A hatvanas vagy a hetvenes években nevelkedtél? Hogy élted egyáltalán túl? Az autókban nem volt biztonsági öv, fejtámla és semmiféle airbag, igaz, forgalom is alig. A hátsó ülésen az élet vidám és nem veszélyes volt.
Nem voltak biztonsági dugók – zárak a konnektorokban, a nyílászárókon, a gyógyszeres üvegeken, a mosószereken. A vizet a kerti csapból ittuk vagy más hasonló, kétes eredetű forrásokból, és nem műanyag flaconokból. A gyerekágyak és a játékok gyanús festékkel voltak lefestve. Bukósisak és világítómellény nélkül bicigliztünk, fék nélküli görkocsikat készítettünk, és azokon versenyeztünk.
Műfű helyett kemény föld
Kék-zöld foltjaink voltak, törött csontjaink, de soha senki se volt ezért felelős, csak mi magunk. Egykapura fociztunk minden nap, egész nap, vödör, két tégla vagy ledobott pulóver volt a kapu, és ha valaki nem nyert, nem lett depressziós. Az elején még fűzős focilabdánk volt, amelybe ha belefejeltünk, véralafutásos lett a homlokunk. A mászókák kemény vasból voltak, és másztunk rajtuk, amíg meg nem ette őket a rozsda, alattuk műfű helyett EU komfort kavics vagy kemény föld volt.
Az a rozsdabarna vas szőnyegporoló volt a teniszháló, prakker a teniszütő. Csak akkor mehettünk ki, ha megígértük, hogy sötétedéskor otthon leszünk, nem voltak mobiltelefonok, senki se tudta, hol vagyunk és mit csinálunk. De megbíztak bennünk szüleink! Az iskolában az oktatás délig tartott, ebédre otthon voltunk vagy a nagyiknál.
A veszélyes világban egyedül
Nem jártunk a suli után hétfőn zeneiskolába, kedden balettre, szerdán angolra, csütörtökön kungfu edzésre, pénteken korrepetálásra mindezekből. De ebéd után kimehettünk gyalog vagy bringával, meglátogathattuk a barátainkat, akkor is, ha több kilométerre laktak tőlünk.
Kint abban a veszélyes világban teljesen egyedül, még a hosszú nyári szünidőben is!
Nem volt veszélytelen, de páran azért megmaradtunk! Hogy lehetett ez? Pedig édességet édességgel ettünk, vajas kenyeret mézzel vagy lekvárral, zsíros kenyeret hagymával, szörpszörnyűségekből készített igazi cukros italokat ittunk öten egy üvegből, de sohase voltunk kövérek, mert mindig kint voltunk, és rengeteget mozogtunk. Nem volt PlayStation, Nintendo 64, videojáték, 197 televíziós csatorna, számítógép, okosmobiltelefon-játék vagy internet. De voltak barátaink…!
Volt időnk a játékra
Nem volt minden diák kitűnő tanuló, és ha megbuktak, hát évet ismételtek!
Nem rohantak be a szülők az iskolába minden ellenőrzős beírás után, nem vonták felelősségre a tanítókat, nem akartak a tanítók helyett tanárok lenni. Sőt, elhitték, hogy rossz fát tettünk a tűzre, és tetézték a büntit például azzal, hogy nem mehettünk ki pár napig a többiekkel focizni, játszani! Csodálatos módon senki sem volt az iskolában dislexiás, hiperaktív, vagy legalábbis nem tudtak róla.Voltak sikereink és rossz napjaink – megtanultunk velük együtt élni. Szabadok voltunk, volt időnk a játékra, a szórakozásra, a barátokra.
Gyereknap volt minden nap
Lehet, hogy azt mondják, unalmas volt!? De mondd meg őszintén, nem voltunk boldogok? Nekünk gyereknap volt minden nap! Sőt, esténként mindig együtt vacsorázott az egész család, aztán tévézés helyett beszélgettünk,…sokat….., és nem csak hétfőn, amikor nem volt adásnap. Nekünk családnap volt minden nap!
Ja, az idők változnak, az élő múmiák meg hallgassanak!
És ma egy esti beszélgetés: – Mi volt ma az iskolában, Botondka? – Semmi! – Kissé részletesebben – Tök semmi! – Ja!
Száraz Dénes
Nyitókép: pecsma.hu
Megosztás:
Címkék: beszélgetés biciglizés bringa család depresszió dislexia édesség foci Főoldal hatvanas évek hetvenes évek hiperaktív iskola játék mobiltelefon Nintendo Playstation régi idők rozsda szabadság szórakozás tévécsatorna zeneiskola
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
