Bugár Béla szerint az MKP-val való együttműködés (többek között) azért nem valósulhat meg, mert a magyar pártban gyűlölet van, a „keménymag ráadásul azt mondja, hogy a katalán helyzet számunkra is megoldást jelent”.

 

Bugár úgy véli, hogy épp a kemény mag (amely szerinte az MKP választóinak egyharmadát teszik ki) miatt az együttműködés gyenge lábakon állna: a Most-Híd szintén veszítene a maga 6,5 százalékából. Márpedig a koalíciók számára a parlamenti küszöb 7 százalékos.

 

Érdekes, hogy Bugár számára az esetleg nagyobb önrendelkezésre, ne adj’ Isten autonómiára vágyó úgynevezett „keménymag” kevésbé elfogadható, mint az SNS magyar- és kisebbségellenes ága. Igaz, a húsosfazék melege körül mindenki jobban megfér egymás mellett.

 

 hirdetes_810x300  

A vegyespárt elnöke a választások óta elég sokszor nyilatkozott az MKP eredményéről, amit megpróbált elvitatni. És bár részben igaza volt (a megyei képviselők számának csökkenését illetően), hatalmas baklövést követ el, hogy a magyar választóknak címezi vitatható érveit.

 

Már csak azért is, mert hamarosan össztűz alá kerül ő is és pártja is. A Progresszív Szlovákia megalakulása, a jobboldali ellenzék és az MKP sikere, a független képviselők előretörése, a kormánypártok preferenciáinak zuhanása vagy kilengése, Robert Fico kormányfő egyre kevésbé hiteles közszereplése (hogy Bugárét ne is említsük), ezek a kihívások mind a vegyespártra zúdulnak a közeljövőben.

 

Bugár: Az MKP gyűlölködik és folyamatosan gyengül

 

Eredményekre lenne szükség, nem magyarázatokra

 

Aligha van még egy párt az országban, amely alatt oly’ nagyon rezegne a léc, mint a Most-Híd esetében. És Bugár Béla abban sem tévedett, hogy a Smerrel kötött koalíciónak valóban súlyos ára volt. Programprioritásaiból pedig olyan kevés valósult meg, hogy erre hivatkozni csak az első száz alkalommal volt hihető – ha ugyan valaki el akarta hinni.

 

A Most-Hídnak eredményekre lenne szüksége, mert a Kulturális Alap ugyan törvényi szinten létrejött, technikailag azonban gyerekcipő helyett is babazoknit hord. Hogy ebből mikor lesz ténylegesen folyósított támogatás, pláne „kulturális autonómia”, azt a közeljövőben meg sem tudjuk – és én örülök majd leginkább, ha végül tévedek.

 

A járulékcsökkentés sem jött össze, pedig az az alacsonyjövedelműektől kezdve a kis és közepes vállalkozásokig mindenkin nagyot lendíthetett volna – a Smer azonban biztosan nem engedi visszavágni annak a bizonyos húsosfazéknak az egyik legalapvetőbb bevételi forrását.

 

Nem nagyon látni azt a „rendszerszintű változást” sem, amit az oktatásügy és az egyészségügy területén ígérnek a vegyespárt prioritásai – miközben ennek fontosságát és megkerülhetetlenségét harsogja az egész szakmai közösség. Persze, tudom, van még két és fél év a következő választásokig – ha ugyan kibírja együtt ez a koalíció.

 

Az is sokszor elhangzik, hogy „ha ebben a koalícióban egyszer megegyezünk valamiben, az érvényes”. A nyári kormányválság után is ezzel érvelni elég amatőr dolognak látszik. Főleg, hogy a legutóbbi kormányülésen az SNS megint megszegte a koalíciós szerződést, mikor védelmi minisztere előzetes koalíciós egyeztetés nélkül nyújtott be egy nagy horderejű javaslatot – potom 1,2 milliárdról volt szó.

 

Az R7-es is kérdéses lesz. A kormány szerint nincs pénz az autópályákra, a most-hidas közlekedésügyi miniszter keretét majd a felére apasztották le, ami majdhogynem az infrastrukturális beruházások kivéreztetésével ér fel. De ha nincs pénz, miért növekszik évről évre az államadósság? Csak idén közel 6 milliárd eurónyi kölcsönt vett fel az ország a kötvénypiacon.

 

Költségvetési torta: 1,2 milliárddal kapnak kevesebbet a most-hidas minisztériumok

 

Gyenge kilátások

 

Afelől aligha lehet kétségünk, hogy a Most-Hídnak elemi érdeke az R7-es megépítése – jó biznisz. De vajon lehet-e prioritás egy déli gyorsforgalmi út, mikor a többségi nemzet amiatt háborog, hogy Fico 2010-re ígérte a Pozsony-Kassa autópálya átadását, és jelenleg úgy néz ki, 2026-ban sem lesz kész? Ha rábólintanak az R7-esre, a Smer elveszti választói nagy részének a bizalmát.

 

Szóval, kormányszinten gyengék a kilátások, a választási ciklus pedig vészesen telik, és nem lehet tudni, mikor jön hirtelen a semmiből egy újabb kormányválság, netalántán előrehozott választások. Kotlebát legyőzték, Besztercebánya megyében, az európai soros elnökségnek lassan egy éve vége, mi más tartaná össze a tákolmányt? Látható, hgoy ebben a fazékban sajnos több a krumpli, mint a hús, és nem lakhat jól belőle mindenki.

 

Koalíció? Tényleg?

 

Érdekes volt, hogy Bugár koalíciót emlegetett a Most-Híd és az MKP kapcsán. Abban igaza van, hogy egy ilyen formációnak parlamenti bejutása kérdéses lenne. De nem a keménymag miatt, hanem mert a felvidéki magyarok aligha a két párt „spoluprácájára” vágynak. Egy koalíción belül kompromisszumokat kell kötni, és ha bejön a dolog, akkor újabb kompromisszumokra van szükség a kormányalakításnál, és a rengeteg kompromisszum között elvesznek azok a követelések, amelyekből a folyamatosan fogyó felvidéki magyarok már nem adhatnak fel önmaguk feladása nélkül. Az MKP tudta ezt.

 

Nem hiszem, hogy az országosnál alacsonyabb magyar választási részvételre a megfelelő válasz egy magyar-vegyes koalíció. A magyar választókedv a Most-Híd létrejöttével zuhant meg, és a megosztottság megszűnésével fog visszatérni.

 

Ezt érdemes fontolóra venni, annál is inkább, mert a többségi nemzet magasabb részvétele a megyei választásokon azt jelzi, hogy kezd céltudatosabb lenni, és könnyen behozhatatlan előnyre tehetnek szert. Ha ebben a versenyben lemaradunk, nekünk nem jut majd más, csak a krumpli…

 

Komjáthy Lóránt

Nyitókép: pluska.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!