Ételszobrászat multi módra – Az idő hordaléka (24. rész)

A Google Doodle a magyar, az izlandi, a kubai, a szingapúri és a thaiföldi internetezőknek február 24-én különösen elrendezett faragott növények képeivel kedveskedett. A webkereső Penpan Sittitrai (1926-2015) thai ételszobrász előtt tisztelgett 91. születésnapja alkalmából és ennek köszönhetően sokan először ismerhették meg ennek a derék hölgynek a műalkotásait.

Az ételszobrászat ma már tájainkon is nagyon népszerű, különböző rendezvényeken, összejöveteleken szebbnél szebb kompozíciókkal találkozhatunk, sőt egy-egy ízlésesen megfaragott dinnye, zöldségekből kreált virágcsokor vagy éppen színes madársereg még ajándéknak sem utolsó. Van azonban ennek a „művészetnek” olyan válfaja is, amelyről mostanában gyakran olvashatunk, hallhatunk, sőt Budapesten, Pozsonyban, Prágában és Varsóban a kormányüléseknek is témája lett.

Más ország, más minőség

   

Természetesen azokról a nemzetközi üzletláncok által forgalmazott termékekről van szó (elsősorban élelmiszerekről, de tisztító- és mosószerekről, valamint más készítményekről is), amelyek rejtélyes módon eltérő összetételűek és minőségűek attól függően, hogy az ember az EU-hoz korábban vagy éppen később csatlakozott országokban vásárolja ezeket. Az osztrák vagy a német határ közelében, de posztszocialista országokban (pl. Csehországban, Szlovákiában vagy Magyarországon) élő vásárlók persze már évek óta gyanították ezt a megdöbbentő tényt, csak éppen bizonyítékokkal nem tudták alátámasztani.

Az utóbbi időben azonban az érintett országok hatóságai is vizsgálódni kezdtek és úgy hírlik, hogy a visegrádi országok ez ügyben is közösen szeretnének fellépni Brüsszelben, ahol korábban nem sok érdeklődést mutattak az efféle dolgok iránt.

Bizonyára sokan emlékeznek még arra, milyen lelkesen győzködték a rendszerváltás eufóriájában kissé elkábult sorstársainkat azok a liberális demokraták, akik a piacgazdaság mindenhatóságáról, a külföldi tőke üdvözítő ténykedéséről áradoztak az elektronikus médiákban vagy írták a cikkeket a lapokba. Miközben a jókor jó helyen lévő és kapcsolataikat ügyesen kamatoztató, többnyire az előző rendszerben is befolyásos pozíciókban ülők rátenyereltek az állami vagyonra, esetleg kenőpénz fejében hozzásegítették a külföldi érdeklődőket, hogy a tényeleges értéküknél olcsóbban (sokszor éppenséggel jelképes összegért) megszerezzék a többségi tulajdonrészt az ipari vállalatokban vagy a mezőgazdasági feldolgozó üzemekben.

Fölösleges a cukorgyár. Tényleg?

Az állam rossz gazda – ezt hallhattuk lépten-nyomon, és észre sem vettük, hogy jól működő gyárak is idegen kézbe kerültek. Sokszor emlegetett példa az ország egyik legkorszerűbb, Dunaszerdahelyen épült cukorgyárának a története, amelynek újdonsült francia tulajdonosai szinte egyik napról a másikra a földdel egyenlővé tették az üzemet, dolgozói munka nélkül maradtak, de ezt a lépést „megszívták” azok a csallóközi családok is, amelyek beszállítókként cukorrépa-termesztéssel foglalkoztak. Persze az illetékesek azzal érveltek, hogy fölöslegesen sok cukorgyár van már az országban, de hogy miért éppen a legkorszerűbbet kellett felszámolni, ráadásul a magyarok lakta régióban, arra már nem kaptunk értelmes választ.

