Ha Európa magja jelenti most a megváltást, akkor mégis, mit csináltunk eddig?

Robert Fico nemrég egy interjúban kijelentette, hogy nem szükséges népszavazást tartani arról, hogy Szlovákia az Unió magjához akar-e tartozni. És bár nem kizárt, hogy lesz ilyen referendum, a miniszterelnök kijelentései arra utalnak, hogy Szlovákia jelenlegi vezetése Franciaországhoz és Németországhoz kötné az ország sorsát.

A mélyebb integráció hívének lenni egy dolog, de a Brüsszelből jövő „ajánlások” kritikátlan és szolgalelkű elfogadása már teljesen más téma.

Mindenki szeretne jobban élni, és lehet, hogy az Unió magja ebben segíthet. De a realitás talaján maradva, illenék feltenni magunknak – és az elvileg minket képviselő politikusoknak – a kérdést, hogy akkor mi a fenét csináltunk az elmúlt 13 évben?

   

Egyelőre csak PR

Merthogy áldozatokból épp annyi van, mint eredményekből. A foglalkoztatás jelenleg magas, a bérek összességében emelkednek, de a középosztály gyakorlatilag eltűnt, nincs belső kereslet, a vagyoni különbségek nőnek, a háztartások vagyona meg sem közelíti a nyugatiakét. Az állattenyésztés leépült, a cukorgyárak legtöbbjét bezárták, a fiatalok külföldre költöznek a jobb élet reményében.

A hárompárti kormány mindenre hajlandó, hogy biztosítsa magának az uniós pénzcsaphoz való hozzáférést. Mivel Szlovákia az uniós pénzek hatékony felhasználásában a legrosszabbak közé tartozik, és a pályázatokból nem egyszer pártközeli cégek és oligarchák profitálnak, csak ezért elkötelezni magunkat az Unió magja mellett nem logikus lépés. Már csak azért sem, mert jelenleg még nem tudni, pontosan hogyan is néz majd ki.

Európa magja ráadásul remek PR-téma. Fico most a külpolitikával próbálja elterelni a választók figyelmét törékeny és korrumpálódott kormánya tehetetlenségéről, mintha a szlovákiai átlagpolgár jóléte csak Nyugat-Európától függne. Ha itthon képtelenek vagyunk eredményeket elérni, hát majd külföldön pózolunk Junckerrel, Macronnal, vagy más európai vezetővel.

Fico-Juncker találkozó: A szlovák kormányfő konkrét eredmény nélkül kénytelen hazatérni Brüsszelből

Kényszerítő erők

Szlovákiában mindig is túlzott volt a megfelelési kényszer, bár, tegyük hozzá, hogy ez aligha lehet meglepő egy olyan országtól, amely létét és biztonságát mindig csak a nagyhatalmak árnyékában látta szavatolva – hol nyugatiak, hol keletiek.

A második világháború előtti utolsó években Szlovákia a geopolitika kényszerítő ereje alatt hamar a náci Németország kiszolgálójává vált. Horthy Magyarországa ellenben sokáig ellenállt a nácizmusnak – még ha ez a győztesek emlékezetében máshogy is maradt meg.

A békés Európában ma már nem a fegyverek, hanem a gazdaság a kényszerítés eszköze. Az Európai Bizottság idén tavasszal vizsgálatot indított a Nyitrán épülő Jaguár üzem ellen, mert a szlovák kormány a hivatalos támogatáson kívül más formában is a cég kedvére tett (fél milliárd euró ment a nyitrai ipari parkra, a bekötő utakra, a vasútra és a vízvédelemre). Vajon hogyan döntenének Brüsszelben, ha Pozsony esetleg a kelleténél kritikusabb hangnemet ütne meg?

Brüsszel kettős mércéje

Szinte nevetséges, ahogy európai politikusok Magyarországra kikelve azt kürtölik szét a sajtóban, hogy nem szabad egy korrupt rendszert pénzelni, de közben mélyen hallgatnak Szlovákiáról, vagy a korábbi magyarországi szocialista kormányokról, akik a csőd szélére vitték az országot.

Szenvedélyesen szónokolnak a szolidaritásról és a migránsválság kitörésekor villámgyorsan tető alá hoznak egy kvótarendszert, amit aztán vitatható jogszerűséggel lenyomnak a tagállamok torkán. Európa őshonos kisebbségei ellenben kénytelenek aláírást gyűjteni, hogy jogaik védelme érdekében egyáltalán javaslatot nyújthassanak be erről.

Mit csináltunk az elmúlt tizenhárom évben? És mit fogunk a következő tizenháromban? Ezekre a kérdésekre tudnunk kell válaszolni, mielőtt kiszolgáltatnánk az országot az európai bürokraták akaratának.

Persze Robert Fico, Bugár Béla és Andrej Danko szemei előtt más célok is lebeghetnek. Például az, hogy az uniós pénzeket továbbra is büntetlenül, kedvük szerint használják fel, vagy egy jól fizető nyugdíjas állás Brüsszelben, ha itthon már nem maradt mit felégetni…

Szlovák-román összefogás az uniós kisebbségi jogok ellen?

Csáky az elefántcsonttoronyban

Ebben a káoszban igazi kuriózumként hatott Csáky Pál legutóbbi, nagy vihart kavaró nyilatkozata, miszerint a szlovák kormány racionálisan cselekszik az európai ügyekben, a magyarországi politikai vezetők pedig tévednek: soha nem volt és nem is lesz V4-ek. Az MKP egykori, sokak számára csalódást okozó elnökének nem ez volt az első ellentmondásos kijelentése.

A kvóták elleni magyarországi népszavazás előtt azt nyilatkozta, hogy az csak Orbán Viktor egójáról szól, a hivatalos eredmény közlése után pedig sikertelennek nevezte a referendumot. Emlékeztetőül: a magyarországi kvótanépszavazáson a részvételi arány nem érte el az 50 százalékot, egészen pontosan a választásra jogosultak 43,35 százaléka ment el voksolni. Ezért bár valóban érvénytelen volt, 3,36 millió magyar állampolgár akaratát aligha lehet figyelmen kívül hagyni.

Miközben Csáky Pál egy olyan választás során került az Európai Parlament képviselői közé, amelyen a részvételi arány mindössze 13 százalékos volt, ami 576 ezer voksot jelent, amiből az MKP nem egész 37 ezret szerzett. A kvóták ellen majdnem százszor ennyien adták le a voksukat.

Ilyen körülmények között az MKP Európai Parlamenti képviselőjétől joggal várhatnánk el megfontoltabb nyilatkozatokat. Brüsszelből nyilván sok mindent másképp lát az ember, de nem azért kapta a választóktól a mandátumát, hogy az EU álláspontját „üzenje haza”, hanem hogy a felvidéki magyarok, vagy legalább Szlovákia érdekeit érvényesítse. Főleg egy olyan ügyben, amelynek hatása messze túlnyúlik a brüsszeli elefántcsonttorony határain.

Csáky Pál: A magyarországi döntéshozók tévednek. Soha nem volt és nem is lesz V4-ek

Komjáthy Lóránt

Nyitókép: neweurope.com