járó lehetőségek érdekében a túloldalról rándultak át a kormányoldalra, azonosulva annak a Smer-nek a politikai (h)arcvonalával, amelyet az előző választási időszakban maguk is keményen bíráltak.

A látványos köpönyegváltás ezért már komoly erkölcsi aggályokat vet fel, melyeket az ellenzéknek illik is kihasználnia. Ha nem is azzal a céllal, hogy idejekorán megbuktassa a jelenlegi kormánykoalíciót, hanem azért, hogy ébren tartsa a választók emlékezetében a gátlástalan politizálást megtestesítő „példaképeket” – Bugárt és Procházkát.

Példaértékű szembesítés

Ezért volt példaértékűen szembesítő jellegű Dostálék állampolgársági törvénymódosító javaslata, melynek parlamenti szavazása során Bugárék lelkiismeret-furdalás nélkül adták fel egykori álláspontjukat, és elutasították a törvényjavaslatot. Tették mindezt fölényes indoklás kíséretében.

Csak most bánhatja igazán az MKP, hogy nem sikerült bejutnia márciusban a szlovák parlamentbe, mivel ellenzéki pártként benyújtott magyar vonatkozású törvényjavaslatokkal folytatni lehetne Bugárék „lemeztelenítését” magyar nemzetiségű választóik előtt: például a dél-szlovákiai infrastruktúra-fejlesztés kiemelt, egyértelmű, világosan számon kérhető konkrétumainak követelésével, a Beneš-dekrétumok eltörlésének igénylésével, a magyarok által lakott régiókban a teljes kétnyelvűségre vonatkozó törvényjavaslattal, a helyi népszavazási törvény módosításával, hogy ne ismétlődjön meg Pered vagy Bős esete.

Bugárék elvtelensége hálás téma

Persze, mindez igazi jelentőséggel akkor bírt volna, ha erre nem lenne szükség, és Bugárék kikényszerítik a kormányprogramba kerülését a felsoroltaknak, mondjuk, az igazságügyi miniszteri tisztség ellenében. Így viszont csak szembesítve vannak saját megalkuvásukkal!

Bízzunk benne, hogy a jövőben Dostálék ilyen jellegű aktivitása folyatódik, sőt, mások is felismerik az ellenzéki oldalon, hogy Bugárék elvtelensége gazdag és hálás ellenzéki téma.

Száraz Dénes

Nyitókép: topky.sk