A kérdés, mennyire tud élni vele a párt?
Az MKP új elnökségének – élén Menyhárt Józseffel, a párt új elnökével – nem lesz könnyű feladata megnövelni a párt szavazótáborát, és a pártot a legközelebbi választásokon a parlamentbe vezetni.
Minden MKP- szurkoló elvár az új elnökségtől egy megújult irányvonal mentén formálódó korszerű koncepciót, miközben arra is kell ügyelnie a pártnak, hogy a jelenleg meglévő százezres szavazótábornak ez ne okozzon kiábrándulást! Káposzta is megmaradjon, kecske is jóllakjon!

Belső és külső határok
Mérlegelni kell tehát, hogy mennyire lehet feszegetni a megszokott, de a tapasztaltak alapján szűkre szabott belső határokat, illetve mennyire szabad a határok között maradni. És ez nem könnyű feladat! Ehhez szükséges egy intenzív kommunikáció a választókkal, melynek az eddiginél modernebb és közvetlenebb formáját kell kitalálni, hiszen a reakciókat le kell mérni, az ötleteket meg kell hallgatni, be kell építeni a programba.
Elemzést érdemel, hogy miért tud sikeres lenni a párt a regionális politikában, és miért volt képtelen megugorni háromszori nekirugaszkodással sem a parlamenti küszöböt? Egyesek véleménye szerint Most-Híd a Szlovákiában érvényes egy országos listás választási törvény és Bugár Béla népszerűségének köszönhetően tud sikeres lenni a parlamenti választásokon.
Alapozni az elért sikerekre
A megyei és helyhatósági választásokon pedig azért kevésbé sikeres, mivel a pártelnök ezeken nem lehet mindenhol listavezető húzóember (csak a plakátokról buzdít lelkesen mosolyogva). Ez a vélemény lassan azonban már idejemúlt, és soha nem is fedte teljesen az igazságot.

Viszont alapoznia kell az MKP-nak a regionális politikában elért sikerekre!
Arra, hogy a településeken, közel a választókhoz hiteles emberekkel rendelkezik a párt, akik igyekeznek megfelelni a választók elvárásainak. Viszont a települések sok esetben küzdenek olyan gondokkal, amelyek nem tartoznak a helyi vagy megyei önkormányzatok hatáskörébe.
Menyhárt fel, Bugár le?
Fontos lenne tehát az intenzív kommunikáció a helyi és megyei képviselők (ezáltal a választókkal is) valamint a legfelső pártvezetés között, hogy a helyi jellegű gondok megoldandó problémaként az országos politizálásban is megjelenjenek. Ez lehet a siker egyik kulcsa!
Felszálló ágban Menyhárt, leszálló ágban Bugár?
A siker másik kulcsa a személyi változás lehet. Menyhárt József személye, rátermettsége, makulátlansága a politikában, kommunikációs készsége (amennyiben céltudatos, következetes és felkészült politizálással párosul) a közeljövőben felfelé ívelheti népszerűségét (és ezáltal pártja népszerűségét is) a felvidéki magyarok között, miközben Bugár Béla a Smer-SNS- Most-Híd-as kormányzással, a választók becsapásával lassan, de biztosan lejtmenetbe kerül.
De kit szólíthat meg az MKP?
Egyelőre a két felvidéki magyar érdekeltségű párt és a választóik között olyan mély szakadék tátong, hogy amennyiben nem történik gyökeres változás a közeledésben, nem valószínű a szavazók részéről a tömeges pártváltás a legközelebbi parlamenti választásokon. Az is biztos, hogy a Most-Híd magyar választói elnézőbbek a párvezetés irányába, mint a szlovák választói.

Nagyobb lehetőség mutatkozik abban, hogy a megújult MKP a megújult vezetéssel és egy frappáns programmal megszólíthatja a passzivitásba vonultakat, visszaadhatja a választókedvüket! Új távlatokat nyithat, és növelheti az MKP választótáborát a többi szlovákiai kisebbség megszólítása, a velük való közös politizálás kialakítása is.
Egyenrangú, partneri viszonyt
Erre utaló jeleket olvashatunk a Magyar Közösség Pártja kongresszusi Nyilatkozatában is:
„Az MKP az elkövetkező években továbbra is egy olyan modern jogállam megteremtését tűzte ki célul, amelyben a nemzeti közösségek és kisebbségek egyenrangú partneri viszonyban lesznek az ország többségi nemzetével.“
A kongresszuson elfogadott nyilatkozat további pozitívuma, hogy ott bírálja a kormányprogramot, ahol kell :
„A küldöttek meggyőződése, hogy a 80 napja hivatalban lévő kormány programja sem az oktatás, sem a kultúra területén nem tartalmaz olyan elemeket, amelyek rövid távon érdemben és pozitívan befolyásolnák nemzeti közösségünk életét.“
És ott lát lehetőséget a kormányprogramban, ahol létezik is ilyen:
A kongresszus küldöttei elvárják Szlovákia kormányától, hogy haladéktalanul lásson hozzá a kormányprogramban foglaltak megvalósításához, és prioritásként kezelje az ország déli és keleti járásainak felzárkóztatását, a regionális különbségek enyhítését.
Az örök kételkedők számára világossá vált, hogy elindult a kongresszussal valami kezdetét vette a Magyar Közösség Pártjában, a lehetőség adva van, élni kell tudni vele!
Száraz Dénes
Megosztás:
Címkék: kiemelt Kongresszus kormányprogram küldöttek Magyar Közösség Pártja Menyhárt József MKP MKP nyilatkozat Most-Híd
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.