Természetesen más eseteket is említhetnénk. Például a sertéságazat leépítését (és a dán tőke agresszív benyomulását), de a tejiparban is történtek csúnya dolgok. A hazai élelmiszer- és feldolgozó ipar a padlóra került, így az országokba betelepült nemzetközi érdekeltségű üzletláncok eláraszthatták a kétes eredetű és minőségű termékekkel a boltokat és nem éreztek túlságosan késztetést arra, hogy hazai termelőktől vásároljanak gyümölcsöt, zöldséget, tejtermékeket, esetleg húst és egyéb élelmiszeripari alapanyagokat. Ki hitte volna 1989-ben, hogy Szlovákia egyik emblematikus ételalapanyaga, a juhtúró néhány év leforgása alatt már-már egzotikus árucikké válik és drágább lesz még a marhahúsnál is.

Paradox dolog, hogy a különböző tévécsatornákon sugárzott főzőcskeműsorokban a világ összes említésre méltó konyhájába bepillanthatunk, miközben anyáink és nagyanyáink egykor főzött ételeit nem tudjuk elkészíteni, mert az agyonvegyszerezett gyümölcsökből, zöldségekből, káposztából, a külföldről behozott paprikából és paradicsomból csak külsejében hasonló, de íz világát tekintve beazonosíthatatlan ételek főzhetőek. A vízzel beinjekciózott sertéshúsra már nem is érdemes szót vesztegetni, de ami különösen tanulságos olvasmány lehet, az a vagdalt húsok, pástétomok és konzervek csomagolásán található, a felhasznált anyagokról tájékoztató leírások.

Másodosztályú termékek a másodosztályú polgároknak

Ha összevetjük az Olaszországban, Németországban, Ausztriában és a volt kommunista országokban vásárolt ugyanolyan márkájú készítményeket, kivételes esetben már itt érzékelhetjük a különbséget, de többnyire ilyesmivel nem szoktak pepecselni, egyszerűen külön csomagolják a „másodosztályú” polgároknak szánt árut, csak éppen nem kötik az orrunkra, hogy ide a silányabbat küldték.

Nem csoda, ha egyre többen hajlamosak hitelt adni a különböző összeesküvés-elméleteknek, hiszen az eltelt negyed század során már nem egy alkalommal derült ki, milyen rafinált módon verték át a sokat szenvedett kelet-közép-európai országok lakóit a nyugati multi cégek, mondván: ezeknek a bóvli is megfelel, miközben a potenciális konkurenciát is kiiktatták.

Euroszkeptikus előretörés

Európa több országában is választások lesznek az idén. Míg Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a föderatív Európáról szövögeti vízióját, addig Hollandiában, Franciaországban, Olaszországban az euroszkeptikus erők egyre nagyobb térnyeréséről szólnak a tudósítások. A Visegrádi Négyek ma még rendületlenül hisznek Európa jövőjében, de a nemzetek Európájáéban. A migránsválság ugyan kemény próbaköve ennek a hitnek, ugyanakkor már nyugaton is egyre többen vannak, akik bírálják a tehetetlen és cselekvésképtelen vezetőiket.

Viszont ezek az újabb botrányok és „átverések” már komolyan megingathatják a posztszocialista országok elkötelezettségét az „erős EU” mellett, kivált ha azt tapasztalják, hogy bizonyos korlátozások csak őket sújtják, míg más országokra ezek nem vonatkoznak (lásd pl. az Oroszországgal szembeni embargó következményeit).

Ugyanakkor a nyugati tömegtájékoztatás továbbra is agymosást folytat migránsügyben és nem tudja megemészteni Donald Trump elnökké választását Amerikában. De a legelképesztőbb a németek politikai tudatlansága. Újabban egy bukott EU-politikust, Martin Schultzot piedesztálra emelnek és a közvélemény-kutatások már a német szociáldemokraták jelentős előretörését jelzik, noha az országot sújtó migránsválság szempontjából ez a választás nem kínál megoldást. A posztszocialista országok számára pedig a Schultz-féle szociáldemokrácia hasonlóan bóvliáru, akárcsak a multik által térségünkben forgalmazott termékek.

Homérosz