Azt hallottam a minap egy sorban állás közben, hogy milyen kár, hogy a hosszú adventi várakozást és készülődést csak rövid, nem egész háromnapos karácsonyi ünnep követi.
Olyan fájdalmasan gyorsan elröppen a karácsony, hogy mire észbe kapunk, már csak a kiszáradt bejgli-végek, kettévált pogácsamaradványok, szőnyegbe fúródott fenyőtüskék és az ajándékcsere végett becsessé várt árcédulák emlékeztetnek rá.
Pedig várakoztunk türelemmel, az ajándékok gyűjtésével sokan már jóval advent kezdete előtt megkezdték a készülődést. Aztán csak ripsz-ropsz elillan karácsony, szinte alig jut idő a nagy sütés-főzésben körbeülni családostul az ebédlőasztalt. Pedig milyen jót beszélgettünk egy éve is – hallatszik a sopánkodás! Meg hogy jó volna megállítani az időt ilyenkor!
Igen, jót beszélgettünk egy éve is…És azóta nem sikerültek a beszélgetések, vagy nem tudtunk rájuk időt szakítani a nagy évközi rohanásban?
Pedig meg kellene állnunk gyakrabban, illetve le kellene ülnünk a családi asztalhoz együtt, csak egymásra figyelve karácsonyon kívül máskor is. Nálunk gyerekkoromban az volt a szokás, hogy aki tehette, legkésőbb este hétre, a vacsorára hazaérkezett, hogy együtt fogyasszuk el az estebédet az aznapi események megvitatása vagy valamilyen társasjáték közben. Esténként emlékeim szerint nagyon jókat beszélgettünk, amit igyekeztük átmenteni előbb magunknak, majd a gyerekeinknek is több, kevesebb sikerrel…
De merem állítani, hogy sokkal többször tudtunk este hétkor együtt vacsizni, mint nem! És a vasárnapi ebédek mindig ünnepnapnak számítottak nem csak a húsleves, a rántott hús és sütemény miatt, hanem elsősorban a családi asztal mellett történő beszélgetések tették azzá. És persze, minden születésnapot, névnapot közösen ünnepeltünk meg, ilyenkor a nagyszülők, keresztszülők is átjöttek. Tehát nem voltunk szűkében a családi beszélgetéseknek évközben se!
Természetesen a karácsonyi hangulat egész más, semmivel sem pótolható!
Mégis amondó vagyok, hogy azokban a családokban, melyekben gyakrabban tudnak időt szakítani a közösen együtt töltött percekre, beszélgetésekre, sokkal hosszabbnak tűnnek a karácsonyi ünnepek is, nyugodtabban élik át őket a családtagok, és nem rettegnek attól, hogy villámgyorsan elmúlnak, hiszen évközben is sok apró „karácsonnyal” ajándékozzák meg egymást!
Miért mindig a távollévő a fontosabb?
A ránk kényszerített vagy önként vállalt nagy rohanásban viszont hajlamosak vagyunk elfeledkezni a közös beszélgetésekről! Még ha imitt-amott nagy sietősen körbe is üljük az asztalt, ott táncol rajta vibrálva, pistyogva a tányér mellett az okostelefon, jelezve a kívülről érkező üzenetet, amelyre aztán sürgősen válaszolni kell, és odavan a varázs, miközben kihűl a leves és vele együtt az emberi kapcsolat is.
Aztán sajnos gyakoriak a téma nélküli, kényszeredett beszélgetések is: Mi volt ma az iskolában, Pistike? Semmi – hangzik a „kimerítő” válasz. Kicsit részletesebben, talán! Tök semmi! Ja…És holnap? Holnap is lesz nap…
Pedig karácsony csodája nem csupán egy röpke pillanat! De csak akkor válik örökkévalóvá a lelkünkben, ha a szürke hétköznapokból is képesek leszünk együtt örülve vagy bánkódva családi ünnepnapokat varázsolni!
Száraz Dénes
Nyitókép: tarrdaniel.com
Megosztás:
Címkék: adventi várakozás bejgli családi asztal családi beszélgetések estebéd évközi rohanás Főoldal húsleves karácsony Szárad Dénes
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.