Álom és valóság. Rólunk.

Volt egy álmom. Rossz álmom. Újra az iskola padjait koptattam és már megint engem szúrt ki az a fránya tanár. Felelnem kellett az osztály előtt. Fizika óra, mentem a menthetőt. Mindent összehordok.

„Az anyag nem vész el, csak átalakul. Máig vitatott kinek a szájából hangzott el először ez a megállapítás. Tény viszont, hogy van igazságalapja. A tűz során hő, fény, füst és égéstermékek keletkeznek. Az anyag megmaradt a lényege változott.

Mondom a magyarázatot

   

Valahogy így van ez a Felvidéken is. A fizika itt sem hazudtolja meg önmagát, sem a matematika a számok kuszának vélt halmaza. Hadarom gyöngyöző homlokkal.

1921-es népszámlálás szerint Szlovákia magyar lakossága 637 183 fő volt, amely mára 458 467-re csökkent. Fizikai folyamatok és a matematika ridegsége karöltve sétál az asszimiláció lassú, de biztos útján. Képzavar? Várjon, tanár úr mondom a magyarázatot!

Na, hol is kezdjem. Hát az úgy volt, hogy mi magyarok elvesztettük az első világháborút és a világ megbüntettet, elvették a földjeinket, gyárainkat. Mert hát bűnösök voltunk és úgy tudom, máig azok vagyunk szülőföldünkön. Az a Beneš mondta, nem én! Ne nézzem rám ilyen csúnyán én készültem kérem.

Mire hazajöttek, a házukban már laktak

Olyan is akadt, hogy az emberek utazhattak szép Csehországba, igaz kevés csomaggal és hosszú időre mentek, na de volt aki csak visszajött. Talán mégse volt ott olyan jó nekik. A fene tudja. Igaz mire hazajöttek, a házuk már foglalt volt. Aztán azt is megengedték, hogy aki magyar volt, most már szlovák lehet. Azok tényleg jól jártak, könnyebb lett nekik.

Látja tanár úr? Ez a fizika. Nem vesztek ők el, csak átalakultak. Még azokon a településeken is működik Neumann János kedvenc tantárgya, ahol a 2001-es népszámlálást figyelembe véve 2011-re pont annyi Szlovákkal lett több, mint amennyi magyar elfogyott. Ők is megvannak, csak más formában.

Béla, aki szeret kivonni

Meg olyan izé, na, hogy is mondjam, politikai pártot is kaptak. Az a szép szál ember segített nekik, már megint elfelejtettem a nevét. Valami rovarféle. De azt tudom, hogy Béla. Ő mindig nagyon segítőkész. Biztos a matek a kedvence. Kivonni szeret. Nem lettünk kevesebben. Számban megvagyunk, csak van, aki átalakult. Ki mivé lett, a fene tudja. És azt sem, hogy miért. Látja, tanár úr kérem? Nem kell aggódni, megvan minden a maga helyén. A világ már csak ilyen. A dolgok változnak, de nem tűnnek el. Hogy most kevesebben vagyunk? Na és!

Jobban is felkészülhettem volna, de mostanában hanyagolom a tanulást. Meccsekre járunk a srácokkal. Abba a szép új stadionba, Dunaszerdahelyre. Ott nem szeretik a fizikát. A matematikát annál jobban. Számban hétről hétre többen vagyunk. Meg aztán az odajárók olyan művészlelkek. Szeretnek énekelni. „mi egy vérből valók vagyunk!”  Vagy így vagy úgy. De együvé tartozunk. Ugye megkapom azt az egyest, Tanár Úr kérem?”

Dian Csaba

Nyitókép: work.io