Szombaton Naszvadon ülésezett a Magyar Közösség Pártjának Országos Tanácsa. Nagy várakozás előzte meg az ülést, mert a tisztújító kongresszus óta első ízben tárgyalt ilyen összetételben az párt országos testülete.

 

A felvidéki magyarok tisztában vannak a magyar-magyar párbeszéd szükségességével

 

Az ülésen nyilatkozatot fogadtak el a tanácstagok, amelyben állást foglaltak a legégetőbb kül- és belpolitikai kérdésekben. Mindezek mellett a nyilatkozatban megfogalmazódott egy nagyon fontos politikai üzenet is látszólag az országos jelentőségű és szervezettségű intézmények irányába, de valójában a felvidéki magyar választópolgároknak:

 

 hirdetes_810x300  

„A Magyar Közösség Pátja Országos Tanácsa kiindulva nemzeti közösségünk drasztikus fogyásából és az együttgondolkodás szükségességéből, megmaradásunk biztosítása érdekében kezdeményezi a közösségen belüli magyar-magyar párbeszéd intézményének létrehozatalát. Az MKP kezdeményezi a Magyar Érdekképviseleti és Egyeztető Tanács mihamarabbi összehívását, mégpedig az országos jelentőségű és szervezettségű intézmények részvételével.”

 

Kétségkívül rendkívül fontossággal bíró bejelentéssel állunk szemben, mert minden felvidéki magyar tisztában van helyzetünk súlyosságával és ebből adódóan a magyar-magyar párbeszéd szükségességével. De hogy ennek egy újabb intézményi keretet kell adni, arról már nincs mindenki meggyőződve.

 

14370358_1485712001455708_1096387464624026167_n
Fotó: Az MKP Facebook-oldala

 

Ugyanis bőven megvannak a felvidéki magyarság megfelelő intézményei – pártokból talán több is a kelleténél -, akiket le kell ültetni egy asztalhoz anélkül, hogy egy újabb intézményi keretbe terelnénk őket. Meg nehezen lehet elképzelni, hogy például a jól működő, országos lefedettségű és jelentőségű Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség vagy a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége illetve Szövetség a Közös Célokért civil szerveződésekként miként lépne be egyenrangú partnerként a Most-Híd parlamenti párttal együtt a Magyar Érdekképviseleti és Egyeztető Tanácsba, ami az elképzelés szerint az új intézményi forma neve lenne.

 

Kell-e a magyar-magyar párbeszédet egyáltalán intézményesíteni?

 

Tárgyalni persze kell, ez nem kérdés! De nem lenne-e elegendő kimondani, hogy figyeljetek, zűr van és még nagyobb lehet, ha nem ülünk le megdumálni ügyes-bajos dolgainkat. Nekünk a szombat délelőtt jó, gyertek hozzánk, próbáljátok ti is szabaddá tenni magatokat, a kávét és üdítőt elsőre mi álljuk! Mert most ez így első hallásra ilyen formában, intézményesítési céllal kissé teátrális színezetű, Magyar Állandó Értekezlet (MAÉRT) szagú, nem beszélve arról, hogy van egy civil Kerekasztalunk is az ilyesmire, ami a szlovákiai magyaroké.

 

1044694_1485712111455697_1590656752446299841_n
Fotó: Az MKP Facebook-oldala

 

Persze minden mögött lásd a politikát, azon belül is kezdeményezés privilégiumát, az elsőbbségre való törekvést. Hivatalos pártközi találkozó létrejöttére már volt kezdeményezés: az MKP részéről közös indulási lehetőség egyeztetésének céljával a parlamenti választások előtt, a Most-Híd részéről pedig közvetlenül a parlamenti választásokat követően, ki tudja, milyen céllal….Egyik se jött létre!

 

Most viszont fel van adva a labda mindenkinek, aki bújt, aki nem, jöjjön el, mert különben kibújik a szög a zsákból!

 

De inkább feltételezzük, hogy a két magyar érdekeltségű pártunk párbeszédéhez vezető út is jószándékkal van kikövezve!

 

Száraz Dénes

 Nyitókép: Az MKP Facebook-oldala

 

 

 

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!