„Egy esztendő a másik sírját ássa, Gyilkolják egymást, mint az emberek…“

( Petőfi Sándor: János vitéz)

 

Sokan hisszük azt, hogy a  naptári év utolsó percével és egy huszáros fogadalomtétellel teljesen megszabadulhatunk a  múltunktól, a gondjainktól, és az újév első percével kezdődhet egy megreformált, egészen más élet. Pedig jó tudni, hogy az életmód gyökeres változtatásának szándékát nem elég letudni egy felületes szilveszteri fogadalommal! A nagyobb horderejű változások nem köthetők egy mámoros, trombitálós szilveszter éjszakájához! Azoknak meg kell érlelődniük bennünk, mint a rajnai rizlingnek! De már azzal megkezdődik a folyamat, ha gondolunk rá, ha vázlatosan körvonalazódik az elhatározás.

 

Minden kezdet nehéz, de ha már az első lépésen túl vagyunk, már „csak” kitartás kérdése a  megvalósulás.

 hirdetes_400x285  

 

Néhány bevált fogadalomrecept

 

Fogalmazzunk meg reális célokat! Az önmagunknak tett megvalósíthatatlan ígéretekkel nem csak a bukás fájdalmas kudarcát éljük át, hanem a vágyott változás lehetőségét is elvetjük. Először is át kell gondolni, hogy valódi problémán akarunk-e változtatni, vagy csak álproblémáról van szó! Gondolkodjunk el azon, hogy valóban a fogyókúra a legjobb megoldás arra, hogy pasink, nőnk legyen? Ne inkább azt fogadjuk meg, hogy többet járunk társaságba, gyakrabban fogunk zuhanyozni, és végre veszünk egy fésűt is?

 

Ne másoknak akarjunk megfelelni a változással, hanem magunknak! Ne azért kezdjek el gyúrni, mert a Julis egy kigyúrt férfit bámult meg nyáron a strandon, ne azért legyek vegetáriánus, mert a Józsi még a szájába repült légytől is irtózik, és ne azért kezdjek el rendszeresen futni, mert karácsonyra kaptam egy márkás futósapit!

 

Általában nem működik, a  „majd holnaptól, „majd újévtől…” kezdetű fogadalom sem!

 

A  múltat már magunk mögött hagytuk, a  jövő még bizonytalan, a jelen az egyetlen kézzel fogható valóság. A kisebb fogadalmat, mint amilyen a leszokom a dohányzásról, körömrágásról, kocsmázásról, shopingolásról, molesztálásról stb. is érdemes mindig azonnal életbe léptetni! A „holnaptól majd…” kezdetű fogadkozás csupán lelkiismeretünk megnyugtatására elegendő, másra nem, mert soha ne halaszd holnapra, amit ma is megtehetsz. A „soha többet” és „örök életre” tett fogadalmaktól pedig görcsössé válhatunk, mert a mindig szárnyalni vágyó lélek ellenáll a  tiltásnak, fenyegetésnek.

 

A fogadalmat, célkitűzést illik pozitívan megfogalmazni:

 

Ne arról szóljanak, hogy mit ne tegyünk, hanem arról, hogy mit tegyünk!  A „holnaptól nem eszem édességet!” helyett a „mától csak aszalt gyümölcsöt eszem!” elhatározást fogalmazzuk meg magunkban! Még a  tiltó mondat mellé is mindig illeszthető valami pozitív szándék: „Ma nem nassolok a TV előtt, hanem elmegyek inkább kocogni!”

 

Javaslatként pár könnyen megtartható újévi fogadalom:

 

Tíz kilót akarok jövőre hízni! Abbahagyom a  testedzést, felesleges időpocsékolás! Minden eddiginél jobban fogok halogatni minél több dolgot! Többet nem iszom, de kevesebbet se! Visszaszokom a dohányzásra! Sokkal kevesebbet fogok olvasni!

 

Elkezdek hinni a babonákban! Csak egyszínű borítójú könyveket fogok vásárolni, hogy könnyebb legyen rendszert tartani a  könyvespolcokon!

 

Egészségügyi szűrővizsgálaton elvből nem veszek részt, hadd jöjjön, aminek jönnie kell! Ezért aztán ha lesz választás, ha nem lesz jövőre Szlovákiában, akkor is a Most-Hídra fogok szavazni!

 

Pont olyan újévet kívánok mindenkinek, amilyenre vágyódik!

 

Száraz Dénes

 

Nyitókép: testszerviz.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!