Kommentekben megnyilvánuló nagy aktivitást váltott ki az interneten Nagy Dávidnak, az MKP érsekújvári helyi szervezete fiatal elnökének Tiltott szó címet viselő bejegyzése a legnépszerűbb közösségi portálon. A bejegyzést eredetileg bemutatkozásnak szánta az MKP érsekújvári kongresszusán, mintegy kortes beszédként az országos elnökségi tisztségért folytatott választások előtt.  A „szabad kártyás” helyért folytatott választás előtt viszont a jelöltek nem kaptak lehetőséget a kortesbeszédre.

 

„Minden jelölt bemutatkozhatott, kivéve minket, akik a kimaradt két elnökségi helyre voltunk jelölve. Kértük, hogy szavazzunk róla, hogy bemutatkozhatunk-e. Még ez a szavazás sem lett megtartva. Félnek a fiataloktól?”

 

– válaszolta a kommentek egyikében megfogalmazott kérdésre a fiatal politikus. Az egyébként célját túlnyomórészt elérő kongresszusra (Az MKP érsekújvári kongresszusa lehetőséget teremtett a párt megújulására) ez az elutasítás némi árnyékot vet.

 

Az elutasítás magyarázata

 

 hirdetes_810x300  

Valószínű, hogy a küldöttek által jóváhagyott és feszített naprendi pontok, az előre megegyezett forgatókönyv, az elhúzódó választási maraton fogalmazódik majd meg az elutasítás magyarázatában, ha lesz ilyen.

 

A fiatal kora ellenére már komoly és közismert politikai valamint közéleti aktivitást felmutató Nagy Dávid a bejegyzésében kifejti:

 

„…úgy érzem, hogy aktivitásunk, nincs kellőképpen értékelve. Úgy érzem, hogy a pártunkban még mindig sok a kiöregedett “pozícióharcos”, akiknek már rég nem az elnökségben lenne a helye. Elnézve az elnökséget, úgy látom az már eléggé „tapasztalt” és faragni kellene az átlagéletkoron. Csalódás számomra továbbá, hogy az alapszervezeti tisztújításoktól, a járási és kerületin keresztül egészen a mai kongresszusig egy konstruktív ötlet nem hangzott el. Minden csak a pozíciókról szól. Ez a kiöregedett, de még mindig aktív “lobbimestereink” élő hagyatéka. Ezért nem tud a pártunk egyről kettőre jutni, ezért nem tudunk fejlődni, ezért buktuk el az elmúlt 3 parlamenti választást. Ezen kell változtatnunk kedves barátaim, mégpedig új időknek új dalaival!”

 

A beszéd tehát nem hangozhatott el! Bár az is valószínű, hogy hatása az érintett küldöttekben nem váltotta volna ki a várt hatást. Sokkal inkább kidomborodott volna a türelemre intés, „az eljön majd a ti időtök” elv a küldöttek többségében, ami viszont nem adekvát a választói elvárásokkal.

 

A kongresszusnál nagyobb nyilvánosság

 

Bejegyzésével viszont a kongresszusnál nagyobb nyilvánossággal osztotta meg gondolatait, kételyeit az érsekújvári küldött. A kialakult helyzeten, az országos elnökség összetételén ez már nem fog változtatni, de az igazsághoz tartozik! Jogos a csalódása a „pozícióharcosok” továbbélése miatt, de még inkább a konstruktív javaslatok hiányérzete aggaszthatja, ami megfogalmazódott ezen a fórumon is – Több kell a vezetőcserénél az MKP kongresszuson!

 

A csúcson kell abbahagyni!

 

Egykoron több fontos tisztséget (államtitkári, miniszteri, OT elnöki) betöltő egyén gondolhatja, hogy nagyobb felelősség nélkül régi élsportolók levezetéséhez hasonlítható megfontolásból, a (politikai) kondícióban tartás végett még országos, járási elnökségi tagságot vállalhat, felajánlva gazdag politikai tapasztalatait. A győztes meccs után ez tényleg elképzelhető. De három vereség után!?

 

Ha a visszajutás a cél

 

A sporthasonlatnál maradva, emlékeim között élénken él az 1979-es a phenjani pingpong-világbajnokság férfi csapatversenye, melynek során a Gergely Gábor, Jónyer István és Klampár Tibor alkotta magyar együttes Kínát kétszer is fölényesen legyőzve lett világbajnok.

 

Az eredményhirdetéskor a dobogóra állhatott Takács János is, aki a VB csapatmérkőzései során egyetlen szettet sem játszott, de tartalékként ő is aranyérmes lett. A legenda szerint a nagy mókamester hírében álló Klampár a dobogó tetején odasúgta neki, hogy a csúcson kell abbahagyni, Jani…

 

Az MKP-val a csúcstól már eltávolodtunk, de ha a visszajutás a cél, meg kell becsülni a tenni vágyó, fiatal koruk ellenére már sokat bizonyított fiatalokat!

 

Száraz Dénes

 

Nyitókép: MKP.SK

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!