Építsünk templomot

Kalita Gábor

Látlelet, miként is esik át a nyugat és az EU a ló túlsó oldalára

A jelen időszakban Moszkvának 1100 temploma van, s az orosz politikai köröknek, a főváros városvezetésének támogatása mellett gomba módra épülnek az újabb és újabb templomok, vagyis – létszámukban folyamatosan gyarapodnak. Hogy miért, erre mind az orosz csúcs politika, mind a moszkvai kommunális szervek képviselőinek válasza határozott, s egyértelmű: mert igény van rá.

    

Nos. Ez egy valós hír, aki akarja, nyugodtan járja körül, tüske után kutatva tüskét nem talál. Ám egy ilyen valós hírnek – kis hazánkban – akadnak opponensei, vagyis keményebben kimondva – ügybuzgó ellenlábasai. S, hogy kik is ezek az „eminens” ellendrukkerek, néz majd egy nagyot, mint a moziban:

A korábbi Moszkva imádók ma a Moszkva utálók?

Kis hazánkban a mai  Moszkva utálók címszó alatt a szovjet egypártrendszer akkori, kimondott fenéknyalóit találhatjuk. De ni, csak? Mekkora bő létszámban, ez már szinte – testvérek között is – érthetetlen.

Aki a hetvenes évek elejétől a nyolcvanas évek végéig, mint jómagam, nem politikai hetilap szerkesztő-riporterként, majd később megfigyelt, vagyis a rendszer számára „nem megbízható” szabadfoglalkozású újságíróként részt vett Pozsony társadalmi életében, sajtóértekezletek, beszélgetések garmadának keretében szinte a fél várossal találkozott.

Az ilyennek alaposan fel vannak térképezve  a körülötte mozgó emberek az átkosban való úgymond besorakozási mozgástere, de későbbi rendszerváltás utáni viselkedése is.  Mi ugyanis, akik itt élünk a szlovák metropolis belvárosában sok évtizede, mindig is mondogatjuk: az Óváros az egy falu, hiszen még a másik „falubeli” kutyusának a nevét is betéve tudjuk.

Az USA igen, Oroszország a „poklok pokla”

Amikor az ember ismerősi körben, a pozsonyi Umelka művészklubjában, sajtókörökben, különféle találkozók alkalmával hallgatja az általa – közelebbről, vagy távolabbról –  már több évtizede ismert embertársai véleményét, nem egy esetben – megrökönyödik.

Asztaltársaságunkhoz akarva, akaratlanul nem egyszer odavetődnek volt komcsi káderek, besúgók, tegnap vörös csillagokat, ma korpuszokat ”alkotó” képzőművészek, pártközponti aparátcsikok, szerkesztőségi „sifnyikek.” Akik, habár nem voltak bejegyezve – példaként említve –  Danáž őrnagy név alatt jelzett tartótiszt futtatottjainak kézzel bejegyzett névsorába, ám ott sündörögtek a helyi pártvezetés tagjainak, a beszervezettek nadrágjai körül. S  hát, amolyan kis behízelgő, hamisan mosolygó, sunyi provokátorokként, pletyka gyáros és „hír” begyűjtőkként el-ellátták őket a legtöbb esetben rosszindulatú, a valóságot nélkülöző jelentésekkel.

Szinte észbontó, hogy ma ezek a felelősségre nem vont emberkék például milyen megvetően reagálnak  a világpolitika, s maga Oroszország helyzetére a nagyvilágban. Annak a volt Szovjetuniónak a mai állapotára, ahol sok esetben pártfőiskolásként, vagy a KGB moszkvai  pincéiben szerezték meg adjunktusi titulusaikat, vagy Marx-Lenin „gyorstalpaló” tanfolyamon „megokosodott” párttagként napi szinten azt kürtölték  szűkebb-tágabb nyilvánosságuk elé: Örök időkre a Szovjetunióval.

