Több szempontból is tanulságos volt Mátyás király vasárnapi szoboravatása Somorján.

 

Egyrészt a helyi (és környékbeli) magyarság kiállása bizonyította, hogy az elmúlt napok szlovák hangulatkeltése dacára igenis van helye a városban Mátyás király szobrának.

 

Mátyás király többször is járt Somorján

 

 hirdetes_810x300  

Az elhangzott beszédek arra is rámutattak, hogy miért. A  szoboravatást (Lebó Ferenc szobrászművész alkotása) megelőző szlovák hisztériából a helyszínen semmit sem lehetett érezni. Méltóságteljes, kellően karakán ünnepség volt, melynek végé, a magyar és a székely himnusz eléneklése után elégedetten térhetett haza minden magyar résztvevő azzal a kellemes tudattal, hogy Somorján itthon vagyunk, és egyelőre (talán) még többségben.

 

 

Fel is vonult a felvidéki magyar közélet apraja nagyja. Most-Hidas, MKP-s, „kemény” magyar, „megalkuvó” magyar, egyszerű, tisztességes polgárok, összesen mintegy ezren. Ott volt a szlovákiai magyar nagykövet, a történelmi egyházak képviselői, ugyanakkor a szlovákok is elégedettek lehettek az anyanyelvükön elmondott szövegrészekkel.

 

Bugárt saját városában fütyülték ki

 

A mai szlovákiai magyar valóság realitását mutatta a közélet vezetőinek bemutatása is. Melynek során, ahogy azt a Körkép.sk videójában, az érintett arcát mutatva önök is megnézhetik, saját városában fütyülték ki a Most-Híd elnökét, Bugár Bélát. Tegyük hozzá azt is, hogy Menyhárt József MKP elnök csak tapsot kapott.

 

Bugár kifütyülése a videó elején, majd Horváth László gimnáziumi tanár beszéde:

 

 

Bárdos Gábor polgármester kétnyelvű moderálása (még ha a „kemény“ magyarok egy része ezt nehezményezően megfelelni akarásnak titulálta) egy ilyen eseményen igenis helyénvaló. Ugyanúgy a reneszánsz zenei műsor is színvonalas volt.

 

A helyi magyarság életképes és cselekszik

 

Tapasztalhattuk, hogy Somorján egy életképes magyar közösség küzd, akik az erősödő ellenszél dacára is mennek előre.

 

Bónuszként ajánlanánk György András református lelkész beszédét, mely talán az egész szoboravatás csúcspontja volt.

 

 

Éljen Mátyás király, az igazságos.

 

Király Zsolt

 

Nyitókép: MTI, Krizsán Csaba

 

Képgalériánk itt.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!