Az MKP érsekújvári tisztújító kongresszusának közeledtével (június 11.) felelevenednek a régi színes kongresszusi képek, emlékek. Köztük egy 2007. március 31-ei, a komáromi Jókai Színházból. Ez volt az a hajnali órákig tartó ülésezés, amelyen elnökcserére került sor a párt élén: Csáky Pál váltotta a küldöttek döntése értelmében Bugár Bélát, a párt addigi elnökét.

 

Az este közeledtével már megvolt az urnázás, a vendégek, köztük Mikuláš Dzurinda már régen elhagyták a helyszínt, a szavazatszámláló bizottság fegyelmezetten dolgozva már harmadszor számolta át a leadott szavazatokat, az ország különböző magyarlakta részéből érkező küldöttek a szünetben kis csoportokba verődve a színház előcsarnokában folytatták a vitát. Még nem lehetett tudni az elnökválasztás eredményét!

 

Nehezem palástolta bizonytalanságát

 

 hirdetes_400x285  

Egy érsekújvári, kávét szürcsölő küldöttcsoportban pont Csáky volt a „vendég”, és ezt felfedezve hamarosan csatlakozott a beszélgetőkhöz Bugár is. Ez így, ebben a várakozó helyzetben és ilyen összetételben már izgalmasnak tűnt a fotoriporterek számára is, akik gyorsan körbe is vették a kis társaságot. A laza beszélgetésben mindkét elnökjelölt természetesen igyekezte palástolni a helyzet bizonytalanságból eredő nyugtalanságát. Ez nehezebben sikerült Bugárnak!

 

pal-csaky-bela-bugar
Kép: webnoviny.sk Fotós: Prikler László

 

Ő, amikor valami miatt ideges, infantilis cselekedetekre képes elragadtatni magát! Akkor sem volt másképp: teljesen váratlanul (a beszélgetés szövegkörnyezete erre nem adott okot), egykori küzdősportos ifjúkorát felidéző módon egy jól irányzott, de időben visszafogott fejre mért rúgást mutatott be, amely pár centivel állt meg Csáky orrmagasságában.

 

Kényszeredett mosoly az arcokon

 

A felvételeket egyfolytában kattogtató fotósok láthatóan és hallhatóan felgyorsultak, várták a célzott rúgásra a reakciókat, amelyek viszont csak az arcokra kiülő kényszeredett mosolyban nyilvánultak meg. Hogyan is lehetett volna másképp reagálni erre az infantilis megnyilatkozásra?

 

Viszont máig sem értem, hogy felvidéki létünk görbe tükrének mintaesetéről miért nem látott napvilágot, miért nem jelent meg egyetlen egy fotó sem valahol az azóta eltelt kilenc év alatt? Nem pont az egyetlen magyar nyelvű napilapunkra gondol az ember ilyenkor, máshonnan is voltak ott fotósok.

 

Elindult a megosztva fogyásunk

 

Azon az éjszakán indult el osztva szaporodásunk helyett a megosztva fogyásunk!

 

Csaky
Kép: archívum  Fotós: Prikler László

 

Aztán hamarosan megszülettek az eredmények, a kényszeredett mosolyok átköltöztek, egy arcra összpontosultak, azóta is a „legnagyobbra”. Csáky és Bugár nem lettek társelnökök, társak se, és külön társaságba kerültek! Azon az éjszakán indult el osztva szaporodásunk helyett a megosztva fogyásunk!

 

Nem lehet tudni egyelőre, hogy a közeledő érsekújvári tisztújító kongresszusra az MKP kit fog vendégként az ülésre meghívni. A pártkongresszusok általános protokollja szerint az ülés első részében köszöntik és bemutatják a megjelent vendégeket, akik ezt követően pár perces beszédükben üdvözlik a küldötteket, és sikeres munkát kívánnak nekik.

 

A Most-Híd és az MKP kongresszus

 

Vajon most a Híd kap-e meghívást Érsekújvárba az MKP kongresszusára? És ha igen, elfogadja-e?

 

Kívánom, hogy kapjon, és kívánom, hogy fogadja el! Nagy meglepetés lenne, ha egyéb, halaszthatatlan teendői mellett a „testvérpárt” elnöke eleget tudna tenni a meghívásnak, de alelnöki szinten valószínűbb, hogy képviseltetné magát a vegyespárt. Csak arra kellene ügyelnie, hogy az alelnöki delegálásnál ne verje felesleges kiadásokba az MKP-t a tolmácstechnika beszerzésének kényszerével!

 

Száraz Dénes


borítókép:  Prikler László fényképe

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!