Ma Oroszország hatalmas változásokon ment át, lassan-lassan lerázza magáról azokat a szinte felmérhetetlen károkat, amelyeket a „dácsa janija,” a vodkát üvegestől nyelő Jelcin, s a körülötte sündörgő tábornokok, pénz spekulánsok okoztak a hatalmas országnak. Akik a fél ország vagyonát idegen kézre játszottak, akiknek országlása alatt éhségtől fetrengő, alamizsnáért könyörgő öregek „ékesítették” – nemcsak – Moszkva utcáit. A katonai szállító-repülőgépek tonna számra vitték a világ minden robbanásveszélyes gócpontjára a Szovjetunióból megörökölt Kalasnyikovokat, gránátvetőket, ám a fegyvercsempészeten nyert százmilliók, dollár milliárdok nem a nép, hanem a volt vörös tábornokok, az ilyenekkel egyívású politikai kalandorok, csempészek zsebében landoltak.

Putyin, a „gazember”

Mindannyian tudjuk, hogy Oroszország ma nem a Kánaán közepe. Mi, magyarok, történelmi tapasztalataink szerint sem a szívünk csücske ez a hatalmas ország, persze stabilizálódott a helyzete, s részben európai országként korántsem megkerülhető.

Hogy miként is vélekednek erről kis hazánk fiai, politikusai, a társadalmi élet ma is aktív képviselői, vagyis konkrétan azok, akik volt párttagokként, a rendszer szekértolóiként debütáltak az átkosban, barátaimmal nem egyszer jókat mosolygunk skizofrén véleményeiken.

Ők, a valamikori szovjetbarátok, Brezsnyev imádók, ma „trendi” módon úgy nyilatkozgatnak Oroszországról, mint az elátkozottak földjéről, s magát Putyint, az államfőt a gazemberek kategóriájába sorolják. Aki lehet, – véleményük szerint – már holnap lerohanhatja Európát, Amerika ezért is bástyázta körül  rakétákkal Matrioska országát. No meg Brazília, India, Kína, Dél Afrika stb. /BRICS/  is állami, gazdasági szinten jóban van ruszkiékkal, ez aztán már végkép a katasztrófa csúcsa.

S aztán mesélnek Amerikáról, ma már lányaik, fiaik is ott tanulnak, ott élnek, ők is jártak már ott, hazatérve elmondva, mekkora nagy demokrácia Amerika. Az az Amerika, melyet Marx Lenin tanulmányaik során, pártértekezleteiken a pokol fenekére küldtek ideológiai nesztoraikkal egyetemben, akik néha napján, pártjutalomként elküldték őket a Kreml mauzóleumába Lenint nézni.

Persze, ha ma, az ilyen volt „vörös brigadérosoknak” megemlíti az ember a most kirobbant Russiagate név alatt ismert botrányt, hogy a „demokrata” Clintonok körüli klán bevonva a hamis információkkal félrevezetett CIA-t, s az FBI-t-is, mekkora erőfeszítéseket, provokációk sorozatát eszközöltek annak érdekében, hogy maga Donald Trump elnök csakis, de csakis ellenséget lásson az oroszokban, akkor dühükben valószínűleg falra másznának.

Helyi, volt szemforgató „vöröskéink” ma a kezüket is tűzbe tennék azért, hogy igenis kell az ellenségeskedés, mert egyedül az oroszok a világ megrontói, tehát, pokolra velük.

A fentiekben jellemzett, egyes amerikai politikai érdekszférákban jól előkészített, s megtervezett piszkos játékra elsősorban mi, európaiak fizetnénk rá. Hiszen nem háborúskodásra, ellenséggyártásra van szüksége Európa szomszédos államainak, a világnak, amint ezt inaugurációja alkalmával,  a háborús uszítók közbelépése előtt még Trump elnök is keményen kihangsúlyozott. Hanem olyan békére, amelyet már Picasso is kifejezett béke galambja lágy vonal rajzaival.

Nyugaton templomokat döntenek, kelet felé újakat építenek

Persze volt „vörösékkel” csakis meddő vitát lehet folytatni, hiszen mindannyian tudjuk, hogy álságos, szemtelen, mindent ismét maguknak követelő, kaméleon természetűek, amit  Szolzsenyicin értekezései során  alaposan körülírt. Ám a mifélénknek, akiknek rendesen betartott az elmúlt rezsim, mégiscsak érdekes, úgymond szórakoztató felfigyelni „hőseink” egy-egy reakciójára, melyek korántsem az általános béke építésére, Európa, s a világ országainak gazdasági együttműködésére, egymás tiszteletére épül.

