Van, aki a halottak napján mécsest éget elhunyt szerettei sírjánál és van, aki gyertyát. Van, aki művirág csokrot helyez a sírra, hogy a fagyoknak is ellenálljon, van, aki élővirággal érkezik a temetőbe, mert az élet a halál rokona! Van, aki mond egy dalt azokért, akik nincsenek itt… Van, aki verseket keres és talál ilyentájt az elmúlásról, mert a költők kedvelt témája nem véletlenül az ősz, a szenvedés és elmúlás.
De a halál nem csupán félelmet ébreszt a költőkben: a dekadencia, hanyatlás, életuntság hangulat sok költőnél természetes életérzés volt életének bizonyos szakaszában. Ady Endre a Halál rokonának nevezi magát egyik versében,
„Én a Halál rokona vagyok, Szeretem a tűnő szerelmet, Szeretem megcsókolni azt, Aki elmegy”
Az élet természetes velejárója a halál, születésünk pillanatától kísér és kísért minket, ott van a mindennapjainkban, számolnunk kell vele egész életünkben. Mégis nagy fájdalmat tud okozni egy hozzánk nagyon közel álló ember eltávozása! A fájdalom idővel enyhül, de teljesen soha el nem múlik, ugyanúgy, mint az a hiányérzet sem, amivel naponta szembesülünk emiatt. Az elvesztését követően a nemrég még lüktető párbeszéd belső monológgá változik, válasz rájuk odaátról nem érkezik.
De mégis sokszor gondolunk arra, hogy vajon mit szólna ehhez vagy ahhoz a dologhoz, milyen tanácsot adna, ha még köztünk lenne, velünk élne? Ezt már nem tudjuk meg, viszont sok jelenbeli cselekedetünknek pozitív irányt szabhat a rájuk való emlékezés, az általuk egykoron képviselt értékrend tiszteletben tartása! Sajnos, idővel vészesen szaporodik az élettől elköszönt, hozzánk közeli emberek száma!
Ilyenkor visszafele pereg az időkerék
Tájainkon a halottak napját a temetőkben csendesen emlékező hozzátartozók, a pislákoló, halovány fények, a krizantém és őszirózsa, a sírokra helyezett koszorúk képe jellemzi. Ha ezzel együtt megszólal bennünk a lélek harangja, és becsukott szemünk előtt felidőződik a múlt teljessége, feledtetve a nélkülük már töredékessé vált jelent, akkor válik igazivá és széppé az emlékezés. A sírok előtt állva, a gyertya csonkig égését várva révedeznek el gondolataink a múltba, visszafele pereg az időkerék.
Nálunk halkan róják le kegyeletüket az emberek
A világban azonban nem törvényszerű, hogy szomorúság uralja ezt a megemlékezést. Az európai keresztény kultúrától viszont távol állnak a Mexikóban és Bolíviában ilyenkor szokásos vidám felvonulások, a táncoló csontvázak, és az sem biztos, hogy esetleg a töklámpákon kívül más halloweeni szokással azonosulnunk kell.
Viszont fontos, hogy ne a félelem napja, hanem emlékező, családi ünnep legyen a halottak napja, és bármennyire is nehéz, tudjunk mit kezdeni a halál témával. Az emberek bátran menjenek ki a temetőbe, vigyék ki a gyerekeket is! Ne a félelem helyszíne legyen a sírkert, hanem az emlékezésé!
Száraz Dénes
Nyitókép: varkapu.info
Megosztás:
Címkék: dekadencia élet elmúlás emlékezés fény Főoldal gyertya halál Halloween Halottak napja hiányérzet kegyelet keresztény kultúra krizantén lélek MU múlt sírkert Száraz Dénes temető töklámpa
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.