Garmadával sorolhatnám köpönyegforgatásból jeles véleményeiket, de szószaporítás helyett hadd írjak le egy valóban rövidre fogott, egyszerű történetecskét:

Asztaltársaságunk egyik tagja mobiltelefonjáról olvasott fel hangosan egy hírügynökségi jelentést. Azt, amiről a bevezetőmben említést tettem  az ott üllőknek:  Moszkvában 1100 templom van, s folyamatosan újak is épülnek. Az egyik ott üllő, akinek SZLKP-s plénum tag káder papája révén valamikor Leningrádban tanult, hirtelenjében így tudta lereagálni a hírt:

–  Amikor öt évig ott éltem, nemegyszer azt láttuk, hogy buldózerek döntöttek le templomokat. Milyen érdekes?  Ma viszont ennyi a templom Moszkvában, s folyamatosan újakat építenek? Hát ez nem is igaz…

– Igen, válaszoltam hamarjában, Nyugaton ma döntik a templomokat. Ha ezt Charles de Gaulle, Konrad Adenauer, vagy Helmuth Kohl látná. Közép-Kelet Európában viszontezeket sorba felújítják, s új kegyhelyeket emelnek.

Nagyot fordult a világ, s ebből is jól látni, hogy az átkos káderei a mai napig képtelenek megérteni, hogy az időálló jó európai hagyományt nem lehet feledni. No meg, esetünkben az orosz népet nem lehet leváltani. Amit lehet, barátságos arcot mutatni feléjük, hiszen ha háborút, ellenségeskedést valaki nem akar, az maga az egyszerű, orosz nép. Velünk, értelmes európaiakkal egyetemben.

Háborús uszítók, akik harcterepnek nézik Európát

Persze, egyes EU-s, főleg balorientált vezetőket, vagy John McCain szerű amerikai háborús uszításokból jeles szenátorokat, esetleg a Clinton klán népes táborát erről hiába is győzködnénk. Hiszen miből és élne az állandó értékhalmozás árán országokat, népeket bedöntő háttérhatalom, a fegyvergyárak sokasága, ha nem kapnának milliárdos rendeléseket halált hozó „kütyüik,” milliárdokért árusított nehézbombázóik, vadászgépeik forgalmazására az említett, eszüket vesztett politikusok markukat tartó intenzív debütálása mellett.

Oroszország az elmúlt évszázadok folyamán keresztény ország volt, ma is az. De hát ugye annak idején jött egy Lenin elvtárs, aki fekete füstöt pöfögő vonatokon Svájcba utazva Marxot, s Engelst olvasott, s ott az Alpok országában az akkori úgynevezett NGO-k – ugye, mekkora a hasonlóság a mai, és az akkori történések között – Lenin elvtársat kioktatták arról, miként is kell cáratyuska országában káoszt teremteni, alapos felfordulást, majd forradalmat.

A többit, most már irónia nélkül ismerjük, forradalmakra uszító  jakobinusék céljukat elérték:

Haláltáborok, kiéheztetett, vándoroltatott népek, állandó terror és félelem. Összességében száz millió halott, s dőltek a templomok, haltak az igehirdetők, a hívők, ahogyan ezt Leningrádban tanuló, kádergyerek hazánkfia is elmondta.

Ebből sok évtizeden keresztül, mi is kaptunk bőven ízelítőt. Persze, hasonlóképpen mint Tolsztoj és Szolzsenyicin országában valami honi földön is megmaradt. Amit képtelenek voltak akár karddal, tűzzel, tankkal elpusztítani, az a keresztény hitünk, melyet mind Európában, mint a világ más tájain többségünkben ma is ápolunk.

A keresztény Kárpát-medence

Szívet melengető, amolyan kedves kis hírecskére bukkantam legutóbb, amelyik nem is olyan kicsi, ha Európa mai, siralmas állapotát vizsgáljuk:

A fiatal  Zdenko Zdurjanin, szlovák fényképész több éves kitartó utazásai folyamán ellátogatott hazája minden egyes templomához, s ezekről fényképfelvételeket készített. Az eredmény: 4124 templomfotó.

Zdenko, a vele készült interjúk alkalmával elmondta, hogy  Szlovákia 2890 helysége közül mindössze 242 településen nincs templom, persze ezek pici, néhány tíz, vagy száz lakosú helységek. A fotós ezzel a mega teljesítményével kapcsolatban megemlítette, hogy saját maga, s barátai segítségével fedezte az ezzel járó költségek nagy részét. Ötletadója édesapja volt, aki azt mondta neki: Fiam, ha fotográfus lettél, a templomainkat is örökítsed meg mindannyiunk örömére… Megtette. Hitéért, hitközösségéért, s – amint apja kérte – mindannyiunk örömére. Ezeket a dokumentum-fotókat ki is állítja. Persze szemtanúként azt is elmondta: a történetnek nincs vége, hiszen Szlovákiában is újabb és újabb templomok épülnek, újulnak fel.

Tehát nem egy volt kripto-, vagy klepto-kommunista „fotósról” van szó, aki manapság csak azért „hadonászik” keresztekkel, azért készít templomfotókat, hogy civilszervezeteken keresztül minél több pénzt szakítson le saját zsebe örömére.

A pápák pápája előre figyelmeztetett

A jó hírek mellett számos templomrombolásokkal, keresztény jelek megrongálásával kapcsolatos híreket is hallunk:  az egész világ kereszténysége háborodott fel azon a híren, hogy a franciarországi Bretagne – Ploermel településén felállított Szent II. János Pál pápa emlékművéről – a francia Államtanács rendelete alapján – el kell távolítani a keresztet amiatt, hogy az ne borzolja a muszlim bevándorlók vallási érzékenységét. A hatalmas tiltakozások révén szerencsére, csupán a teljes szobor együttes áthelyezésére kerül sor az említett városban.

A lengyel származású pápa egykori bizalmasa, Mauro Longi, egyházi előkelőség szerint a katolikus egyházfőnek prófétai látomása volt Európa muszlim inváziójáról. Lám-lám, a pápák pápája előre figyelmeztetett a  ma már – eszüket vesztett politikusok miatt – részben bekövetkezett, Európa leendő /?/ tragédiájáról.

Az aktuális francia államvezetés – a ma már mindig népszerűtlenebb Emmanuel Macronnal az élen – karácsony előtt sem hagyta nyugodni a kedélyeket, amikor meghozta a rendeletet: Betlehem felállítása tilos a közintézményekben.

Németországból is  rossz hír érkezett. Egy kegyetlen beavatkozást ábrázoló felvétel – amint erről a Körkép is beszámolt. Immerathban ledózerolták a Sankt Lambertus neoromán templomot. A műemléképület becsülettel állta a pneumatikus bontócsákány ütéseit, hiszen kitűnő állapotban volt a régi mesterek keze nyomát dicsérő kőépítmény. A „zöldfülű” Zöldek több évig tartó erőszakos követeléseinek az „eredménye” ez a barbárság, akik törvénybe erőltették: Németország 2022-ig teljesen lemond az atomenergia alkalmazásáról. A templom helyén – szénbánya /?/ létesül.

Rossz hír az is, hogy Ferenc pápa chillei látogatása előtt  három templomban is történt gyújtogatás, emellett egy hatalmas Krisztus szobrot is megrongáltak a kimondottan agresszív, békebontó balos istentagadók.

Zárásként hadd fejezzem be ezt az írást azzal az örömteli ténnyel, hogy mind honi földön, mind az anyaországban, vagyis a Kárpát-medence, s az ezt körbe vevő nemzetállamokban sorra újulnak fel a kereszténység kegyhelyei. Számos helyen a hívők akarata és támogatása révén új templomok épülnek. Olyan jelek ezek, amelyek a többségükben béke után vágyó  európai, s a világ más tájain élő keresztény emberek nemes igényeiről, kultúrájáról, s lelki hagyományairól szólnak.

Vagyis, amint ezt annak idején Goethe, nagyon is érthetően megfogalmazta: Európa anyanyelve a kereszténység!

Kalita Gábor

Képek: Fatemplomok Szlovákiában (tipnatrip.com)